A Pekingi Magyar Kulturális Intézet Peking szívében, 2013. november 13-án nyitotta meg kapuit a Zaha Hadid által tervezett emblematikus Galaxy SOHO-ban. A helyválasztás maga is jelzésértékű: a magyar kulturális diplomácia a hagyományok és örökségek ismertetése mellett a kortárs folyamatoknak is kiemelt figyelmet szentel, így kapott az intézet az egyszerre hipermodern, illetve hagyományos kínai építészet koncepcióját tükröző épületegyüttesében otthont.

 

A közép-kelet-európai országok közül elsőként Magyarország rendelkezik saját kulturális intézettel a kínai fővárosban, így hát feladatának nem csupán a kínai és magyar szereplők összekapcsolását, a magyar nyelv és kultúra terjesztését tekinti, hanem a közép-kelet-európaiság fogalmának megismertetését is, programjaival része kíván lenni az európai-kínai kulturális dialógusnak.

 

Különleges atmoszférájának, multifunkciós kialakításának köszönhetően sokszínű kulturális programot kínál a látogatóknak az Intézet. Az élettel teli kávéházi hangulatot idéző hely esténként meghitt koncertteremmé változik. A legkisebbeknek is tartalmas szórakozást kínáló terem az igazi műértőket is kiszolgálja egyedi tárlóiban rendezett kiállításaival. A programok lehetőség szerint több verzióban kerülnek megtartásra, annak érdekében, hogy minden korosztály és réteg számára megfelelő formában kerüljön tálalásra az adott téma.  

 

Az intézet oktatási programja három, egymástól különálló részre osztható: elsősorban, mint a magyar nyelv és kultúra terjesztéséért felelős szerv, az intézet személyre- illetve szakmára specializált nyelvórákat kínál az érdeklődők számára. Emellett a Pekingi Magyar Kulturális Intézet saját brandje a Pop Up Hungary, mely a magyar oktatást kívánja népszerűsíteni a kínai közönség körében. Intézetünk a világszerte található magyar kulturális központok között egyedülálló módon a Kodály-módszer ismertetésével is foglalkozik. Az első Kodály Pont megnyitására 2015. őszén került sor. Jelenleg több mint száz tanuló látogatja a zenei foglalkozásokat, melyek három éves kortól kezdve egészen a felnőttekig kínálnak tartalmas képzéseket. Mára már egy felnőtt és egy gyermekkórus is gazdagítja az Intézet programjait.

 

Az Intézet Magyar Labda programja már lassan egy éve oktatja a fiatalokat a kézilabdára.

 

A kulturális és oktatási programok (koncertek, filmvetítések, kiállítások stb.) szervezésén felül az intézet a helyi közösségi hálókon is jelen van, annak érdekében, hogy minden, ami teret kaphat, el is jusson a közönséghez. A magyar irodalom, történelem, hagyományok, ünnepek és általános kultúra iránt érdeklődök iskolai programok keretében és az intézet által rendezett eseményeken bővíthetik ismereteiket, illetve önállóan is ellátogathatnak az intézetbe, amely a magyar kultúra és kreativitás bemutatásán felül egyfajta kirakatként is kíván szolgálni.

 

A jelenleg négy plusz két fős csapattal dolgozó Intézet nemcsak falain belül kíván tevékenykedni, hanem önállóan, illetve kínai partnerek segítségével az ország lehető legnagyobb részébe, a kisebb városokba is szeretné elvinni a magyar kultúrát és nyelvet.

Az Intézetet 2013. november 13-án ünnepélyes keretek között a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára nyitotta meg; a rangos eseményen az akkori magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Szijjártó Péter, illetve Hatos Pál, a Balassi Intézet akkori főigazgatója mondott köszöntő beszédet.