Keresés: %s
Keresés: %s
Gazdasági kapcsolatok
1. Általános információk
· Főváros: Peking
· Terület: 9.596.961 km2
· Népesség: 1.374,6 millió fő
· Hivatalos pénznem: renminbi (CNY)
· Hivatalos nyelv: mandarin kínai
2. Gazdasági mutatók (2015)
· GDP (Mrd. USD): 10.410,9
· GDP (USD/fő): 8.141
· GDP növekedése (%): 6,9
· Infláció mértéke (%): 1,4
· Munkanélküliségi ráta (%): 4,05
· Nemzetközi hitelminősítési besorolás: AA- (Stabil, S&P)
Forrás: IMF, kínai Statisztikai Hivatal, Standard & Poor’s, Dagong
Általános gazdasági helyzet
A Kínai Népköztársaság gazdasága a reform- és nyitás politikájának 1978-as meghirdetése óta eltelt bő harminc év reformjainak köszönhetően mára a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok után. A GDP növekedése 2011-ig évi átlagban meghaladta a 9%-ot. A 2013-ban hivatalba lépett vezetés elkötelezett a fenntartható és kiegyensúlyozott gazdasági növekedéshez szükséges reformok folytatása mellett. A 2015. október végén felvázolt 13. ötéves terv már visszafogottabb gazdasági fejlődési ütemet irányoz elő, nagyobb hangsúlyt fektetve a korábbi, export-orientált gazdasági szerkezet átalakítására és a belső kereslet növelésére.
A 2014-es 7,4%-os, valamint a 2015-ös 6,9%-os GDP-növekedést követően a kínai vezetés a következő években 6-7% közötti növekedési ütemre számít, amely mértékre az ún. „új norma”-ként hivatkozik, inkább hangsúlyozva a gazdasági növekedés minőségi mutatóit. (Csökkenő infláció, szigorodó környezetvédelmi sztenderdek, nyersanyag- és energiaigény növekedésének lassulása stb.)
A német „Industry 4.0” mintájára meghirdetett „Made in China 2025” program erősíteni kívánja a kínai vállalatok globális versenyképességét az állami szerepvállalás fokozatos csökkentése, az innovatív technológiák kiterjedtebb használata és a kreatív munkaerőre támaszkodó tudásalapú társadalom kialakítása révén. A Kínából kiáramló működő tőke volumene a következő évtized során várhatóan meghaladja majd a 1250 milliárd dollárt.
Az ország gazdasági fejlettsége területileg eltérést mutat. Az iparosodottabb, magasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező keleti, partmenti övezetek szintjére való felzárkózást a kínai vezetés a belső szárazföldi területeken ún. különleges gazdasági övezetek kialakításával, illetve nagyszabású infrastrukturális fejlesztésekkel kívánja elősegíteni. Ez az irány újabb lendületet kaphat a 2013-ban meghirdetett, „Új Selyemút“ koncepcióval.
3. Kiemelt magyar vonatkozású szektorok
· Tudás- és technológia-intenzív ágazatok
· K+F
· Turizmus
· Mezőgazdaság
· Élelmiszeripar
· Vízgazdálkodás
· Környezetvédelem
· Energetika
· Infrastruktúra
· Egészségipar
· Oktatás
4. Főbb kétoldalú gazdasági megállapodások
· Beruházás-védelmi és kettős adóztatást kizáró megállapodás (1991)
· Polgári és kereskedelmi jogsegély egyezmény (1995)
· Megállapodás Magyarország felvételéről az ADS (Approved Destination Status) országok közé (2003)
· Gazdasági együttműködési megállapodás (2004)
· Hitel megállapodás az Eximbank és a Kínai Export-Import Bank között (2013)
· Bilaterális devizacsere keret-megállapodás a Magyar Nemzeti Bank és a kínai jegybank között (2013, megújítva: 2016)
· Egyetértési Nyilatkozat Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. Századi Tengeri Selyemút kiépítésének közös előmozdítása területén történő együttműködés tárgyában (2015)
5. Kína főbb kereskedelmi partnerei
Export (%, 2015-ös adatok)
· 1. USA 18,0
· 2. Hong Kong 14,7
· 3. Japán 6,0
Import (%, 2015-ös adatok)
· 1. Dél-Korea 10,4
· 2. USA 9,0
· 3. Tajvan 8,6
Forrás: UNCTAD
6. Kétoldalú gazdasági kapcsolatok (2015-ös adatok)
· Export Kínába: 1796,8 millió dollár
· Import Kínából: 4776,9 millió dollár
· Forgalom: 6573,7 millió dollár
Forrás: KSH
A kínai gazdasági kapcsolatok a Keleti Nyitás programjának meghirdetésével új lendületet kaptak. Az utóbbi évek ennek megfelelően számtalan sikert hoztak Magyarországnak a kínai relációban. A két ország nemzeti bankja valutacsere-megállapodást kötött, export-import bankja hitelkeret-szerződésről és közép-európai befektetési alapról állapodott meg. Kiemelkedő jelentőségű infrastruktúra-fejlesztési projekt a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal korszerűsítése, amely többségben kínai finanszírozásból valósulhat meg. Szintén sikerként könyvelhető el, hogy 2015-től kezdődően újraindult közvetlen légi összeköttetés Peking és Budapest között, amelynek köszönhetően 2015-ben közel 40%-os növekedés volt tapasztalható a hazánkba látogató kínai turisták számában.
A politika eredményessége mérhető még a Magyarországon jelen lévő kínai befektetők számában is. Budapesten nyitotta meg a Bank of China (BoC), Kína egyik legnagyobb kereskedelmi bankja közép- és kelet-európai regionális központját, amely egyben a kontinens ötödik Renminbi-klíring központjaként funkcionál. A Wanhua Industrial Group felvásárolva a magyar BorsodChem Zrt. vegyipari vállalatot, létrehozta a világ harmadik legnagyobb izocianát-gyártóját, befektetéseivel pedig Európa legnagyobb kapacitású TDI üzemét. A Huawei infokommunikációs nagyvállalat magyarországi leányvállalatán keresztül egész Európát Huawei-termékekkel ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon az európai régiót kiszolgáló logisztikai központot üzemeltet (Huawei Europe Logistic Center). Székesfehérváron hozta létre európai gyártóüzemét a gumiprésgép-gyártás terén tevékenykedő Himile, emellett 2016 során került bővítésre a számítástechnikai eszközöket gyártó Lenovo, valamint a világ vezető autóipari beszállítói közé tartozó Yanfeng magyarországi gyártóüzeme. Joggal említhető továbbá a China BBCA Group Corporation által Szolnokon megalapításra kerülő citromsavgyárának és a kínai BYD Komáromban létrehozásra kerülő első európai elektromos buszgyárának projektje is.
7. Kiemelt piacfeltáró rendezvények és gazdasági vonatkozású események
The Health Industry Summit
http://www.thishealthsummit.com/en/index.jhtml
· Beijing/Shanghai International Auto Industry Expo
http://www.autochinashow.org/index/en/index.html
· Tangshan International Horticultural Expo
http://www.tangshanexpo2016.com/english/
· China Hi-Tech Fair
· China-Eurasia Expo (CAEEXPO)
· China Import and Export Fair (Canton Fair – tavasszal és ősszel)
http://www.cantonfair.org.cn/en/index.aspx
· China Beijing International Fair for Trade in Services (CIFTIS)
· CEEC Expo (Ningbo)
http://www.cceecexpo.org/site_en/
· China (Dongying) International Petroleum and Petrochemical Equipment & Technology Exhibition (CDYPE)
http://www.cdype.com.cn/2016/en/
· SIAL CHINA
· ANUFOOD China
· ProWine China
· TopWine China
http://www.topwinechina.com/pages/intro.asp
· World Green Development Investment and Trade Expo
· China Overseas Investment Fair (COIFAIR)
A magyar felsőoktatás
I. Magyarország Alaptörvénye határozza meg az oktatással kapcsolatos alapvető jogokat, deklarálja a lelkiismereti és vallásszabadságot, a véleménynyilvánítás, a tudományos kutatás és a tanulás, a tanítás szabadságát, a nemzetiségek számára a kulturális identitás megőrzésének szabadságát és az anyanyelvű oktatáshoz való jogát, a gyermekek jogát a megfelelő fejlődéshez szükséges gondoskodáshoz és védelemhez, a szülők jogát a gyermeküknek adandó nevelés megválasztásához. Biztosítja minden magyar állampolgárnak a művelődéshez való jogot. Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező alapfokú, az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú, valamint a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők törvényben meghatározottak szerinti anyagi támogatásával biztosítja. Törvény a felsőfokú oktatásban való részesülés anyagi támogatását meghatározott időtartamú olyan foglalkoztatásban való részvételhez, illetve vállalkozási tevékenység gyakorlásához kötheti, amelyet a magyar jog szabályoz. (Alaptörvény XI. cikk).
Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak. A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza (Alaptörvény X. cikk).
II. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) szabályozza a felsőoktatási képzés, a tudományos kutatás, a művészeti alkotótevékenység folytatására létesített felsőoktatási intézmények működési kereteit. A felsőoktatási intézmény az Nftv.-ben meghatározottak szerint létrehozott és működő jogi személy (Nftv. 5. §). A felsőoktatás rendszerének működtetése az állam, a felsőoktatási intézmény működtetése a fenntartó feladata [Nftv. 2. § (6) bek.]. Az, aki az alapítói jogot gyakorolja, ellátja a felsőoktatási intézmény fenntartásával kapcsolatos feladatokat (a továbbiakban: fenntartó) [Nftv. 4. § (2) bek.]. Az Nftv. szektor- semlegesen biztosítja az intézményalapítás lehetőségét.
Felsőoktatási intézményt alapíthat:
– magyar állam, országos nemzetiségi önkormányzat,
– az egyházi jogi személy (egyházi fenntartó),
– a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaság,
– a Magyarországon nyilvántartásba vett alapítvány, közalapítvány vagy vallási tevékenységet végző szervezet.
Felsőoktatási intézményként olyan szervezet hozható létre, illetve működhet, amelyet az Nftv.-ben meghatározott felsőoktatási feladatok ellátására létesítettek és az Országgyűléstől megkapta az állami elismerést [Nftv. 6. § (1) bek.]. Az állami elismerést az Nftv. tartalmazza azzal, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításnak megfelelően a felsőoktatási intézmény neve bekerül a törvény 1. mellékletébe.
Felsőfokú végzettségi szinten szerzett oklevelet Magyarországon csak államilag elismert felsőoktatási intézmény adhat ki. Felsőoktatási intézményi státust, az országgyűlés által adott állami elismerés és a felsőoktatási képzési tevékenységre szerzett jogosultság alapján lehet szerezni.
A felsőoktatási intézmény és fenntartója elkülönül egymástól. A fenntartói irányítást az gyakorolja, aki a felsőoktatási intézmény működéséhez szükséges feltételekről gondoskodik. Az állami felsőoktatási intézmények költségvetési intézmények, az állam nevében a fenntartói jogokat, az állami vagyonkezelést kivéve - egy felsőoktatási intézmény kivételével, - az oktatásért felelős nemzeti erőforrások minisztere gyakorolja. A nem állami felsőoktatási intézmények egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények a fenntartójuk szerint.
A fenntartói irányítás jogosítványai és kötelezettségei általában azonosak, függetlenül attól, hogy ki gyakorolja, ugyanakkor az állam által és az egyházi, illetve magán fenntartók által fenntartott felsőoktatási intézményekre vonatkozó sajátos szabályokat is az Nftv. határozza meg.
A felsőoktatási intézmények működését meghatározó rendelkezések is egységesek, függetlenül a fenntartótól. Az állami és nem állami felsőoktatási intézmény elhatárolásának a felsőoktatási intézmény létesítésénél, átalakulásánál, megszűnésénél, gazdálkodásánál van jelentősége.
A felsőoktatási intézmények állami elismerése
Az Nftv. szerint a felsőoktatási intézmény a működését akkor kezdheti meg, ha
– nyilvántartásba vették, továbbá
– a fenntartó kérelmére a felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető szervtől (Oktatási Hivataltól) megkapta a működési engedélyt, és
– az Országgyűlés döntött állami elismeréséről.
Nem egyetemi jellegű magánoktatás keretében nem folyik Magyarországon felsőoktatási tevékenység.
Az alapító kezdeményezi a felsőoktatási intézmény létesítését, első lépésben az intézmény nyilvántartásba vételét, majd a működési engedély megszerzését, amelynek része az Nftv.-ben meghatározott képzési alaptevékenységhez kapcsolódóan a szakindítási jogosultság megszerzése, illetve a szakindítás nyilvántartásba vétele. A felsőoktatási intézménynek alaptevékenysége az oktatás, a tudományos kutatás, illetve a művészeti alkotó tevékenység. A felsőoktatási végzettségi szint és szakképzettség odaítélésének, az oklevél, diploma kiadása jogának jogosultságát az államilag elismert felsőoktatási intézménnyé válással és az adott képzés folytatására irányuló jogosultság megszerzésével lehet elnyerni.
Állami elismerést az a felsőoktatási intézmény kaphat, amelyik rendelkezik a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel, és az a)–d) pontok szerint választható képzési szerkezetben, legalább két képzési, illetve tudományterületen legalább négy szakon
a) alapképzést,
b) alap- és mesterképzést,
c) alap-, valamint mester- és doktori képzést,
d) mester- és doktori képzést
jogosult folytatni.
A felsőoktatásban folyó képzés rendszerét az Nftv. határozza meg és jogszabályok szabályozzák a képesítések és a hozzájuk vezető képzési programok létrehozásának, működtetésének és minőségbiztosításának részleteit.
A felsőoktatási intézmény működéséhez a fenntartó biztosít támogatást. Az éves költségvetésről szóló törvény állapítja meg a felsőoktatás állami támogatását. A felsőoktatási intézmények működéséhez biztosított állami támogatás rendszerét a Kormány rendeletben határozza meg, továbbá pályázati úton, valamint megállapodás alapján is adható támogatás.
Az állami támogatás célja a hallgatói juttatások, a képzési tevékenység, tudományos fejlődés, fenntartási feladatok, a hallgatói sport, egyes speciális felsőoktatási feladatok ellátásának, a jogszabály alapján minősített intézmények támogatásának, kulturális és fejlesztési támogatások biztosítása. Az állami támogatásra az egyházi felsőoktatási intézmények és a magán felsőoktatási intézmények - a fenntartási feladatok támogatása kivételével - az állami felsőoktatási intézményekkel azonos feltételekkel, a Kormánnyal kötött megállapodás alapján válnak jogosulttá.
III. A magyar felsőoktatási rendszer hivatalos leírása az oklevél melléklet alapján (módosítva 2013 novemberében- angolul is mellékelve, 2. melléklet)
1. A felsőoktatási intézmények típusai és az intézmények igazgatása
A felsőoktatási intézmények létesítését és működését a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szabályozza. A nemzeti felsőoktatási törvény jogszabályi keretei között működve a magyar felsőoktatási intézmények államilag elismert, állami vagy nem állami (egyházi vagy magán-) intézmények. Az államilag elismert intézmények felsorolása megtalálható a nemzeti felsőoktatási törvény 1. mellékletében. A felsőoktatási intézmények típusukat tekintve egyetemek vagy főiskolák lehetnek. Az egyetem és a főiskola is mind a három képzési ciklusban folytathat képzést. A képzések nem különböznek intézménytípus szerint.
2. A képzések és a megszerezhető oklevelek típusai
A felsőoktatás egymásra épülő, felsőfokú végzettséget adó képzési ciklusai az alapképzés, a mesterképzés és a doktori képzés. Mesterfokozatot jogszabályban meghatározott esetekben osztatlan képzésben is lehet szerezni.
A felsőoktatási intézmények – a fentiek mellett – felsőfokú végzettségi szintet nem nyújtó felsőoktatási szakképzést és szakirányú továbbképzést is folytathatnak, valamint az élethosszig tartó tanulás keretében felnőttképzést is szervezhetnek.
A felsőoktatási intézmények az Európai Kreditátviteli Rendszerre épülő kreditrendszert alkalmaznak. Egy kredit átlagosan 30 hallgatói tanulmányi munkaóra elvégzésével egyenértékű.
3. A képzések és a fokozatok engedélyezése/akkreditálása
Valamennyi felsőoktatási szakképzés, alap- és mesterképzés esetében jogszabály határozza meg a képzési és kimeneti követelményeket, vagyis a képzés szintjét, a megszerezhető szakképzettséget és azon kompetenciáknak az összességét, amelyek megszerzése esetén az adott szakon az oklevél kiadható.
A felsőoktatási intézmények kérelmére, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság által adott szakvélemény birtokában az Oktatási Hivatal jár el a felsőoktatási szakképzés, az alap- és a mesterképzés, valamint a doktori képzés indítására irányuló eljárásokban. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szakvéleményének figyelembevételével szintén az Oktatási Hivatal vizsgálja felül ötévente a felsőoktatási intézmények működési engedélyét. A fenti eljárások valamennyi államilag elismert, állami vagy nem állami felsőoktatási intézmény esetében azonosak azzal az eltéréssel, hogy a hitéleti képzések esetében minőséghitelesítésre sem a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak, sem az Oktatási Hivatalnak nincs hatásköre. A hitéleti képzések esetében kizárólag a tárgyi és személyi feltételek vizsgálhatók.
4. A képzés rendszere
A hallgatók tanulmányaikat a felsőoktatási szakképzésben, az alap- és a mesterképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben záróvizsgával fejezik be. A záróvizsga szakdolgozat vagy diplomamunka megvédéséből, valamint további szóbeli, írásbeli és gyakorlati vizsgarészekből állhat.
4.1. Felsőoktatási szakképzések
2013. szeptember 1-jétől a felsőfokú szakképzést felváltotta a felsőoktatási szakképzés, ez a képzéstípus már nem része az Országos Képzési Jegyzéknek.
A felsőoktatási szakképzésben megszerzett oklevél felsőfokú szakképzettséget tanúsít, önálló végzettségi szintet azonban nem tanúsít. A felsőoktatási szakképzésben 120–150 kreditet kell teljesíteni, a képzési idő általában 4–5 félév.
4.2. Az első és a második ciklusba tartozó képzések
Első felsőfokú végzettségi szintként alapfokozat és szakképzettség szerezhető. Az alapképzésben 180–240 kreditet kell teljesíteni. A képzési idő 6–8 félév.
Második felsőfokú végzettségi szintként mesterfokozat és szakképzettség szerezhető. Az alapfokozatra épülő mesterképzésben 60–120 kreditet kell megszerezni. A képzési idő 2–4 félév.
4.3. Osztatlan képzések
Az osztatlan képzések érettségi vizsgára épülő és mesterfokozattal záruló, 10–12 félév időtartamú képzések, amelyek során 300–360 kreditet kell megszerezni. A hitéleti képzések mellett osztatlan képzés folyik például az állatorvos-, építész-, fogorvos-, gyógyszerész-, jogász-, tanár- és orvosképzés esetében, továbbá egyes művészeti szakokon.
8.4.4. Felsőfokú végzettségi szintre épülő szakmai képzések
A felsőoktatási intézmények az alap- vagy mesterfokozattal rendelkezők számára szakirányú továbbképzést is nyújthatnak, amelynek során 60–120 kredit teljesítésével további, szakirányú szakképzettség szerezhető. A képzési idő 2–4 félév.
4.5. Doktori tanulmányok
A mesterfokozatra épülő doktori képzésben legalább 180 kreditet kell megszerezni. A képzési idő 36 hónap. A doktori képzést követően vagy még a doktori képzés keretén belül külön fokozatszerzési eljárásban „Doctor of Philosophy” (rövidítve: PhD), illetve a művészeti képzésben „Doctor of Liberal Arts” (rövidítve: DLA) tudományos fokozatot lehet szerezni. A fokozatszerzési eljárás időtartama legfeljebb két év lehet.
5. Értékelési rendszer
A hallgatók teljesítményének értékelése általában az ötfokozatú értékelési rendszer szerint jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1) minősítéssel vagy a háromfokozatú rendszer szerint jól megfelelt (5), megfelelt (3), nem felelt meg (1) minősítéssel történik. A felsőoktatási intézmények egyéb, az előzőekkel összevethető értékelési rendszert is alkalmazhatnak.
6. A felsőoktatási képzésre való felvétel
A felsőoktatásba jelentkezőket középiskolai osztályzataik és az érettségi vizsgán elért eredményeik vagy kizárólag ez utóbbi alapján rangsorolják. A felsőoktatási szakképzésre, az alapképzésre és az osztatlan képzésre történő felvétel feltétele a középiskola főszabályként 12. osztályának elvégzése után letett érettségi vizsga, amelyet az érettségi bizonyítvány igazol. Egyes szakokon a felvétel egészségügyi, szakmai vagy pályaalkalmassági követelmények teljesítéséhez köthető. Mesterképzésre az vehető fel, aki alapfokozatot szerzett. Szakirányú továbbképzésre alap- vagy mesterfokozattal lehet felvételt nyerni. Doktori képzésre az vehető fel, aki mesterfokozattal rendelkezik. A mesterképzésre, a szakirányú továbbképzésre és a doktori képzésre történő felvétel további feltételeit a felsőoktatási intézmények határozhatják meg.
IV. A nem állami (egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények)
Egyházi felsőoktatási intézmény az egyházi jogi személy (egyházi fenntartó) által fenntartott felsőoktatási intézmény. Az egyházi felsőoktatási intézmények és a vallási tevékenységet végző szervezet által fenntartott intézmények a nem állami fenntartású felsőoktatási intézmények közé tartoznak. Magán felsőoktatási intézmény a Magyarországon nyilvántartásba vett alapítvány, közalapítvány vagy vallási tevékenységet végző szervezet által fenntartott felsőoktatási intézmény.
1. A magyarországi egyházak, felekezetek és vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkálkodásuk mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális-egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával jelentős szerepet töltenek be az ország életében.
A társadalmi váltást követően az egyházak ismét szabadon, korlátozás nélkül betölthetik társadalmi szerepüket. Az egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési, kulturális, szociális, egészségügyi, sport-, illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, amelyet a törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam vagy állami szerv (intézmény) számára.
Az egyházi felsőoktatási intézmények állami elismeréséről azóta beszélhetünk, amióta az Országgyűlés állami elismerése alapján a felsőoktatási intézmény megjelenik a felsőoktatást szabályozó törvény mellékletében. A hazai állami szabályozásban az Elnöki Tanács 1989. évi 16. törvényerejű rendelete rendelkezett az állami és egyházi intézmények együttes felsorolásáról a módosított 1985. évi oktatási törvény szellemében. Az egyházi intézmények teljes állami szabályozását a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény tartalmazta.
Tevékenységi körében az egyházi jogi személy intézményt létesíthet és tarthat fenn.
A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között megállapodás született a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről. Az 1997. június 20-án aláírt megállapodást az 1999. évi LXX. törvény (1999. évi LXX. törvény a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án Vatikánvárosban aláírt Megállapodás kihirdetéséről) hirdette ki. Az abban foglaltakat – az azonos jogok érvényesítése érdekében – kiterjesztették más egyházakra is.
A hitéleti képzést folytató egyházi intézmények tekintetében az egyetem és főiskola működésének törvényben meghatározott kereteitől az egyházi képzés sajátosságai alapján el lehet térni (pl. képzési időben, tudományterületen indítandó szakok száma, oktatói foglalkoztatás tekintetében). A nem hitéleti képzés vonatkozásában az állami felsőoktatási intézmények által biztosított oktatáshoz képest nincsenek különbségek.
Az egyházi egyetemek, főiskolák, illetőleg a hitéleti szakok állami elismerésekor a hitélettel összefüggő tárgyak, ismeretek tartalma nem vizsgálható. A hitéleti képzés tekintetében a képzési és kimeneti követelményeket az egyházi felsőoktatási intézmények a rájuk vonatkozó egyházi szabályok alapján határozzák meg. Az egyházi egyetemek is kapcsolódtak a doktori iskolák akkreditációs folyamatához. Valamennyi, az állam által elismert egyházi egyetem rendelkezik akkreditált doktori iskolával.
2006-ban az egyházi felsőoktatási intézményekben is áttértek a többciklusú képzésre. A 2005. évi felsőoktatási törvény alapján a miniszter az alap- és mesterképzés képzési és kimeneti követelményeinek szabályozásáról a hitéleti képzés tekintetében az egyházi jogi személy kezdeményezésére szabályoz. Így a képzési és kimeneti követelményeket közzétevő rendelet [2006/15 (IV. 3.) az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről] sorolja fel a hitéleti képzéseket.
A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Ehtv.) megkülönbözteti a bevett egyház, illetve vallási tevékenységet végző szervezeteket. A törvény alapján a jelentős társadalmi támogatottsággal rendelkező, történelmi és kulturális értékeket megőrző, nevelési-oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységet önmaga vagy intézménye útján ellátó vallási közösséggel – működése biztosítása érdekében – a Kormány megállapodást köthet [Ehtv. 9. § (1) bek]. A bevett egyház, illetve vallási tevékenységet végző szervezet döntése, hogy kíván-e részt venni a nevelési-oktatási, illetve felsőoktatási feladatokban. A felsőoktatási feladatokban való részvétel azonban csak az Nftv. alapján létesített és fenntartott (működtetett) felsőoktatási intézménnyel lehetséges.
Az Ehtv. mellékletében felsorolt bevett egyházak közül felsőoktatási intézmény fenntartója:
– a Magyar Katolikus Egyház,
– a Magyarországi Református Egyház,
– a Magyarországi Evangélikus Egyház,
– a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége,
– a Magyarországi Baptista Egyház,
– a HIT Gyülekezete,
– a Magyar Pünkösdi Egyház,
– a Hetednapi Adventista Egyház,
– a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége,
– a Buddhista vallási közösségek közül a Tan Kapuja Buddhista Egyház.
Felsőoktatási intézményt tart fenn még:
– a Golgota Keresztény Gyülekezet,
– a Keresztény Adventi Közösség,
– a Magyarországi Evangélium Testvérközösség.
Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei között egyházi fenntartó által működtetett egyetemek:
– a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen;
– az Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest;
– a Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest;
– az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest;
– a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest.
Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei között egyházi fenntartó vagy Magyarországon nyilvántartásba vett vallási tevékenységet végző szervezet által működtetett főiskolák:
– az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác;
– az Adventista teológiai Főiskola, Pécel;
– a Baptista Teológiai Akadémia, Budapest;
– a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest;
– az Egri Hittudományi Főiskola, Eger;
– az Esztergomi Hittudományi Főiskola, Esztergom;
– a Gál Ferenc Főiskola, Szeged;
– a Golgota Teológiai Főiskola, Vajta;
– a Győri Hittudományi Főiskola, Győr;
– a Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa;
– a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs;
– a Pünkösdi Teológiai Főiskola, Budapest;
– a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest;
– a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Sárospatak;
– a Sola Scriptura Teológiai Főiskola, Budapest;
– a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza;
– a Szent Bernát Hittudományi Főiskola, Zirc;
– a Szent Pál Akadémia, Budapest;
– a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Veszprém;
– a Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest.
Az egyházi felsőoktatási intézmények az intézmény szellemiségéből közvetlenül adódó, az adott képzési tevékenység tartalma és természete miatt alapvetően hitéleti képzést folytatnak. Az egyházi fenntartó dönthet úgy is, hogy nem hitéleti képzést is indít.
A felsőoktatási intézmények képzési tevékenységét meghatározó rendelkezések is alapvetően egységesek, függetlenül a fenntartótól. A nem hitéleti képzésre az állami felsőoktatási intézménnyel azonos eljárásban szerezhet állami elismerést az egyházi felsőoktatási intézmény is.
Nem hitéleti képzést is folytató felsőoktatási intézmények:
– a Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest;
– a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest;
– az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác;
– a Gál Ferenc Főiskola, Szeged;
– a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Veszprém;
– a Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest.
2. Alapítója szerint magán felsőoktatási intézmény a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaság, a Magyarországon nyilvántartásba vett alapítvány, közalapítvány vagy vallási tevékenységet végző szervezet által alapított és fenntartott felsőoktatási intézmény.
Az 1993. évi LXXX. törvénnyel született meg az első magán felsőoktatási intézmények állami elismerése is. A magán felsőoktatási intézmények elsősorban gazdaságtudományi (üzleti), társadalomtudományi képzéseket indítanak, de van olyan is, amelyik művészeti képzést is indított. Az Nftv. alapján állami elismeréssel rendelkező főiskolák:
államilag elismert magán egyetemek:
- Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, Budapest
- Közép-európai Egyetem, Budapest
államilag elismert magán főiskolák:
- Budapest Kortárstánc Főiskola, Budapest
- Budapesti Metropolitan Főiskola, Budapest
- Edutus Főiskola, Budapest
- Gábor Dénes Főiskola, Budapest
- IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, Budapest
- Tomori Pál Főiskola, Kalocsa
- Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, Budapest
- Zsigmond Király Főiskola, Budapest.
A magyar felsőoktatási intézmények teljes idejű képzés mellett részidős képzést is meghirdethetnek.
Egy olyan magán felsőoktatási intézmény van, amely a képzését meghatározóan távoktatási formában szervezi. A Gábor Dénes Főiskola gazdasági és informatikai területen, távoktatási tagozaton folytat képzést. A hallgatók az intézmény által kidolgozott távoktatási tananyagcsomag (tankönyvek, jegyzetek, tankönyvi útmutatók és egyéb oktatási segédeszközök, példatárak, videofilmek, CD-k, illetve egyéb – a világhálón is megjelenő – oktatási anyagok) segítségével teljesítik a képzés követelményeit. Az intézmény működése azonban nem tekinthető alternatív szerkezetű intézményi formának, hiszen a főiskola minden tekintetben az Nftv. rendelkezései szerint működik.
Magyarországon az Nftv.-ben meghatározott felsőoktatási intézményektől eltérő felsőoktatási tevékenységet folytató intézmények nincsenek.
A magán felsőoktatási intézmény estében működéséhez szükséges feltételekről nem az állam, hanem a fenntartó gondoskodik. A fenntartói irányítás Nftv.-ben meghatározott jogosítványai és kötelezettségei vonatkoznak a magán felsőoktatási intézményekre is. A vállalkozási tevékenységből következően nem állami felsőoktatási intézményekre vonatkozó sajátos szabályok a gazdálkodásban térnek el. Az eltérés is törvényi szinten meghatározott.
(A magán felsőoktatási intézmény az Nftv.-ben meghatározott feladatok szerinti tevékenységet folytathat és A magán felsőoktatási intézmény alapító okirata szerint tevékenységét közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézményként vagy vállalkozásként végzi. A Kormány rendeletben meghatározottak szerint a magán felsőoktatási intézmény gazdálkodási rendje szerint gazdálkodhat. Ha tevékenységét vállalkozásként végzi, az alapító okiratban a fenntartó meghatározhatja, hogy a felsőoktatási intézmény által elért eredmény milyen módon kerül felosztásra, továbbá a fenntartó milyen módon részesedik abból.
A magán felsőoktatási intézmény alapító okirata úgy is rendelkezhet, hogy a fenntartó hagyja jóvá a felsőoktatási intézmény költségvetését, a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési tervét. A magán felsőoktatási intézmény a rendelkezésére bocsátott vagyonnal - az alapító okiratában meghatározottak szerint, illetve ha állami vagyonnal rendelkezik, az államháztartásra vonatkozó előírások megtartásával - költségvetésének keretei között önállóan gazdálkodik.
A magán felsőoktatási intézmény bevétele lehet: a fenntartó által biztosított pénzeszköz, állami támogatás, egyéb bevétel. A magán felsőoktatási intézmény költségei, kiadásai lehetnek:) az alaptevékenységéhez kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek, a vállalkozási tevékenység közvetlen és közvetett költsége, egyéb kiadás. A magán felsőoktatási intézmény bevételeit és kiadásait a számviteli előírások szerint tartja nyilván. Ha a magán felsőoktatási intézmény jogutód nélkül szűnik meg, jogai és kötelezettségei a fenntartóra szállnak. A magán felsőoktatási intézmény évente köteles nyilvánosságra hozni a gazdálkodási tevékenységéről szóló mérleget, beszámolót.)
A felsőoktatási intézmény alapító okiratában kötelezően feltüntetendő alaptevékenysége a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény esetében megegyezik közhasznú (cél szerinti) tevékenységével. A közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény vállalkozási tevékenységet is folytathat. A cél szerinti tevékenység és a vállalkozási tevékenység tekintetében a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézményt megilletik mindazok a kedvezmények, amelyet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény [a továbbiakban: Civil tv.) 36. § (2) bekezdés meghatároz. Nftv. (94.-96.§)].
A felsőoktatási képzésben részt vevő a költségviselés formája szerint lehet magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgató és önköltséges hallgató. Magyarország Alaptörvénye szerint annak érdekében, hogy az állam támogatása az egyén mellett a közösség érdekeit is szolgálja, a felsőfokú oktatásban résztvevők anyagi támogatását feltételhez kötheti. Ilyen feltétel Magyarországon a társadalom, a gazdaság érdekeit szolgáló munkavégzés, illetve a tanulmányok elvárható időn belül történő befejezése. A felsőoktatási törvény szabályozza a magyar állami (rész) ösztöndíjjal támogatott képzéssajátos feltételeit. Az állami ösztöndíjhoz való hozzájutást a felsőoktatási törvény 2013-tól egy nyilatkozattételi kötelezettséggel megerősített, jogszabályban meghatározott feltételekhez köti.
Az ösztöndíjas hallgató köteles az általa folyatott képzésen tanulmányait időben befejezni, az oklevél megszerzését követő húsz éven belül a tanulmányok idejével megegyező időtartamban Magyarországon munkaviszonyt fenntartani, vagy átalányként megfizetni az állami ösztöndíj 50%-ának megfelelő összeget a Magyar Államnak, ha a meghatározott határidőn belül nem szerzi meg az oklevelét, illetve visszafizetni az adott képzésére tekintettel a magyar állam által folyósított ösztöndíjat, ha az oklevél megszerzését követően nem tart fenn hazai munkaviszonyt. Amennyiben a hallgató egyházi vagy magán felsőoktatási intézményben ösztöndíjas képzésben vesz részt, az állami felsőoktatási intézményekkel azonos feltételek között folytathatja tanulmányait.
A törvény meghatározza azokat a szereplőket és feladataikat, hatásköreiket, amelyek a képzési programok létrehozásában és gondozásában eljárnak [országgyűlés, kormány, felsőoktatásért felelős miniszter, állami hatáskörök ellátásában közreműködő testületek (Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, Magyar Rektori Konferencia, Felsőoktatási Tervezési Testület, Duális Képzési Tanács) és hatóság (Oktatási Hivatal), felsőoktatási intézmény]. A képesítéseket a felsőoktatási intézmények kezdeményezésére a felsőoktatásért felelős miniszter írja le és határozza meg, amelyet képzési és kimeneti követelményeknek (KKK) neveznek. A KKK a képesítéseknek azokat a standardjait határozza meg, amelyeket minden felsőoktatási intézménynek figyelembe kell vennie. A KKK-t a miniszter rendeletben hirdeti ki.
A képzési program tekintetében elkülönül a képesítés létesítése és a képesítést eredményező képzési program folytatásához kapcsolódó adott intézményi jogosultság megszerzése. A felsőoktatási törvény rendelkezik arról, hogy alapképzés (BA/BSc), mesterképzés (MA/MSc) és felsőoktatási szakképzés (FSZ) esetében jogszabály határozza meg a KKK elnevezésű dokumentumban a képesítési standardokat, vagyis a képesítés szintjét, a megszerezhető szakképzettséget és azoknak a kompetenciáknak az összességét, amelyek megszerzése esetén a képesítést tanúsító oklevél kiadható.
Jogszabály határozza meg a képesítéseket szabályozó dokumentumok (KKK) szerkezetét és tartalmát is, így ezeknek a dokumentumoknak tartalmazniuk kell a bemeneti feltételeket, a képesítéshez vezető képzések fő tartalmi-szerkezeti elemeit (kredittartományokra bontva), a képesítés fő ismeretköreit és a képesítések fő kimeneti jellemzőit. A felsőoktatási törvény azt is meghatározza, hogy alapképzésben és mesterképzésben az új képesítést kormányrendeletben kiadott felsőoktatási képesítési jegyzékben kell közzé tenni.
A tudományos fokozat (PhD, DLA) megszerzésének formai és eljárási követelményeit a felsőoktatási törvény határozza meg.
A felsőoktatási intézményben a képzés az intézmény által meghatározott tanterv szerint folyik. A tantervet felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben a miniszter által kiadott KKK-k alapján készíti el a felsőoktatási intézmény. Szakirányú továbbképzés esetén, az intézmény szabadon készíti el a tantervet.
A külső minőségértékelési és minőséghitelesítési eljárások a felsőoktatásban
Többszintű és többfunkciójú akkreditációs rendszer működik a magyar felsőoktatásban:
– A felsőoktatási intézmények létesítésének és működésük ellenőrzésének folyamata:
= előzetes intézményakkreditáció,
= a felsőoktatási intézmény intézményi működésében folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység és a felsőoktatás belső minőségbiztosítási rendszere működésének ötévenkénti külső értékelése (intézményakkreditáció);
– A felsőoktatási intézmény képzési programjainak akkreditációs folyamata
= programlétesítési eljárás, szakjegyzékbe kerülés,
= előzetes programindítási eljárás, felsőoktatási intézmények által folytatott képzések nyilvántartásba vétele az intézmény működési engedélyében,
= a felsőoktatási intézmény intézményi működésében folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység értékelése (utólagos programakkreditáció).
A felsőoktatási képesítések odaítélésének, kiadása jogának jogosultságát államilag elismert felsőoktatási intézménnyé válással és az adott képzés folytatására irányuló jogosultság megszerzésével lehet elnyerni. Felsőoktatási intézmény létesítése során, az intézmény nyilvántartásba vételét követően, a működési engedélyezési eljárás keretében előzetes intézménylétesítési és programakkreditációt kell lefolytatni.
Az egyes képesítések létrehozására irányuló tervezetet programlétesítési eljárásnak kell alávetni, melynek során az alapvető kérdések (szakrendszerbe illeszkedés, munkaerő-piaci indokoltság) mellett akkreditációs szempontok vizsgálatára is sor kerül. Csak a létesítési eljárás során megfelelőnek ítélt képesítések vehetők fel a felsőoktatási képesítési jegyzékbe, illetve ezeket hirdeti ki a miniszter. Amennyiben a kérelmező felsőoktatási intézmény a maga által kidolgozott képzési és kimeneti követelmények alapján kíván új alapképzést, vagy mesterképzést indítani, a felsőoktatási törvényben meghatározott felsőoktatási akkreditációs testület, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, szakértőként véleményt nyilvánít arról, hogy az alapképzési vagy mesterképzési szakra meghatározott képzési és kimeneti követelmények – az oklevelek hazai és külföldi megfeleltethetőségét is figyelembe véve – várhatóan megfelelő színvonalú kibocsátást biztosítanak-e.
A felsőoktatási szakképzés estében a véleményt adó szervezet a Felsőoktatási Tervezési Testület, amely arról ad véleményt, hogy munkaerő-piaci, foglalkoztatási szempontból indokolt-e a felsőoktatási szakképzés szakjegyzékbe történő felvétele.
A kihirdetett képesítésekhez vezető egyes intézményi képzési programok indítására vonatkozó intézményi dokumentációt előzetes programindítási akkreditációnak kell alávetni. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a programindítási eljárás során arról nyilvánít véleményt, hogy a felsőoktatási intézmény által benyújtott helyi megvalósítási program, a tanterv, a tantárgyi program összhangban van-e a program képzési és kimeneti követelményeivel (KKK) és megvannak-e az intézményben a képzés indításához a személyi és tárgyi feltételek. Az előzetesen előakkreditált, a felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető központi hivatal, az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett és a felsőoktatási intézmény működési engedélyében rögzített képzési programok indíthatók.
A nemzeti felsőoktatási törvényben meghatározottak szerint a felsőoktatási intézmények kérelmére, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság által adott szakvélemény birtokában az Oktatási Hivatal jár el a felsőoktatási szakképzés, az alapképzés, és a mesterképzés, valamint a doktori képzés indítására irányuló eljárásokban. Szakirányú továbbképzés a felsőoktatási intézmények hatáskörében létrehozható képzés. A felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető szerv az Oktatási Hivatal, amely hatóságként jár el az eljárásokban. Rendelet szabályozza az Oktatási Hivatal eljárási, működési és felügyeleti rendjét a felsőoktatási törvény felhatalmazása alapján.
Az Oktatási Hivatalnak rendszeresen felül kell vizsgálnia a felsőoktatási intézmények működési engedélyét, amely vizsgálatnak része a felsőoktatási intézményben folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység és a felsőoktatás belső minőségbiztosítási rendszere működésének külső értékelése is a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság bevonásával (akkreditácó). A képzési programok (utólagos programakkreditáció) és intézményi működés (intézményakkreditáció), benne a minőségbiztosítási folyamatok akkreditációjára rendszeresen, ötévente kerül sor a működési engedély-felülvizsgálati eljárás keretében.
A nemzetgazdasági tervezéshez, továbbá a felsőoktatásban résztvevők jogainak gyakorlásához és kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges adatokról központi nyilvántartás jött létre. A Felsőoktatási Információs Rendszert elektronikus formában létrehozott, közhiteles nyilvántartás. A kiadott képesítésre vonatkozóan is tartalmaz a törvény előírásokat, így a Felsőoktatási Információs Rendszerben az oklevelek/ diplomák szigorú számadású hivatalos nyomtatványnak minősülnek, standard szöveggel és laptükörrel rendelkeznek, egyedi sorszámozásúak, és igénylésüknek szigorú rendje van. A diplomákba bevezethető szöveg is rendeletileg szabályozott, az oklevelek/diplomák adatait pedig anyakönyvbe és a központi felsőoktatási adatbázisba is rögzíteni kell. A felsőoktatási intézményeknek a törvény rendelkezései alapján minden diploma mellé ki kell állítaniuk magyar és angol nyelven az oklevélmellékletet és azt térítésmentesen a végzett hallgatók számára ki kell adniuk. A Felsőoktatási Információs Rendszerben az egyházi és magán felsőoktatási intézmények is kötelesek adatot szolgáltatni.
A nemzeti felsőoktatási törvény felhatalmazása alapján a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és új képesítések jegyzékbe történő felvételéről szóló 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet a tanárképzésben, továbbá a 283/2012. (X. 4.) Korm. rendelet tartalmazza, a képzési és kimeneti követelményeket a 15/2005. (IV. 3.) OM rendelet, tanárképzésben továbbá a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet határozza meg. A felsőoktatási szakképzés (FSZ) részletes szabályozását a 230/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet, a felsőoktatási szakképzés képzési és kimeneti követelményeit a 39/2012. (XI.21.) EMMI rendelet tartalmazza. A tudományos fokozat (PhD, DLA) megszerzésének követelményeit a felsőoktatási törvény, az intézményes kereteket a doktori iskolákról és a doktori eljárásokról szóló 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályozza. A szakirányú továbbképzés szervezésének általános kereteit a 10/2006. (IX. 25.) OKM rendelet adja meg. A felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról szóló 50/2008. (III. 14.) Korm. rendelet, a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről szóló 19/2012. (II. 22.) Korm. rendelet rendelkezik.
Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei
Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei 2016. július 1-től
|
A |
B |
C |
1. |
I. EGYETEMEK |
||
2. |
|
I/A. Állami egyetemek |
|
3. |
|
|
Állatorvostudományi Egyetem, Budapest |
4. |
|
|
Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest |
5. |
|
|
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest |
6. |
|
|
Debreceni Egyetem, Debrecen |
7. |
|
|
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest |
8. |
|
|
Kaposvári Egyetem, Kaposvár |
9. |
|
|
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest |
10. |
|
|
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest |
11. |
|
|
Miskolci Egyetem, Miskolc |
12. |
|
|
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest |
13. |
|
|
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest |
14. |
|
|
Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron |
15. |
|
|
Óbudai Egyetem, Budapest |
16. |
|
|
Pannon Egyetem, Veszprém |
17. |
|
|
Pécsi Tudományegyetem, Pécs |
18. |
|
|
Semmelweis Egyetem, Budapest |
19. |
|
|
Szegedi Tudományegyetem, Szeged |
20. |
|
|
Szent István Egyetem, Gödöllő |
21. |
|
|
Széchenyi István Egyetem, Győr |
22. |
|
|
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest |
23. |
|
|
Testnevelési Egyetem, Budapest |
24. |
|
I/B. Nem állami egyetemek |
|
25. |
|
|
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, Budapest |
26. |
|
|
Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen |
27. |
|
|
Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest |
28. |
|
|
Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest |
29. |
|
|
Közép-európai Egyetem, Budapest |
30. |
|
|
Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem, Budapest |
31. |
|
|
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest |
32. |
II. ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETEMEI |
||
33. |
|
II/A. Állami alkalmazott tudományok egyetemei |
|
34. |
|
|
Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest |
35. |
|
|
Dunaújvárosi Egyetem, Dunaújváros |
36. |
|
|
Eszterházy Károly Egyetem, Eger |
37. |
|
|
Neumann János Egyetem, Kecskemét |
38. |
|
|
Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza |
39. |
|
II/B. Nem állami alkalmazott tudományok egyetemi |
|
40. |
|
|
Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapest |
41. |
III. FŐISKOLÁK |
||
42. |
|
III/A. Állami főiskolák |
|
43. |
|
|
Eötvös József Főiskola, Baja |
44. |
|
|
Magyar Táncművészeti Főiskola, Budapest |
45. |
|
|
Pető András Főiskola, Budapest |
46. |
|
III/B. Nem állami főiskolák |
|
47. |
|
|
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest |
48. |
|
|
Adventista Teológiai Főiskola, Pécel |
49. |
|
|
Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác |
50. |
|
|
Baptista Teológiai Akadémia, Budapest |
51. |
|
|
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest |
52. |
|
|
Budapest Kortárstánc Főiskola, Budapest |
53. |
|
|
Edutus Főiskola, Tatabánya |
54. |
|
|
Egri Hittudományi Főiskola, Eger |
55. |
|
|
Esztergomi Hittudományi Főiskola, Esztergom |
56. |
|
|
Gábor Dénes Főiskola, Budapest |
57. |
|
|
Gál Ferenc Főiskola, Szeged |
58. |
|
|
Golgota Teológiai Főiskola, Vajta |
59. |
|
|
Győri Hittudományi Főiskola, Győr |
60. |
|
|
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, Budapest |
61. |
|
|
Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár |
62. |
|
|
Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa |
63. |
|
|
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs |
64. |
|
|
Pünkösdi Teológiai Főiskola, Budapest |
65. |
|
|
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest |
66. |
|
|
Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Sárospatak |
67. |
|
|
Sola Scriptura Teológiai Főiskola, Biatorbágy |
68. |
|
|
Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza |
69. |
|
|
Szent Bernát Hittudományi Főiskola, Zirc |
70. |
|
|
Szent Pál Akadémia, Budapest |
71. |
|
|
Tomori Pál Főiskola, Kalocsa |
72. |
|
|
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Veszprém |
73. |
|
|
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, Budapest |
74. |
|
|
Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest |
75. |
|
|
Zsigmond Király Főiskola, Budapest |
Politikai kapcsolatok
Politikai és Diplomáciai Kapcsolatok
1949. október 3-án Magyarország az első államok között ismerte el az újonnan megalakult Kínai Népköztársaságot, majd három nap múlva, október 6-án a két ország már diplomáciai kapcsolatokat létesített. Ezzel a Kínai Népköztársaság és a magyar-kínai kapcsolatok története időben együtt halad, minden évben közös évfordulót ünnepelhetünk.
A kapcsolatok felvétele után a 20. század 50-es éveiben a kínai-magyar barátság sokoldalúan fejlődött, ám a 60-as és 70-es években a kínai-szovjet viszony megromlása miatt átmeneti elhidegülés következett be. A 80-as évektől váltak kapcsolataink újra intenzívebbé, amelyben az 1989-es magyar politikai váltás ismét némi megtorpanást okozott. A valódi áttörést 1994-95-ben Göncz Árpád köztársasági elnök kínai, majd Jiang Zemin elnök magyarországi állami látogatása hozta meg. A kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulójáról 1999 októberében már mindkét országban ünnepségsorozattal emlékeztek meg.
2003 augusztusában 44 év szünet után újra magyar miniszterelnök látogatott a Kínai Népköztársaságba, a következő év júniusában pedig államfői találkozóra került sor.
Magyarország 2004 májusában csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozást követően Magyarország és Kína kapcsolatai új politikai minősítést kaptak. Az EU és Kína stratégiai partnerségének kereteibe illeszkedve, Hu Jintao kínai államfő 2004 júniusában tett magyarországi látogatása során Közös Nyilatkozat aláírására került sor a „baráti együttműködési partnerség”-ről. Ezzel a magyar-kínai viszony új fejlődési szakaszba lépett, és mára megkérdőjelezhetetlen baráti viszony, partneri együttműködés alakult ki. A két fél közötti magas szintű érintkezés rendszeressé vált.
2010-ben a magyar kormány meghirdette a Keleti Nyitás politikáját, melynek keretében tradicionális európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok mellett diplomáciánk kiemelt figyelemmel fordult az egykor virágzó gazdasági-kereskedelmi relációk felé, melyek a gazdasági válság viszontagságai között is képesek voltak fenntartani dinamikus fejlődésüket. A Keleti Nyitás a keleti térség vezető országaival, köztük is első helyen Kínával épített politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok átfogó fejlesztését célozza.
Magyarország Keleti Nyitás programjával párhuzamosan 2011 őszén Kína és a közép-kelet-európai régió 16 országa Budapesten hirdette meg a Kína és Közép-Kelet-Európa (Kína – KKE) együttműködési platform életre hívását. Kína külkereskedelme diverzifikálásában és a kínai vállalatok nemzetközi szerepvállalásának ösztönzésében stratégiai szerepet szán a KKE régió országainak, köztük Magyarországnak.
Orbán Viktor miniszterelnökké választását követően 2010 őszén hivatalos látogatáson vett részt 2010-es sanghaji világkiállítás záróeseményein és tárgyalásokat folytatott Wen Jiabao miniszterelnökkel, aki 2011 júniusában 24 év után első kínai kormányfőként látogatott Magyarországra. 2014 februárjában Orbán Viktor újabb kínai hivatalos látogatásán találkozott Pekingben Li Keqiang új miniszterelnökkel, és fogadta őt Xi Jinping kínai elnök is. 2014 decemberében Belgrádban a Kína – Közép- és Kelet-Európa csúcsértekezlet keretében Orbán Viktor magyar, Aleksandar Vucic szerb és Li Keqiang kínai miniszterelnökök aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről szóló megállapodást. 2015 novemberében Orbán Viktor miniszterelnök Suzhouban, az évente sorra kerülő Kína – Közép- és Kelet-Európa csúcstalálkozón Li Keqiang kínai kormányfővel tárgyalt, és a régió többi államának vezetőjével együtt fogadta őt Xi Jinping kínai államfő. 2016 novemberében Rigában került sor a Kína-Közép-és Kelet-Európa csúcstalálkozóra, ahol a magyar miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Li Keqiang kínai kormányfővel, majd 2017 májusában Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével újra magyar küldöttség járt Kínában az Övezet és Út elnevezésű nemzetközi együttműködési fórum alkalmából. A magyar miniszterelnök ekkor tárgyalt Xi Jinping kínai elnökkel, Li Keqiang miniszterelnökkel, majd megkoszorúzta a Tienanmen téri Hősök emlékművét. A látogatás alkalmával a kínai kormány átfogó stratégiai partnerség szintjére emelte a magyar-kínai kétoldalú együttműködést, valamint több gazdasági, turisztikai, kereskedelmi megállapodást is aláírtak. 2017 novemberében Budapesten rendezték meg az 16+1 (jelenleg 14+1) néven is emlegetett csúcstalálkozót Kína és a kelet- és közép-európai országok részvételével, amelyen részt vett Li Keqiang kínai miniszterelnök is. Ez alkalommal Magyarország és Kína több mint tíz megállapodást kötött.
A 2019-es év a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok létrejöttének hetvenedik évfordulója is egyben. A 2019-es Covid-19 járványügyi helyzetre való tekintettel az átlagosnál lényegesen kevesebb hivatalos látogatás valósult meg a relációban, azonban mind a védőoltások, védőeszközök és lélegeztetőgépek vonatkozásában Kína Magyarország rendelkezésére állt. 2020 augusztusában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Beihai-ban tárgyalt Vang Ji korábbi és jelenlegi kínai külügyminiszterrel, majd ezt követően 2021 májusában került sor személyes egyeztetésre. 2023-ban Vang Ji a KKP Központi Külügyi Bizottságának igazgatója minőségében Budapestre látogatott, amelyet Szijjártó Péter külügyminiszter májusi, majd júniusi kínai látogatása követett.
Az elmúlt években az eddigieknél is nagyobb intenzitás jellemezte a kétoldalú kapcsolatokat, ez pedig pozitívan hatott a kereskedelmi relációra és befektetői kedvre is. Nem csak a politika, vagy a gazdaság területén tapasztalható azonban töretlen fejlődés. A tudomány, az oktatás, a kultúra és a turizmus szintén fontos szerepet tölt be a kiegyensúlyozott együttműködés kialakításában.
Kiváló politikai kapcsolatainkat jól jellemzi az utóbbi évek felső szintű kapcsolattartásának intenzitása:
2010. november 2-án Orbán Viktor miniszterelnök sanghaji látogatása során megbeszélést folytatott Wen Jiabao kormányfővel.
2011. június 6-án Yang Jiechi külügyminiszter, június 26-án hivatalos látogatásán Wen Jiabao kormányfő tárgyalt Budapesten magyar partnerével, Orbán Viktor miniszterelnökkel.
2012. április 26-án a magyar és a kínai kormányfő Varsóban, a Kína és Közép-Kelet-Európa 16 országának együttműködési mechanizmusa keretében megtartott I. Kormányfői Csúcstalálkozója peremén folytatott kétoldalú megbeszélést.
2013. november 26-án a Kína-KKE együttműködési mechanizmus II. Kormányfői Csúcstalálkozója alkalmából Li Keqiang kínai és Orbán Viktor magyar kormányfő Bukarestben találkozott és tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról.
2014. február 12. és 13. között Pekingben tett hivatalos látogatásán Orbán Viktor miniszterelnököt fogadta Xi Jinping államfő, továbbá a magyar miniszterelnök tárgyalt kínai kollégájával Li Keqiang kormányfővel, és megbeszélést folytatott Zhang Dejianggal, a Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnökével.
2014. október 28-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pekingi látogatása alkalmával találkozott Wang Yi külügyminiszterrel.
2014. december 17-én a magyar és kínai miniszterelnök az év folyamán másodszor is találkozott és tárgyalt a Kína – KKE együttműködés keretében Belgrádban megrendezett III. Kormányfői Csúcstalálkozón.
2015. június 5. és 7. között 15 év szünet után ismét kínai külügyminiszter látogatott hazánkba. 2015. június 6-án európai körútja budapesti állomásán Wang Yi külügyminisztert fogadta Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök. Továbbá ugyanezen a napon a kínai külügyminiszter megbeszélést folytatott magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A találkozó során Magyarország az első európai országként megállapodást írt alá Kínával az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés közös építéséről.
2015. szeptember 2-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a II. Világháború lezárásának 70. évfordulóján rendezett központi megemlékezések alkalmából tett pekingi látogatásakor az év során másodszor is találkozott és tárgyalt Wang Yi külügyminiszterrel. A következő napon pedig Li Yuanchao kínai alelnök folytatott megbeszélést a magyar külgazdasági és külügyminiszterrel a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokról.
2015. november 24-én Kínában, Suzhou városban a Kína-KKE együttműködés IV. Kormányfői csúcstalálkozója peremén Orbán Viktor magyar és Li Keqiang kínai miniszterelnök kétoldalú megbeszélésre is sor került. A két kormányfő Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök társaságában tanúja volt a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról szóló megállapodás aláírásának.
2016. október 6-án Budapesten a Dialógus Kína és a Közép-Kelet-Európai Politikai Pártok Között című konferencia margóján Orbán Viktor miniszterelnök és Liu Yunshan, a Kínai Kommunista Párt legszűkebb politikai döntéshozó testülete, a Politikai Bizottság tagjával folytatott megbeszélést, melyen a magyar kormányfő Közép-Európa és Kína együttműködésének magasabb, a stratégiai partnerség szintjére történő emelését javasolta.
2016. november 05-én Rigában, Kína-KKE V. Csúcstalálkozóján ismét kétoldalú tárgyalást folytatott Orbán Viktor magyar és Li Keqiang kínai kormányfő. A Kína-KKE Csúcstalálkozó Magyarország számára egyik legfontosabb eredménye, hogy döntés született, miszerint 2017-ben Magyarország láthatja vendégül a 16+1 ország kormányfőit tömörítő csúcsfórumot.
2016. november 30-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos pekingi látogatása keretében került sor kínai kollégájával az előző évben rendszeresített éves külügyi konzultáció 2016. évi fordulójára. A látogatás alkalmával Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Yang Jiechi államtanácsossal. A kétoldalú politikai tárgyalásokkal párhuzamosan került megrendezésre a Magyar-Kínai Egy Övezet, Egy Út Munkacsoport első ülése, melyet Peking legelőször a magyar partnerrel valósított meg.
2020. augusztus 24-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Beihai-ban tárgyalt Wang Ji korábbi és jelenlegi kínai külügyminiszterrel. A látogatáson Mátrai Márta háznagy asszony is részt vett. A látogatás alkalmával a külügyminiszterek aláírták a 2020–2024. évekre vonatkozó kulturális együttműködési munkatervet.
2020. november 5-én Orbán Viktor miniszterelnök a III. Kínai Nemzetközi Import Expón beszédet mondott online keretek között.
2021. február 9-én került sor a Kína-KKE csúcstalálkozóra pekingi szervezésben. Az esemény alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet online keretek között.
2021. március 24-én Benkő Tibor honvédelmi miniszter Wei Fenghe nemzetvédelmi miniszterrel tárgyalt Budapesten. A kínai védelmi minisztert Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is fogadta.
2021. május 31-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Guiyang-ban tárgyalt Wang Yi kínai külügyminiszterrel.
2021. november 25-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter online keretek között egyeztetett Wang Yi kínai külügyminiszterrel.
2022. december 16-án Jiang Yu asszony, a Kínai Népköztársaság Külügyminisztériumának Kína–Kelet-Közép-Európa kapcsolatokért felelős különmegbízottja online konferencián egyeztetett a Kína-KKE országok együttműködésének közép-kelet-európai nemzeti koordinátoraival.
2023. február 20-án Wang Yi a KKP Központi Külügyi Bizottságának igazgatói minőségében Budapestre látogatott.
2023. május 15-16-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai Kereskedelmi Minisztérium meghívására a Kínai Népköztársaságba látogatott, ahol május 15-én Pekingben találkozott Qin Gang kínai államtanácsos és akkori külügyminiszterrel, Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel, valamint Wang Yi-vel a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatójával, majd május 16-án Ningbo városában részt vett a 3. Kína-KKE Kereskedelmi Kiállításon.
2023. június 27-28. között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kínai Népköztársaságba látogatott, ahol június 27-én Tianjin városában részt vett a World Economic Forum éves nyári rendezvényén, majd Senzhenben folytatott üzleti tárgyalásokat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelen miniszteri megbízatását megelőzően, már 2013 márciusától a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztosként aktív szerepet vállalt a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében.
Mindezek alapján látható, hogy a magyar kormány különleges figyelmet szentel a kínai relációnak, országaink együttműködése mára többszintű, összetett rendszerben működik. A legkülönbözőbb területekre kiterjedő cserekapcsolatok és együttműködési formák folyamatosan mélyülnek. A kínai-magyar viszony történelme legjobb időszakát éli.
Magyarország és Kína között sem megoldandó történelmi kérdések, sem alapvető érdekütközések nincsenek. A partnerség továbbfejlesztése megfelel a két ország és a két nép alapvető érdekeinek. Meggyőződésünk, hogy a két fél közös erőfeszítésének köszönhetően a magyar-kínai kapcsolatrendszer a jövőben is folyamatosan tovább fejlődik.
Kína-Közép-Kelet-Európa Turisztikai Koordinációs Központ
A Kínával folytatott diplomáciai kapcsolatokon belül Magyarország a kétoldalú turisztikai együttműködés mellett egy újabb szerepet is vállalt. 2014. május 22-én, Budapesten megalakult a Kína – Közép-Kelet-Európa Turisztikai Koordinációs Központ (továbbiakban Központ), aminek eredményeképpen elsőként valósult meg a Kína-KKE tagállamok közötti regionális együttműködés.
A Központ működése által összefogott országok: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia. A regionális turisztikai együttműködést Kína relációjában elsősorban a kínai piac sajátosságai teszik indokolttá, sőt egyben szükségessé is. A kínai turisták ugyanis, ha Európába utaznak, igen ritkán látogatnak meg csupán egy országot. Jellemzően 2-3, vagy akár 4-5 ország is felkerül a palettára egy út során. A cél tehát az, hogy minél több kínai turista érkezzen a KKE-régióba, hiszen a KKE-régión belüli körutazás a kínai utazóközönség számára már egy letisztult és vonzó lehetőség.
A Központ céljai és feladatai
Elsődleges cél, hogy az együttműködésben részt vevő 16 közép-kelet-európai országot egy turisztikai célterületként népszerűsítsék a világ legjelentősebb turisztikai piacán, a Kínai Népköztársaságban. Az együttműködés három szinten – államigazgatás, nemzeti turisztikai szervezetek és kínai utaztatásban érdekelt üzleti vállalkozások – valósul meg. A kínai fél az együttműködés fő területeinek a turistaforgalom növelése mellett a következőket jelölte meg: vízumkérdések könnyítése, légi járatok fejlesztése, a Selyemút turisztikai fejlesztése, regionális oktatási kapcsolatok elmélyítése. A központ legfontosabb feladata a Kína és a KKE régió turisztikai befektetésekben érdekelt vállalkozásai, turisztikai szolgáltatói közötti közvetlen kapcsolatok ösztönzése.
A 2014-ben Budapesten megnyitott Központ tevékenységének eredményeként az államigazgatási és turisztikai szervezetek szintjén elindult a szakmai munka. 2015-ben a Központ a kínai utaztatásban érdekelt üzleti vállalkozók bevonására, támogatására kínai üzleti kapcsolataik bővítésében, valamint az európai szintű együttműködés ösztönzésére helyezte a fő hangsúlyt.
A Központ tevékenysége
A Központ 2014 és 2015 után, 2016 novemberében, már harmadszor képviselte a régiót a legnagyobb kínai turisztikai eseményén, a Sanghajban tartott Kínai Nemzetközi Turisztikai Vásáron (China International Travel Mart, CITM). Míg 2015 márciusában nagyszabású turisztikai rendezvényre került sor Budapesten, elindult a központ website-ja és az összegyűlt kínai és közép-kelet-európai résztvevők egy szakmai fórum keretében ismerték meg a kínai turizmus legújabb trendjeit.
A kínai turisztikai piac jelenleg a világ legdinamikusabban fejlődő, egyúttal leggyorsabban változó, állandóan új igényekkel jelentkező piaca, ezért feltétlenül szükséges, hogy a turisztikai szakma naprakész legyen, és megfelelő kínálattal tudjon válaszolni a kihívásokra. A Budapest-Peking közvetlen légi járat az egyik legnagyobb kihívásra már hatékony választ adott. Magyarország regionális koordinációs szerepe, ezáltal tovább erősödhet, ami tükröződik az országos és régiós beutazások számában is.
2016 januárjában a Kína – KKE turisztikai központ turisztikai útvonal- és termékfejlesztő workshop-sorozatot indított a balkáni, V4-es és a balti régióban a China Outbound Travel Research Institute (COTRI) Kína-kutató Intézet vezetésével és a 16 együttműködő ország szakmai képviselőinek bevonásával. A workshopok eredményét a COTRI szakmai összefoglalója tartalmazza, amely tanácsot ad a három kisrégió pozicionálásával kapcsolatban, az útvonalak megvalósítását szolgáló kommunikációs csatornák, a branding és a marketing-tevékenységek tekintetében. A termékfejlesztés eredményeiről a kutatóintézet professzora, Dr. Wolfgang Arlt a márciusi Utazás Kiállításhoz kapcsolódó Kína Információs Konferencián számolt be a nemzetközi szakmai közönségnek.
A Kína - KKE turisztikai együttműködés kiemelt eseménye volt a 2016. március 3-6. között megrendezett budapesti Utazás 2016 kiállításhoz kapcsolódó komplex szakmai eseménysorozat. Az újrapozícionált Utazás kiállítás szakmai díszvendége a Kínai Népköztársaság volt, az eseménysorozat részeként megnyitották a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (China National Tourism Administration, CNTA) budapesti regionális irodáját, amely a KKE régióból kiutazó turisták vízum- és egyéb ügyeinek intézésében fog segítséget nyújtani. A TCC megrendezte a 2. Kína Információs szakmai konferenciát valamint a kínai és kelet-közép-európai tour operátorok kapcsolatfelvételét szolgáló B2B workshopokat. A TCC meghívására 15 együttműködő kelet- közép-európai-ország volt jelen nemzeti standdal az Utazás kiállításon, ami minden eddiginél nagyobbra növelte a rendezvényen kiállító országok számát.
A Magyar Turizmus Ügynökség Zrt. Szerepe
2016. május 1-én, a kormány döntésének megfelelően létrejött a Magyar Turizmus Ügynökség Zrt. (MTÜ), amelyet elődjével, a Magyar Turizmus Zrt.-vel szemben már kormánybiztos felügyel. Az új szervezetben a szakmai felelősséget, a nemzetgazdasági miniszterről, a nemzeti fejlesztési miniszterre ruházta a kormányhatározat. A kormánybiztosság intézményi-infrastrukturális hátterét az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) adja. Az ügynökség vezérigazgatója Dr. Guller Zoltán, míg a kormánybiztosi feladatokat Dr. Bienerth Gusztáv látja el.
A MTÜ segítségével a fentiekben ismertetett regionális központ első kézből értesülhet a Magyarországra, a közép-kelet-európai régióra, illetve akár egész Európára és a világra vonatkozó aktuális turisztikai trendekről a kínai piac vonatkozásában, aminek rendkívül fontos szerepe van a megfelelő stratégia kialakításában.
A Központ magyar vezetőinek kiemelt célja, hogy az intézmény részrehajlásmentesen, minden esetben és minden projekt során, mind a 16 országot képviselje. A MTÜ kínai külképviseletének segítségével biztosítható a napi szintű kapcsolat fenntartása a Kínai Turisztikai Hivatallal, a 16 KKE ország kijelölt nemzeti koordinátoraival pedig a budapesti központ tartja a kapcsolatot.
Hosszú távú cél, hogy a regionális központ egy olyan bázissá fejlődjön, amelyben valamennyi szereplő megbízik, és amelyhez bizalommal és automatikusan fordul bármilyen, a két relációt érintő turisztikai témában, mert tudja, hogy itt hatékony és kézzelfogható segítséget kap. Nagyon fontos cél természetesen a másik irányba történő közvetítés is, azaz Kína és a kínai turisztikai termékek és szakma megismertetése a közép-kelet-európai régió országaival, tekintettel arra, hogy hosszú távú bizalomra épülő turisztikai és üzleti kapcsolatokat csak egymás kölcsönös megismerésével lehet megalapozni.
A kínai beutazó turizmus helyzete Magyarországon
A 2016-os esztendő első 9 hónapjában, hozzávetőlegesen 128.000 kínai turista látogatta meg hazánkat, ez az előző évhez képest igen jelentős, 30%-os emelkedést mutat. Elmondható, hogy az utóbbi években folyamatosan és erőteljesen növekedett a hazánkba látogató kínai turisták száma, egyre népszerűbb célország vagyunk.
A kölcsönös turistaforgalmat nagyban megkönnyíti a 2015. május 1-jével újraindított Peking-Budapest közvetlen járat. Az Air China gépei heti három alkalommal, az odaúton egy rövid minszki megállóval repülik a két főváros közötti távot. A már eddig is nagyarányú fejlődés vélhetően újabb lendületet kap, hiszen az utaztatók legnagyobb problémája a közvetlen légijárat hiánya volt. A most megindult szolgáltatás reményeink szerint a turistautak mellett a céges kapcsolatokat is hatékonyan szolgálja majd.
A kínai turisták elsősorban a tengerparti nagyvárosokból kerülnek ki, amelyek Kína legfejlettebb területeinek számítanak. A külföldi utazáshoz most kezdenek felzárkózni a kissé nyugatabbra fekvő területek, az ún. „másodvonalbeli városok”. Az utazó réteget elsősorban a jómódú fiatal vállalkozók és értelmiségiek adják – az utóbbiak között egyre többen vannak a külföldön tanult fiatal munkavállalók. A kínai közönség körében rendkívül népszerű a külföldre utazás, melynek elsődleges célja az információszerzés, saját országuk erőviszonyainak felbecslése a világ többi országával összehasonlításban. Ezért első kiútjaik alkalmával jellemzően azokat a helyeket látogatják, amelyek versenytársaknak vagy márkaneveknek minősülnek. Előnyt élvez tehát az Egyesült Államok, Ausztrália és Nyugat-Európa, a városok közül például Párizs, Róma vagy London. Aki azonban már járt ezeken a helyeken, szívesen indul útnak, hogy kevésbé ismert kultúrákat fedezzen fel. Ilyen a közép-kelet-európai régió is, amely egyre népszerűbb.
A kínai turisták külföldön sem szeretnek elszakadni az otthon megszokott dolgoktól: igénylik a kínai ételeket, a kínai feliratokat és kínai tévécsatornákat. Igénylik a vásárlási lehetőséget, ilyenkor elsősorban a világmárkákat keresik. Egyelőre a csomagtúrák a legkelendőbbek, amelyek során több országot is megtekint a látogató, adott esetben igen gyors tempóban. Ezeken kívül azonban kezd megjelenni az igény a mélyebb ismeretet adó tematikus utak iránt is, akár csoportos akár egyéni szervezésben.
A turizmus egy sajátos szektora az üzleti turizmus, amely konferencia részvételt, incentív utakat, nemzetközi kiállításokat foglal magában. Ázsiában az üzleti turizmus központja Szingapúr, amely könnyen megközelíthető, és rendkívül jó infrastrukturális adottságokkal rendelkezik. Ugyanakkor a kínai üzleti turizmus számára hazánk is vonzó lehetőség, hiszen pl. wellness-hoteleink egyedülálló konferencialehetőségeket kínálnak.
Magyar-kínai turisztikai kapcsolatok
A kínai kiutazó turizmus óriási iramban fejlődik, a 2015 év során az összes kiutazó kínai turista száma elérte a 128 milliót, ami a becslések szerint 292 milliárd USD-s fogyasztást jelent. Árnyalja azonban a képet, hogy a kiutazó turisták zöme a kínai adminisztrációjú (ám a statisztikák szerint mégis kiutazásnak minősülő) vagy környékbeli desztinációkra utazik: Hongkong, Makaó, Tajvan, Japán, Dél-Korea és a délkelet-ázsiai országok az elsődleges úticél. Ezeken kívül jelentős emelkedést mutat az USA-t, Kanadát, Ausztráliát megcélzó utazások száma is. Szintén fontos adat, hogy a 35 év alatti kiutazók aránya meghaladja az 50%-ot, és az egy éven belül többször kiutazók aránya is 60% felett van – bár az utóbbiak igen jelentős hányada a Hongkongba utazókból kerül ki.
A kínai turisták jellemzően csomagtúrákon vesznek részt, azaz egy kiutazás alkalmával lehetőség szerint minél több helyre kívánnak eljutni. A kínai utazási irodák kínálta útvonalakban Magyarország mellett általában Ausztria és Csehország is szerepel (az úgynevezett „Arany Háromszög”: Bécs-Budapest-Prága), ugyanakkor akár még több ország is bekerülhet a csomagba. Ez az egyik fő oka a magyarországi rövid tartózkodásuknak. A hazánkba érkező kínai turisták ugyanakkor mind kellemesen lepődnek meg a főváros és az ország szépségén, és szinte kivétel nélkül úgy érzik, hogy több időt lenne érdemes Magyarországon tölteni. Országunk ismertségének növelésével várható, hogy a nálunk eltöltött idő is megnő. A csoportos utak mellett egyre népszerűbbek az egyéni vagy csak félig-szervezett (pl. fly-and-drive) utak, valamint nő a kereslet a tematikus utak (kultúra, wellness, sport, wine-and-dine stb.) iránt is. Hazánk elsősorban gazdag kultúrájával, vendégszeretetével és jó közbiztonságával versenyképes a kínai turisztikai piacon.
A két ország népességszámát összevetve megállapítható, hogy sokkal magasabb arányban látogattak el magyarok Kínába: 2015-ben hozzávetőlegesen 30.000 magyar turista érkezett Kínába.
Magyarország – az elmúlt évek „Keleti Nyitás” politikájának köszönhetően – különös figyelmet fordít a kínai piacra. A turisztikai promóció egyúttal az ország egyéb adottságait is ismertté teszi Kínában, és növeli a befektetési kedvet a kínai üzletemberek körében. A kínai kormánnyal ápolt jó kapcsolatok igen kedvezően hatnak az turizmus alakulására is, az utóbbi években Magyarország iránt megnőtt az érdeklődés és a bizalom.
A Közép-Kelet-Európába irányuló turizmust a kínai kormányzat is segít tematizálni, a régió ugyanis része az „Egy Öv, egy Út” kínai kormányzati stratégiának, amely az egykori Selyemút koncepcióját hivatott feleleveníteni. A stratégia elsősorban gazdasági szempontból fogja össze az eurázsiai szárazföldi régiót, de meghirdetése a turizmus számára is hasznos promóciót jelent, hiszen azt a gondolatot igyekszik elültetni mind hazai, mind nemzetközi szinten, hogy Ázsia és Európa valójában egy kontinens, ahol az egymás közötti közlekedés és kommunikáció természetes. Hazánk része a Selyemút-stratégiának, így a jövőben vélhetőleg több infrastrukturális beruházás is segíteni fogja a hozzánk irányuló kínai turizmust.
2016-ban lezajlott kiemelt események
2016. március 3-6. között zajlott a budapesti Utazás 2016 kiállításhoz kapcsolódó komplex szakmai eseménysorozat. Az újrapozícionált Utazás kiállítás szakmai díszvendége a Kínai Népköztársaság volt, az eseménysorozat részeként megnyitották a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (China National Tourism Administration, CNTA) budapesti regionális irodáját (CNTA Közép-Európai Regionális Központja, a China National Tourism Office – CNTO), amely a KKE régióból kiutazó turisták vízum- és egyéb ügyeinek intézésében fog segítséget nyújtani.
2016. május 19-én, First World Conference on Tourism for Development (UNWTO) és azt követő Beijing International Travel Expo (BITE) rendezvényen 1500 utazásszervező cég ismerhette meg Magyarországot egy átfogó prezentáció által.
2016. június 11-én rendezték meg a 2. Kínai-KKE Befektetési és Kereskedelmi Expo részeként a 2. Kína-KKE Turisztikai Együttműködési Fórumot Ningbo városában. A fórumon fontos szerepet kapott a KKE országok turisztikai célországként történő bemutatása, valamint a helyi befektetési környezet megismertetése. A rendezvény díszvendége Magyarország volt.
2016. július 1-3. között rendezték meg a 21. Észak-Kínai Utazás Kiállítást, Hebei tartományban, Tangshan városban. A rendezvényen kiemelt szerepet kapott Magyarország. A rendezvény szakmai napján közel 1000 utazás-szervező cég vett részt, többek között a Ctrip, valamint az Alibaba Group-tól az Alitrip.
Kínában a filmturizmus szerepe folyamatosan nő, egyre több kínai film készül külföldön, illetve egyre több tartományi TV is turisztikai valóságshow-kat készít híres színészekkel, a világ különböző országaiban. A Shanghai Media Group (SMG) a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa közreműködésével június elején, Magyarországon és további négy közép-kelet európai országban forgatták le a legújabb turisztikai valóságshowjukat (Brothers of Flowers).
2016. augusztus 24-én tartott sajtótájékoztatón jelentette be a Qunar.com Utazási Iroda (ami ezt követően egyesült a Ctrip Group-pal), valamint a Beijing T&G Entertainment Co. Ltd., hogy a Love Actually (Renjian Zhiwei Shi Qinghuan) című TV filmsorozat külföldön játszódó részei, a várakozásokkal ellentétben, nem Prágában, hanem Magyarországon kerülnek felvételre. A sorozat októberi forgatása sikeresen lezajlott. A Qunar (Ctrip Group), mint a sorozat fő támogatója a kampánnyal egybekötve elindít egy Magyarországot népszerűsítő reklámcsomagot is, amiben a forgatási helyszínek, mint turisztikai célpontok jelennek meg. Illetve ezzel egy időben Magyarország a Kína két legismertebb és elismertebb sztárjainak tekinthető két főszereplő, Tong Dawei és Chen Jiao En plakátkampányában is jelentős szerepet kap. Ezen kampány, valamint a sorozat által Magyarország híre közel 500 millió kínai tévénézőhöz jut el.
2016. október 12-én, Dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos hivatalos, kínai látogatásának alkalmával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal között egy szándéknyilatkozat aláírására került sor. A dokumentumban rögzített kiemelt cél a két ország közötti turizmus területén való együttműködés előmozdítása, különös figyelmet szentelve annak, hogy a két ország közötti turisztikai kapcsolatok fejlesztése egyben a két ország történelmének és kultúrájának kölcsönös és szélesebb körű megismeréséhez is hozzájáruljon. Őszi látogatása alkalmával a kormánybiztos ellátogatott Makaóra is, ahol részt vett a Global Tourism Economy Forum (GTEF) konferencián, találkozott Pansy Ho asszonnyal, a GTEF szervezőjével, valamint az UNWTO, a PATA és a World Travel &Tourism Council (WTTC) vezetőivel.
Nagyköveti köszöntő
Kedves Látogató!
Üdvözlöm Önt Magyarország pekingi nagykövetségének honlapján.
Remélem, hogy a honlapot böngészve hasznos információkat talál Magyarországról, a magyar-kínai kapcsolatokról, legyen az állami, kormányzati együttműködéssel, vagy a gazdasággal, idegenforgalommal, kultúrával, utazással, vagy konzuli üggyel kapcsolatos terület.
A magyar-kínai kapcsolatok az elmúlt években különös dinamizmussal fejlődtek, és mára eddig sosem látott szintre és minőségre emelkedtek. Magyarország a kétoldalú együttműködés elmélyítése mellett élenjáró, megkerülhetetlen szereplőjévé vált Kína közép-kelet-európai régióval, illetve Európa egészével folytatott együttműködésének. Ezen eredményeknek magam és a nagykövetség munkatársai is büszke közreműködői vagyunk. Örömömre szolgál, hogy ebben a kiemelkedő időszakban segíthetem nagykövetként a magyar-kínai kapcsolatok építését.
Magyarország szerepének megerősödésével az országunk és a magyar-kínai kapcsolatok iránti érdeklődés is egyre növekszik, így fontosabbá válik a megfelelő tájékoztatás, melyben honlapunk is nélkülözhetetlen szerepet játszik.
A honlap elkészítésekor arra törekedtünk, hogy mind a magyar állampolgároknak, mind a hazánk iránt érdeklődőknek valódi segítségére legyünk a tájékozódásban, felmerült kérdéseik megválaszolásában.
Szilas Cecília nagykövet
Forgatási kérelem intézése Kínában
Forgatási kérelmet Kínában a közvetlenül az Államtanács irányítása alá tartozó State Administration of Radio, Film and Television (SARFT) nevű intézményhez kell benyújtani.
A forgatási engedélyért folyamodó magyar intézmény a meghívó félen keresztül intézi a forgatási engedélyt.
A konkrét engedélyezési eljárást a SARFT által jóváhagyott cégek egyike intézi. Ha a meghívó fél nem ilyen cég, akkor az engedélyt közvetlenül a SARFT-tól kell megkérnie a magyar félnek.
Az engedélykérés a következőképpen zajlik:
A forgatási engedélyért folyamodó magyar intézmény angol nyelvű faxot küld a SARFT-nak címezve (pontosabb címzésre nincs szükség), amelyben leírja
- a forgatási tervet
- a forgatócsoport névsorát
- a behozandó felszerelések műszaki adatait
- a forgatás tervezett időpontját / időtartamát, helyszínét / helyszíneit
- azon intézmények / nevezetességek / stb. nevét, ahol forgatni kívánnak (pl. Tienanmen tér, Szépművészeti Múzeum) – erre azért van szükség, mert sok helyszíntől az engedélyeztetést végző cégnek külön beleegyezést kell kérnie
- azon intézmények listája, akikkel a forgatócsoport találkozni akar (ha van ilyen)
A faxot a 00-86-10-6801-0174 fax számra kell küldeni.
Érdeklődni a 00-86-10-8609-2091 telefonszámon lehet (angolul).
Az engedélyeztetési eljárás végén az engedélyt a SARFT adja ki.
Tájékoztatásul elmondjuk, hogy általában kötelező kísérőt és kötelező tolmácsot jelöl ki a kínai fél (ez akkor is előfordulhat, ha a forgatócsoportnak van tolmácsa), akiknek a szállását, ellátását, országon belüli utazását a forgatás idejére az engedélyért folyamodó fedezi.
Általános tudnivalók Pekingről
Peking, a Kínai Népköztársaság fővárosa, politikai, kulturális központja az ország északkeleti részén, sík területen fekszik. Északról, észak-nyugatról és nyugatról hegyek határolják, 16 kerületre osztódó teljes közigazgatási területe közel 17’000 km2 (Belgium nagyságú), lakossága meghaladja a 17 millió főt. GMT +8 időzónában található.
Időjárás
Kontinentális. A rövid tavaszokat és őszöket hideg, száraz, erős északi szeles telek és forró, nem ritkán 35-40 °C fokos nyarak követik. Nyáron, főleg a monszunos időszak alatt – július és augusztus hónapokban – igen magas, akár 70-80% közötti is lehet a páratartalom.
Közlekedés
A szűkebb értelemben vett, nyolc belső kerületre tagozódó Peking utcaszerkezete négyzetrácsos. A várost 4 körgyűrű (az ún. Kettes, Hármas, Négyes és Ötös körgyűrűk) szeli át és az ún. Hatos körgyűrű kerüli el. A városban a közlekedés – a nagy távolságokat leszámítva – egyszerű, jól átlátható. Peking felszíni tömegközlekedése folyamatosan fejlődik, metróhálózata korszerű, egymáshoz csatlakozó. A külföldiek tájékozódását segítendő a metrómegállók nevei latin betűvel is ki vannak írva. A főbb nevezetességekhez és csomópontokhoz tömegközlekedési eszközökkel könnyen el lehet jutni, a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején azonban jelentősen megnövekedett menetidővel kell számolni. Taxi a városban mindenhol elérhető, az alapdíj 10 yuan (kb. 1,3 Euró).
Peking nemzetközi reptere (BCIA - Beijing Capital International Airport 北京首都国际机场) a központtól kb. 25 km-re, észak-keleti irányban, az Ötös és Hatos körgyűrűk között található. A repüléternek 3 terminálja van, az egymás mellett lévő, tehát gyalogszerrel bejárható, ún. T1-es és T2-es terminálok, illetve a tőlük távolabb fekvő T3-as terminál. A nemzetközi repülőjáratok a T2-es és a T3-as terminálokat használják, a Budapestet Pekinggel összekötő, a kínai Hainan Airlines által üzemeltetett közvetlen légijáratok a T2-es terminálra érkeznek, illetve onnan indulnak. A T1/T2-es és a T3-as terminálokat ingyenesen igénybe vehető buszjáratok kötik össze. Az egyes terminálok és a város egyik fő közlekedési csomópontja, a Dongzhimen buszpályaudvar között közlekedő gyorsvasút menetideje kb. 20 perc. A reptérről bővebben, beleértve mind a belföldi, mind a külföldi érkező és induló járatokról szóló információkat is, a BCIA naprakész, folyamatosan frissített honlapján, a http://en.bcia.com.cn/ címen tájékozódhatnak.
Étkezés
Pekingben szinte minden konyha megtalálható. Az Európában is jól ismert nemzetközi gyorséttermi láncokon kívül sok „nyugati” étterem van, ahol a standard európai ételeket szolgálják fel, a helyi éttermek árfekvéséhez viszonyítva 15-20%-kal drágábban. Kínai étteremből városszerte rengeteg van, árfekvésük – a kiemelten turista célpontok környékét leszámítva, illetve az európai árakkal összehasonlítva – kedvezőnek mondható.
Pekingben a csapvíz ugyan iható, érzékenyebb gyomrú utazóknak azonban inkább a palackos víz, üdítő, dobozos tea, gyümölcslé stb. fogyasztása ajánlott, amely italok mindenhol kaphatóak. Utcán lehetőleg csak előttünk elkészített, jól átsütött ételt fogyasszunk (különösen a nyári időszakban). A megérkezést követő néhány napban fellépő esetleges kisebb gyomorpanaszok az eltérő fűszerezésből eredhetnek, ennek ellenére hasfogó és hashajtó gyógyszereket érdemes magunkkal hozni az utazásra.
Vásárlás
A jelentősebb kisáruház-láncokban (pl: Jingkelong, 7eleven, April Gourmet, Jenny Lou’s stb.) az európai igényeknek megfelelő tejtermékek és pékáruk széles, felvágottak és sajtfélék kielégítő választékban kaphatóak. A hipermarketek (Tesco, Carrefour, Auchan stb.) áruválasztéka szintén megfelel az európai színvonalnak.
Ruházati és elektronikai cikkek szempontjából népszerűek a különféle szabadtéri, vagy csarnok-jellegű piacok (pl: Yashou ruhapiac 雅秀服装市场, Selyempiac 秀水市场, Gyöngypiac 虹桥市场, Panjiayuan 潘家园旧货市场 stb.). Az itt kapható termékek közepes minőségűek, általában a híres nagyobb márkák hamisítványai, másolatai. Alkudni kötelező, az árakat „ránézésre” állapítják meg az eladók (esetenként a reális ár akár 5-szörösét is elkérve a külföldi turistától). Eredeti termékeket, legyen szó ruházati vagy elektronikai cikkekről, szinte kizárólag márkaboltban – és ennek megfelelő áron – lehet venni.
Pénzváltás
A reptéren, bankokban, szállodákban és a nagyobb bevásárlóközpontokban eurót, dollárt stb. lehet váltani, az váltási arány mindenhol a központi jegybank aktuális középárfolyamához van igazítva (amely akár óránként is változhat), különbségek alig érzékelhetőek az egyes pénzváltók között. A „feketeárfolyam” csupán minimálisan különbözik a hivatalostól, így annak igénybevétele se nem ajánlott, se nem kifizetődő. Tekintettel arra, hogy a városban kizárólag a helyi fizetőeszközt, a yuan-t fogadják el, már a reptéren érdemes váltani. Külföldiek részére történő banki váltás – főszabályként – útlevél bemutatása ellenében történik.
Telefonálás
A roaming-szolgáltatás minden magyar szolgáltató esetében megbízhatóan működik, a gyakorlati tapasztalatok szerint azonban a rövid szöveges üzenetek (SMS) küldése és fogadása rendszeresen akadozik. Magyarországra (és általában külföldre) a trafikokban, újságosoknál kapható IP telefonkártyával a legkifizetődőbb telefonálni.
Nyelvtudás
Az idegen nyelvek ismerete országszerte gyenge, angolul még a fiatalabb generáció tagjai sem nagyon tudnak. Amennyiben mindenképpen angolul kell megértetni magunkat, egyszerű, könnyen érthető formában fogalmazzunk. A taxisok (egy-két ritka kivételtől eltekintve) szintén nem beszélnek angolul, ezért mindenképpen javasolt, hogy az utazó mindig tartsa magánál szállása kínai írásjegyekkel leírt nevét és címét. A legtöbb szállodában névjegykártya méretű, a nevet és pontos címet tartalmazó kártya igényelhető a recepción.
Közbiztonság
Peking közbiztonsági helyzete – még európai viszonylatban is – kiemelkedően jó. Peking külföldiek által kedvelt frekventált kerületeiben, illetve a városközponttól távolabb fekvő műemlékek, turistaattrakciók környékén éjjel-nappal folyamatos és jelentős a közterületi rendőri, illetve helyenként katonai (karhatalmi) jelenlét. A Pekingbe látogatóknak erőszakos, testi épség ellen irányuló bűncselekménytől nem kell tartaniuk, gyakoriak azonban a külföldiek sérelmére elkövetett kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények, ezek közül is kiemelten a zsebtolvajlás klasszikus esetei, amely szempontból a bűnügyileg leginkább fertőzött körzeteknek a műemlékek környéke, a piacok és bevásárlóközpontok tekinthetőek.
Országszerte jelentős kockázati tényezőként értékelhető a rendkívül alacsony közlekedési morál. Számos gépjárművezető a közúti közlekedés legelemibb szabályait sem tartja be, így a balesetek elkerülése érdekében (különösen a gyalogos és kerékpáros közlekedés során) fokozott óvatossággal célszerű eljárni.
Peking a földrengések szempontjából közepesen veszélyeztetett övezetben fekszik, halálos áldozattal járó földmozgás már évtizedek óta nem következett be a fővárosban. Kína más részein (így különösen a déli és dél-nyugati országrészben) azonban minden évben több, emberáldozatokkal és súlyos károkkal járó földrengés, illetve árvíz is bekövetkezik.
Legfőbb nevezetességek, látnivalók
Tian’anmen tér (Tian’anmen guangchang - 天安门广场)
Peking legnagyobb köztere, amely a város közepén terül el. Délen a Qianmen (Elülső kapu) határolja. A tér nyugati oldalán áll az Országos Népi Gyűlés (ONGY - Parlament) épületegyüttese, amelyet 1959-ben egy év alatt építettek fel. A tér túloldalán, az ONGY-vel szemben a Kínai Történelmi és a Forradalmi Múzeum található.
A teret északon a Tian’anmen (a Mennyei Béke kapuja) zárja le. A kaput a 15. században építették, jelenlegi formáját 1651-ben nyerte el. Alapzatával együtt 33,7 méter magas. A császári időkben innen hirdették ki a császárok utasításait az összegyűlt tömeg előtt, illetve itt kiáltotta ki Mao Ce-tung 1949. október 1-jén a Kínai Népköztársaságot.
A Tiltott Város (Gu gong - 故宫)
Az egykori császári palota Peking egyik leglátványosabb műemléke. Bejárata közvetlenül a Tian’anmen mögött van. Építtetését a Ming-dinasztia (1368-1644) harmadik uralkodója, Yong Le császár 1406-ban kezdte meg, az 1420-ra fejeződött be. Területe 72 hektár, amelyből 150 ezer négyzetmétert építettek be. A Tiltott Város körül 52 méter széles vizesárok húzódik, míg a bejárat mögött az ún. Arany Víz folyik. A palota 24 Ming és Qing dinasztia-béli uralkodó számára nyújtott otthont. Miután az épületek jelentős része fából készült, több tűzvész is nagy károkat tett benne, azonban az átépítések, felújítások ellenére döntően megőrizte eredeti formáját.
A Tiltott Város két részből áll. Déli felén találjuk a hivatalos célokat szolgáló csarnokokat, míg északi részén a lakóépületek húzódnak. Mivel az épületek nem túl magasak (27 méter), és tilos volt a városban náluk magasabb házakat építeni, a Tiltott Város jellege sokáig meghatározta Peking építészetét.
Wangfujing (王府井)
A Wangfujing Peking központi sétálóutcája, a Tian'anmen tér közelében, a Chang'an sugárúton fekvő Peking Hotel mögött található. A sétálóutca kiváló lehetőséget biztosít szuvenírek és ajándékok beszerzésére, ugyanakkor megjegyzendő, hogy az itt található boltok árfekvése az átlagosnál magasabb. Az esti fényben ragyogó utca felkeresése különös élményt nyújt a látogatóknak, javasolt egyben a Wangfujing északi végén kezdődő – csak az esti órákban üzemelő – ún. Ízek utcáját (王府井美食街) is megtekinteni, ahol a kínai konyha kevéssé megszokott, de annál látványosabb érdekességeivel találkozhatunk.
Houhai (后海)
A Tiltott Várostól északnyugatra fekvő, a Houhai-tó körüli Hutong-os, azaz a tradicionális pekingi építészeti stílus szerint épült alacsony, földszintes udvarházakból álló terület. A városrész épületeit az elmúlt években felújították, nagyrészükben ma éttermek, bárok üzemelnek. A környék szórakozóhelyei télen-nyáron kedvelt célpontjai a turistáknak.
Az Ég Temploma (Tian tan - 天坛)
Az Ég Temploma a Tian’anmen tértől délre, egy közel 270 hektáros parkban található, a Ming-dinasztia építészetének gyöngyszeme. A park szent helynek számított, ahol a császár az év során a rituális ceremóniákat végrehajtotta. A levegőből nézve a templomok kör alakúak, míg alapjaik négyzetet formálnak. A kínai mitológiában a kör az Ég, a négyzet a Föld szimbóluma, ennek megfelelően a park északi oldala félkör alakú, a déli pedig szögletes.
Lámatemplom (Yonghe gong - 雍和宫)
Peking talán legszebben felújított és még ma is működő lámaista Buddhista temploma a város központjától észak-keletre fekszik. Ötödik Termében látható a 26 méteres (ebből 8 méter a föld alatt) Buddha szobor, amelyet egyetlen szantálfa-törzsből faragtak ki.
Nyári Palota (Yihe yuan - 颐和园)
A Nyári Palota elődjét 1153-ban építtették, később a Ming uralkodók tovább bővítették a parkot, melynek területe a mandzsu császár, Qian Long idejében volt a legnagyobb. A Második Ópiumháború idején, 1860-ban az angol-francia intervenciós csapatok felégették. A palota újjáépítését Ce-hszi anyacsászárné kezdte meg, majd 1888-tól kezdődően a haditengerészet fejlesztésére szánt összegekből hozatta rendbe kedvenc pihenőhelyét. A 290 hektáron elterülő létesítmény háromnegyed részét a Hosszú Élet hegyének (Wanshou shan) lábánál elterülő Hatalmas Fényesség tava (Kunming hu) teszi ki.
Peking környéke
A Nagy Fal (Chang cheng - 长城)
A Nagy Fal a Bohai-öböl partján fekvő Shanhaiguan-tól a Takla-Makán sivatag széléig húzódik, teljes ossza mintegy 6300 kilométer. A nomád törzsek betörésének megnehezítése érdekében már az i.e. 5. században elkezdtek építeni egy, a mai Nagy Fal elődjeként számon tartott védelmi vonalat, amelyet aztán a Kínát először egyesítő császár, Qinshi Huangdi alatt és után kezdtek egységesíteni, majd a Han-dinasztia (i.e. 206-tól - i.sz. 220-ig) idején fejeztek be. A falak – a Nagy Fal soha nem volt lineárisan egységes – ebben az időben elsősorban még földsáncok voltak. Átépítésük, beleértve a Peking közelében levő szakaszt is, csak a Ming korban fejeződött be. A ma látogatható falszakaszok „mindössze” 5-600 évesek. A legjobb állapotban lévő, a turisták számára megnyitott szakaszok (Badaling - 八达岭, Mutianyu - 慕田峪, Simatai - 司马台 stb.) Peking közigazgatási területén, de a városközponttól messze (kb. 50-70 km-es távolságban) találhatóak.
Ming sírok (Shisan ling - 明十三陵)
A városközponttól mintegy 50 kilométerre, északra fekvő festői szépségű völgyben 13 Ming dinasztia-béli császár nyugszik. A sírok közül csupán néhány látogatható.
A Pekingi Magyar Kulturális Intézet
A Pekingi Magyar Kulturális Intézet Peking szívében, 2013. november 13-án nyitotta meg kapuit a Zaha Hadid által tervezett emblematikus Galaxy SOHO-ban. A helyválasztás maga is jelzésértékű: a magyar kulturális diplomácia a hagyományok és örökségek ismertetése mellett a kortárs folyamatoknak is kiemelt figyelmet szentel, így kapott az intézet az egyszerre hipermodern, illetve hagyományos kínai építészet koncepcióját tükröző épületegyüttesében otthont.
A közép-kelet-európai országok közül elsőként Magyarország rendelkezik saját kulturális intézettel a kínai fővárosban, így hát feladatának nem csupán a kínai és magyar szereplők összekapcsolását, a magyar nyelv és kultúra terjesztését tekinti, hanem a közép-kelet-európaiság fogalmának megismertetését is, programjaival része kíván lenni az európai-kínai kulturális dialógusnak.
Különleges atmoszférájának, multifunkciós kialakításának köszönhetően sokszínű kulturális programot kínál a látogatóknak az Intézet. Az élettel teli kávéházi hangulatot idéző hely esténként meghitt koncertteremmé változik. A legkisebbeknek is tartalmas szórakozást kínáló terem az igazi műértőket is kiszolgálja egyedi tárlóiban rendezett kiállításaival. A programok lehetőség szerint több verzióban kerülnek megtartásra, annak érdekében, hogy minden korosztály és réteg számára megfelelő formában kerüljön tálalásra az adott téma.
Az intézet oktatási programja három, egymástól különálló részre osztható: elsősorban, mint a magyar nyelv és kultúra terjesztéséért felelős szerv, az intézet személyre- illetve szakmára specializált nyelvórákat kínál az érdeklődők számára. Emellett a Pekingi Magyar Kulturális Intézet saját brandje a Pop Up Hungary, mely a magyar oktatást kívánja népszerűsíteni a kínai közönség körében. Intézetünk a világszerte található magyar kulturális központok között egyedülálló módon a Kodály-módszer ismertetésével is foglalkozik. Az első Kodály Pont megnyitására 2015. őszén került sor. Jelenleg több mint száz tanuló látogatja a zenei foglalkozásokat, melyek három éves kortól kezdve egészen a felnőttekig kínálnak tartalmas képzéseket. Mára már egy felnőtt és egy gyermekkórus is gazdagítja az Intézet programjait.
Az Intézet Magyar Labda programja már lassan egy éve oktatja a fiatalokat a kézilabdára.
A kulturális és oktatási programok (koncertek, filmvetítések, kiállítások stb.) szervezésén felül az intézet a helyi közösségi hálókon is jelen van, annak érdekében, hogy minden, ami teret kaphat, el is jusson a közönséghez. A magyar irodalom, történelem, hagyományok, ünnepek és általános kultúra iránt érdeklődök iskolai programok keretében és az intézet által rendezett eseményeken bővíthetik ismereteiket, illetve önállóan is ellátogathatnak az intézetbe, amely a magyar kultúra és kreativitás bemutatásán felül egyfajta kirakatként is kíván szolgálni.
A jelenleg négy plusz két fős csapattal dolgozó Intézet nemcsak falain belül kíván tevékenykedni, hanem önállóan, illetve kínai partnerek segítségével az ország lehető legnagyobb részébe, a kisebb városokba is szeretné elvinni a magyar kultúrát és nyelvet.
Az Intézetet 2013. november 13-án ünnepélyes keretek között a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára nyitotta meg; a rangos eseményen az akkori magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Szijjártó Péter, illetve Hatos Pál, a Balassi Intézet akkori főigazgatója mondott köszöntő beszédet.
Dongcheng kerület
Dongcheng kerület 东城区:
Dongcheng kerület a város központjától keletre, az ún. Hármas körgyűrű keleti oldala és a város észak-déli tengelye közt terül el, többek között itt található a Tian’anmen tér, a Tiltott Város, a Pekingi Központi Pályaudvar, a Kínai Szépművészeti Múzeum, a Lámatemplom és a Föld Temploma, illetve a Dob- és a Harangtorony. Dongcheng egy része megőrizte a tradicionális pekingi építészeti stílust, azok több helyen felújított formában láthatóak.
Beijing Hotel 北京饭店
Cím: Chang’an sugárút 33.
北京市东城区长安街33号
Tel.: 6513-7766
Fax: -
Honlap: http://www.chinabeijinghotel.com.cn
e-mail: -
Megjegyzés: Peking központi szállodája, a Tiltott Város mellett található közvetlenül
Kategória: 5 csillagos
Tianlun Dynasty Hotel 天伦王朝饭店
Cím: Wangfujing út 55.
北京市东城区王府井大街55号
Tel.: 6513-8888
Fax: 6513-7866
Honlap: www.tianlunhotel.com
e-mail: tianlun@tianlunhotel.com
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutcában fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Prime Hotel 北京华侨大厦
Cím: Wangfujing út 2.
北京市东城区王府井大街2号
Tel.: 5816-9999
Fax: 5816-9966/9967
Honlap: www.primehotel.cn
e-mail: sales@phb.com.cn
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutcában fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Wangfu Hotel 王府饭店
Cím: Jinyu Hutong 8.
北京市东城区金鱼胡同8号
Tel.: 8516-2888
Fax: -
Honlap: www.peninsula.com
e-mail: -
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutca közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
St. Regis Hotel, Beijing 北京国际俱乐部饭店
Cím: Jianguomenwai út 21.
北京市东城区建国门外大街21号
Tel.: 6460-6688
Fax: 6460-3299
Honlap: www.stregis.com/beijing
e-mail: stregis.beijing@stregis.com
Megjegyzés: a Chang’an sugárút folytatásán (azaz Peking központi, kelet-nyugat irányú tengelyén) fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Grand Hyatt Beijing 北京东方君悦大酒店
Cím: East Chang’an sugárút 1.
北京市东城区东长安街1号
Tel.: 8518-1234
Fax: 8518-0000
Honlap: www.beijing.grand.hyatt.com
e-mail: grandhyattbeijing@hyattintl.com
Megjegyzés: a Chang’an sugárúton (Peking központi, kelet-nyugat irányú tengelye) fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Asia Hotel 北京亚洲大酒店
Cím: Xinzhong West út 8.
北京市东城区工体北路新中西街8号
Tel.: 6500-7788
Fax: 6500-8001
Honlap: www.bj-asiahotel.com.cn
e-mail: business@bj-asiahotel.com.cn
Megjegyzés: a Munkásstadion közelében található szálloda
Kategória: 5 csillagos
Crowne Plaza Beijing 北京国际艺苑皇冠假日酒店
Cím: Wangfujing út 48.
北京市东城区王府井大街48号
Tel.: 5911-9999
Fax: 5911-9998
Honlap: www.crowneplaza.com
e-mail: mailto:www.crowneplaza.com
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutcában fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Swissotel Beijing 港澳中心瑞士酒店
Cím: Chaoyangmen North út 2.
北京市东城区朝阳门北大街2号
Tel.: 6553-2288
Fax: 6501-2501
Honlap: www.beijing.swissotel.com
e-mail: publicrelations.beijing@swissotel.com
Megjegyzés: az ún. Kettes körgyűrű mentén, s Munkásstadion közelében található szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing International Hotel 北京国际饭店
Cím: Jianguomennei út 9.
北京市东城区建国门内大街9号
Tel.: 6512-6688
Fax: 6512-9972
Honlap: www.bih.com.cn
e-mail: info@bih.com.cn
Megjegyzés: a Chang’an sugárút folytatásán (azaz Peking központi, kelet-nyugat irányú tengelyén) fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Regent Hotel 丽晶酒店
Cím: Jinbao út 99.
北京市东城区金宝街99号
Tel.: 8522-1888
Fax: 8522-1818
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Nap Temploma Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Novotel Xinqiao Beijing 北京新侨诺富特饭店
Cím: Dongjiaominxiang 2.
北京市东城区东交民巷2号
Tel.: 6513-3366
Fax: 6512-5126
Honlap: www.novotel.com/asia
e-mail: mailto:www.novotel.com/asia
Megjegyzés:
Kategória: 4 csillagos
Capital Hotel 首都大酒店
Cím: Qianmen East út 3.
北京市东城区前门东大街3号
Tel.: 6513-8888
Fax: -
Honlap: www.capitalhotel.com.cn
e-mail: -
Megjegyzés: a Tian’anmen tér közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Poly Plaza 保利大厦
Cím: Dongzhimen South út 14.
北京市东城区东直门南大街14号
Tel.: 6500-1188
Fax: 6501-0268
Honlap: www.polyhotel.com
e-mail: mailto:www.polyhotel.com
Megjegyzés: a Munkásstadion közelében található szálloda
Kategória: 4 csillagos
North Garden Hotel Beijing 北京北方佳苑饭店
Cím: Wangfujing út 218-1.
北京市东城区王府井大街218-1号
Tel.: 6523-8888
Fax: 6528-7957
Honlap: www.north-garden.com
e-mail: -
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutcában fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Oriental Hotel 北京东方花园饭店
Cím: Dongzhimen South út 6.
北京市东城区东直门南大街6号
Tel.: 6416-8866
Fax: 6415-0616
Honlap: www.bjoghotel.com
e-mail: soghotel@163bj.com
Megjegyzés: a Munkásstadion közelében található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Novotel Peace Hotel Beijing 北京诺富特和平饭店
Cím: Jinyu Hutong 3.
北京市东城区金鱼胡同3号
Tel.: 6512-8833
Fax: 6512-6863
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutca közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Oriental Culture Hotel 北京东方文化酒店
Cím: Jiaodaokou East út 101.
北京市东城区交道口东大街101号
Tel.: 8403-1188
Fax: 8403-7168
Honlap: bochotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: a Dob- és harangtorony, illetve a Láma Templom közelében található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jianguo Garden Hotel 好苑建国商务酒店
Cím: Jianguomennei út 17.
北京市东城区建国门内大街17号
Tel.: 6522-5286
Fax: 6522-5261
Honlap: www.jianguogardenhotel.com
e-mail: hyjghotel@263.net
Megjegyzés: a Chang’an sugárút folytatásán (azaz Peking központi, kelet-nyugat irányú tengelyén) fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jialong Sunny Hotel 佳龙阳光酒店
Cím: Chaoyangmennei út 75.
北京市东城区朝阳门内大街75号
Tel.: 6403-8888
Fax: 8405-0606
Honlap: www.jltz.com
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Kettes körgyűrű közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Hepingli Grand Hotel 和平里大酒店
Cím: Hepingli North út 16.
北京市东城区和平里北街16号
Tel.: 8422-5577
Fax: 8422-2861
Honlap: -
e-mail: hplhotel@yahoo.com.cn
Megjegyzés: a Föld Temploma és a Láma Templom közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Fuhao Hotel 北京富豪宾馆
Cím: Wangfujing út 45.
北京市东城区王府井大街45号
Tel.: 6523-1188
Fax: 6513-0552
Honlap: www.fuhaohotel.com.cn
e-mail: business@fuhaohotel.com.cn
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutcában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Ping’anfu Hotel 北京平安府宾馆
Cím: Dongsi Shitiao 100.
北京市东城区东四十条100号
Tel.: 6401-6660
Fax: 8404-0893
Honlap: -
e-mail: pafhotel@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn belül, a Munkásstadion vonzáskörzetében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Jiangsu Hotel 北京江苏大厦
Cím: Andingmenwai 88D
北京市东城区安定门外大街丁88号
Tel.: 6427-1188
Fax: 6426-6400
Honlap: -
e-mail: jsds_2008@126.com
Megjegyzés: Az ún Kettes és Hármas körgyűrű között, Dongcheng kerület északi részén a Föld Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Shatan Hotel 北京沙滩宾馆
Cím: Shatan Back út 28
北京市东城区沙滩后街28号
Tel.: 8402-6688
Fax: 8402-3013
Honlap: www.sthotel.cn
e-mail: sthotel@163.com
Megjegyzés:
Kategória: 3 csillagos
Howard Johnson Paragon Hotel 宝辰饭店
Cím: Jianguomennei út 18A.
北京市东城区建国门内大街甲18A号
Tel.: 6526-6688
Fax: 6527-4020
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Chang’an sugárút folytatásán (azaz Peking központi, kelet-nyugat irányú tengelyén), a Pekingi Pályaudvar szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Hostel of China National Tourism Administration 国家旅游局招待所
Cím: Jianguomennei út 9A.
北京市东城区建国门内大街甲9A号
Tel.: 6520-1155
Fax: 6513-5074
Honlap: -
e-mail: zds@cnta.gov.cn
Megjegyzés: a Chang’an sugárút folytatásán (azaz Peking központi, kelet-nyugat irányú tengelyén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Guolin Hotel 北京国林宾馆
Cím: Hepingli Qiqu 24.
北京市东城区和平里七区24楼
Tel.: 6429-8800
Fax: 6421-3403
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún Kettes és Hármas körgyűrű északi szakaszai között, a Föld Temploma mellett fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Taiwan Hotel 台湾饭店
Cím: Jinyu Hutong 5-15.
北京市东城区金鱼胡同5-15号
Tel.: 6513-6688
Fax: 6513-6896
Honlap: -
e-mail: bjtwhotel@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutca közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Tianlun Songhe Hotel 天伦松鹤酒店
Cím: Dengshikou út 88.
北京市东城区灯市口大街88号
Tel.: 6513-8822
Fax: 6513-9088
Honlap: www.tianlunsonghehotel.com
e-mail: songhe@tianlunsonghehotel.com
Megjegyzés: Peking központjában, a Wangfujing sétálóutca közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Qing Lan Plaza 北京青蓝大厦
Cím: Dongsi Shitiao 24.
北京市东城区东四十条24号
Tel.: 8402-1155
Fax: 8402-0428
Honlap: www.qinglanplaza.com
e-mail: zcx95304@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn belül, a Munkásstadion vonzáskörzetében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Sanyuan Jin’an Hotel 北京三元金安大酒店
Cím: Beijing Zhan East út 6.
北京市东城区北京站东街6号
Tel.: 6526-5588
Fax: 6526-6251
Honlap: www.bjsyja.com
e-mail: -
Megjegyzés: A Pekingi Pályaudvar utcájában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Ruixin Hotel 北京瑞鑫宾馆
Cím: Fujian Hutong 1A.
北京市东城区富建胡同甲1A号
Tel.: 6527-1588
Fax: 6527-1585
Honlap: -
e-mail: rxhotel@yahoo.com.cn
Megjegyzés: A Pekingi Pályaudvar és a Dongdan közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Lishi Hotel 礼士宾馆
Cím: Chaoyangmennei South, Lishi Hutong 18.
北京市东城区朝阳门内南小街礼士胡同18号
Tel.: 6513-4329
Fax: 6513-4346
Honlap: www.lishi-hotel.com
e-mail: lishi_hotel@yahoo.com.cn
Megjegyzés: A ún. Kettes körgyűrűn belül, a Lishi hutongban található szálloda
Kategória: 2 csillagos
Fuxue Hotel 府学宾馆
Cím: Dongsi North, Fuxue Hutong 1A.
北京市东城区东四北大街府学胡同甲1A号
Tel.: 6403-5280
Fax: 8400-1849
Honlap: www.fuxuehotel.com
e-mail: sumin_1979@163.com
Megjegyzés: A ún. Kettes körgyűrűn belül, a Fuxue hutongban található szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Minfu Hotel 民服宾馆
Cím: Hepingli West, 79B
北京市东城区和平里西街乙79B号
Tel.: 6426-3220
Fax: 6426-3220
Honlap: www.pop-hotel.com
e-mail: lqg@vip.sina.com
Megjegyzés: A Föld Temploma körzetében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Xihuazhide Hotel 北京西华智德饭店宾馆
Cím: Beiheyan, Zhide North 5.
北京市东城区北河沿大街智德北巷5号
Tel.: 6525-9966
Fax: 6522-6224
Honlap: www.xihuahotel.com
e-mail: jadehostel@xihuahotel.com
Megjegyzés: A Tiltott Várostól észak-keletre fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Xiangjiang Hotel 香江宾馆
Cím: Andingmenwai, Qingnian Hu Beili 5.
北京市东城区安定门外大街青年湖北里5号
Tel.: 8411-5110
Fax: 8411-4992
Honlap: -
e-mail: hongkonghotel2005@163.com
Megjegyzés: A Föld Temploma és az Ifjúság Tava Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Dongsi Fuyuan Hotel 北京东四福苑宾馆
Cím: Longfusi út 95.
北京市东城区隆福寺街95号
Tel.: 8401-8613
Fax: 8404-6125
Honlap: www.dsfyhotel.com
e-mail: dsfy@dsfyhotel.com
Megjegyzés:
Kategória: 2 csillagos
Xicheng kerület
西城区:
A Xicheng kerület a város központjától nyugatra, az ún. Hármas körgyűrű nyugati oldala és a város észak-déli tengelye közt terül el, többek között itt található a Beihai Park, az Országos Népi Gyűlés (Parlament) épületegyüttese, a Hold Templom, illetve a Xidan sétálóutca. Magyar vonatkozásból érdekessége a kerületnek, hogy az itteni Lu Xun Múzeumban található Peking egyetlen Petőfi szobra.
Presidental Plaza 国宾酒店
Cím: Fuchengmenwai út 9A.
北京市西城区阜成门外大街甲9A号
Tel.: 5858-5694
Fax: 6800-5888
Honlap: www.presidentalplaza.com
e-mail: reservations@presidentalplaza.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk nyugati szakaszai közt fekvő luxusszálló
Kategória: 5 csillagos
Inter-Continental Hotel 金融街洲际酒店
Cím: Jinrong út 11.
北京市西城区金融街11号
Tel.: 5825-5888
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza mellett, a Hold temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Home of Chinese Workers 中国职工之家
Cím: Zhenwumiao út 1.
北京市西城区真武庙路1号
Tel.: 6857-6699
Fax: 6856-2248
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés:
Kategória: 4 csillagos
Guangzhou Plaza 广州大厦
Cím: Xidan, Heng’ertiao 3A.
北京市西城区西单横二条甲3A号
Tel.: 5855-9988
Fax: 5855-9998
Honlap: www.bjgzds.com.cn
e-mail: guangzhouhotel@163.com
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utcán fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jindu Holiday Inn 金都假日饭店
Cím: Beilishi út 98.
北京市西城区北礼士路98号
Tel.: 6833-8822
Fax: 6834-0696
Honlap: www.holidayinn.com.cn
e-mail: hidt@downtownbj.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza külső részén, az üzleti és pénzügyi központ közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Minzu Hotel 民族饭店
Cím: Fuxingmennei út 51
北京市西城区复兴门内大街51号
Tel.: 6601-4466
Fax: 6601-4849
Honlap: www.minzuhotel.com
e-mail: sale@minzuhotel.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza belső oldalán, a város kelet-nyugati tengelyén található központi fekvésű szálloda
Kategória: 4 csillagos
Xidanmeijue Hotel 西单美爵
Cím: Xuanwumennei út 6.
北京市西城区宣武门内大街6号
Tel.: 6603-6688
Fax: 6603-1488
Honlap: -
e-mail: beijing@marcopolohotels.com
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utca szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Guoyi Hotel 国谊宾馆
Cím: Wenxing East út 1.
北京市西城区文兴东街1号
Tel.: 6835-3327
Fax: 6835-2649
Honlap: www.guoyihotel.com
e-mail: guoyihotel456@sina.com
Megjegyzés: Az állatkert és a Pekingi Kiállítási Központ, illetve a Capital Indoor Stadium szomszédságában található szálloda.
Kategória: 4 csillagos
Beijing Xindadu Hotel 新大都饭店
Cím: Chegongzhuang út 21.
北京市西城区车公庄大街21号
Tel.: 6831-9988
Fax: 6833-8296
Honlap: www.xindadu-hotel.com.cn
e-mail: sales@xindadu-hotel.com.cn
Megjegyzés: Az állatkert és a Pekingi Kiállítási Központ, illetve a Capital Indoor Stadium szomszédságában található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Guohong Hotel 北京国宏宾馆
Cím: Muxidi Beili 11A.
北京市西城区木樨地北里甲11A号
Tel.: 6390-7166
Fax: 6390-7258
Honlap: www.guohonghotel.com.cn
e-mail: sales@guohonghotel.com.cn
Megjegyzés: A Katonai Múzeum és a Yuyuantan Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Debao Hotel 德宝饭店
Cím: Debao Xinyuan 22.
北京市西城区德宝新园22号
Tel.: 6831-8866
Fax: 6833-4571
Honlap: www.debaohotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az állatkert, a Pekingi Kiállítási Központ és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás szomszédságában található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jingbin Hotel 京滨饭店
Cím: Fuchengmenwai út 24.
北京市西城区阜成门外大街24号
Tel.: 6858-2233
Fax: 6858-0108
Honlap: www.bjjbhotel.com
e-mail: jingbinhotel@126.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk nyugati szakaszai közt fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Qilu Hotel齐鲁饭店
Cím: Di’anmen West 103.
北京市西城区地安门西大街103号
Tel.: 6618-0966
Fax: 6613-7588
Honlap: www.qiluhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: A Beihai Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Shichahai International Apartment 什刹海国际公寓
Cím: Di’anmen West 57.
北京市西城区地安门西大街57号
Tel.: 6618-7631
Fax: 6618-6247
Honlap: www.sch.bjedu.gov.cn
e-mail: -
Megjegyzés: A Beihai Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Zhongyou Hotel 中油宾馆
Cím: Liupukang 2 Xiang 1.
北京市西城区六铺炕二巷1号院
Tel.: 6204-5522
Fax: 6207-0061
Honlap: www.bjzyhotel.com
e-mail: dingkf@cnpc.com.cn
Megjegyzés: A Rending Tava Park és az Ifjúság Tava Park közelében, az ún. Kettes körgyűrű északi oldalán fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yinlongyuan Hotel银龙苑宾馆
Cím: Zhanlanguan út 5A.
北京市西城区展览馆路甲5A号
Tel.: 6835-1166
Fax: 6835-3310
Honlap: www.yinlongyuanhotel.com
e-mail: ylyhotel@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk nyugati szakaszai között, az állatkert és a Pekingi kiállítási Központ közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Shuncheng Hotel 顺成饭店
Cím: Jinrong út. 26A.
北京市西城区金融大街甲26A号
Tel.: 6621-6688
Fax: 6621-0032
Honlap: -
e-mail: shuncheng@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza mellett, a Hold temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Oriental Palace Hotel 东方宫大酒店
Cím: Sanlihe North út 12.
北京市西城区三里河北街12号
Tel.: 6857-7777
Fax: 6857-7777
Honlap: www.dongfanggong.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk nyugati szakasza között, a Yuyuantan Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Zhanlanguan Hotel 展览馆宾馆(北展宾馆)
Cím: Xizhimenwai út 135.
北京市西城区西直门外大街135号
Tel.: 6831-6633
Fax: 6835-4067
Honlap: www.beizhan.com
e-mail: sales@beizhanhotel.com
Megjegyzés: Az állatkert, a Pekingi Kiállítási Központ és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás szomszédságában található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Shihua Hotel 北京市石化宾馆
Cím: Xidan, Dongjingjidao 10.
北京市西城区西单东京畿道10号
Tel.: 6601-5550
Fax: 6602-3583
Honlap: -
e-mail: beijingshihuabinguan@yahoo.com.cn
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utca szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Tong Hua Yuan Hotel 通华苑饭店
Cím: Beilishi út 101.
北京市西城区北礼士路101号
Tel.: 6833-1155
Fax: 6831-2224
Honlap: -
e-mail: thyfd@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún Kettes körgyűrű mentén, az állatkert és a Pekingi Kiállítási Központ közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Fuyoujie Hotel 府右街宾馆
Cím: Taipusi út 21.
北京市西城区太仆寺街21号
Tel.: 6605-2277
Fax: 6605-2277
Honlap: -
e-mail: fuyoujiebinguan@tom.com
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utca és a Chang’an nyugati szakasza sarka közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Tongchunyuan Hotel 北京同春园饭店
Cím: Xinjiekouwai út 14A.
北京市西城区新街口外大街甲14A号
Tel.: 6200-3562
Fax: 6235-3211
Honlap: www.jdht.com.cn
e-mail: tongchunyuan@sohu.com
Megjegyzés: Az ún Kettes és Hármas körgyűrűk északi szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jinghai Hotel 北京京海饭店
Cím: Taipusi út 71.
北京市西城区太仆寺街71号
Tel.: 6601-8822
Fax: 6603-6026
Honlap: www.jinghaihotel.com
e-mail: jinghaihotel2006@sina.com
Megjegyzés: A Xidan sétálóutca és a Chang’an nyugati szakasza sarka közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Jingdu Hotel 京都宾馆
Cím: Xizhimennei út 168.
北京市西城区西直门内大街168号
Tel.: 6618-0227
Fax: 6618-0227
Honlap: www.hljh.com
e-mail: chenlimeizi@126.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn belül, a Xizhimen gyorsvasúti végállomás közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Huguosi Hotel护国寺宾馆
Cím: Huguosi út 125.
北京市西城区护国寺街125号
Tel.: 6618-1113
Fax: 6618-0142
Honlap: www.hgshotel.cn.net
e-mail: hgshotel@public.bta.net.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn belül, a Xinjiekou déli szakaszáról nyíló, a Huguo templom közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jintai Shengdayuan Hotel 北京金泰盛达园饭店
Cím: Fuxingmenwai út 23D.
北京市西城区复兴门外大街丁23D号
Tel.: 6852-1188
Fax: 6858-2722
Honlap: -
e-mail: guo_jx001@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk nyugati szakaszai közt fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Yindao Hotel 银岛饭店
Cím: Yuetan South út 32.
北京市西城区月坛南街32号
Tel.: 6852-3134, 6851-1927
Fax: 6857-7727
Honlap: www.hljh.com
e-mail: yindao_hotel@126.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn kívül, a Hold Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Xigong Hotel 西宫宾馆
Cím: Yuetan South út 24.
北京市西城区月坛南街24号
Tel.: 6852-7788
Fax: 6852-8466
Honlap: www.hljh.com
e-mail: xigongbinguan@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn kívül, a Hold Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Xihua Yuetan Hotel西华月坛饭店
Cím: Yuetan South út 69.
北京市西城区月坛南街69号
Tel.: 6851-5218
Fax: 6853-4891
Honlap: www.xihuahotel.com
e-mail: yuetan@xihuahotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn kívül, a Hold Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Xinyu Wonderful Hotel鑫宇万得福商务酒店
Cím: Xirongxian Hutong 17.
北京市西城区西绒线胡同17号
Tel.: 6603-8822
Fax: 6603-1783
Honlap: www.bjwdf.net
e-mail: -
Megjegyzés: A Chang’an nyugati szakasza és a Xuanwumennei út szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Xidan Hotel北京市西单饭店
Cím: Xidan, Damucang North, 1 Xiang 1.
北京市西城区西单大木仓北一巷1号
Tel.: 6603-2369
Fax: 6603-1896
Honlap: -
e-mail: bjxdfd@sohu.com
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utca keresztutcájában fekvő szálloda
Kategória: 1 csillagos
Beihai Hotel北海宾馆
Cím: Di’anmen West 141.
北京市西城区地安门西大街141号
Tel.: 6616-2229
Fax: 6613-4607
Honlap: www.bjbeihai.com
e-mail: wjf7320@sohu.com
Megjegyzés: A Beihai Park közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Guiyang Hotel北京贵阳饭店
Cím: Yuetan South út 71B.
北京市西城区月坛南街乙71B号
Tel.: 6851-3377
Fax: 6852-6313
Honlap: -
e-mail: yuanyang1970@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn kívül, a Hold Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Lotus Hotel北京莲花旅社
Cím: Xisi Beiqi Tiao 29.
北京市西城区西四北七条29号
Tel.: 6612-8341
Fax: 6612-9341
Honlap: www.lotushostel.cn
e-mail: lotushostel@yahoo.com.cn
Megjegyzés: A Xinjiekou déli szakasza közelében fekvő Hutong-szálló
Kategória: egyéb
Beijing Shanshui Hotel北京山水宾馆
Cím: Piku Hutong 45.
北京市西城区西单皮库胡同45号
Tel.: 6606-3388
Fax: 6602-0279
Honlap: www.sshotel.com.cn
e-mail: -
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utca keresztutcájában fekvő szálló
Kategória: egyéb
Shunfeng Jin’ge Hotel 顺风金阁酒店
Cím: Lianhuachi East 1A.
北京市西城区莲花池东路甲1A号
Tel.: 6340-2288
Fax: 6340-6069
Honlap: www.shunfeng.com
e-mail: shunfeng@jgjd.com
Megjegyzés:
Kategória: egyéb
Tianhongshan Hotel天弘善宾馆
Cím: Deshengmennei út, Hongshan Hutong 5.
北京市西城区德生门内大街弘善胡同5号
Tel.: 6618-3335, 6618-5135
Fax: 6618-5135
Honlap: -
e-mail: heaven-cp@hotmail.com
Megjegyzés: A Houhai (a Beihai Park északi része/folytatás) közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Tianpeng Hotel北京天鹏宾馆
Cím: Xidan, Beiyin Hutong 35A.
北京市西城区西单背阴胡同甲35A号
Tel.: 6601-1270
Fax: 6601-1317
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Xidan sétáló- és bevásárló utca közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Yuetan Hotel北京月坛宾馆
Cím: Yuetan North út 4.
北京市西城区月坛北小街4号
Tel.: 6803-3377
Fax: 6803-4101
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrűn kívül, a Hold Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Chongwen kerület
Chongwen kerület 崇文区:
Chongwen kerület a Chang’an sugárút délkeleti és az ún. Hármas körgyűrű déli szakasza között, a városközponttól délkeletre található. A kerület fő nevezetessége az Ég Temploma, illetve a Pekingi Vidámpark.
Courtyard by Marriott Beijing 北京万怡酒店
Cím: Chongwenmen út 3/C.
北京市崇文区崇文门大街3号C
Tel.: 6708-1188
Fax: 6708-1809
Honlap: www.courtyard.com/bjscy
e-mail: cybj@bjcourtyard.com
Megjegyzés: A Pekingi Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Tiantan Beijing 北京天坛饭店
Cím: Tiyuguan út 1.
北京市崇文区体育馆路1号
Tel.: 6719-0666
Fax: 6719-0555
Honlap: www.tiantanhotel.com
e-mail: fl@tiantanhotel.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma keleti oldalán fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Peixin Hotel 北京培新宾馆
Cím: Peixin út 5/A.
北京市崇文区培新街甲5A号
Tel.: 6712-5588
Fax: 6839-8490
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temloma északkeleti oldala közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Chongwen Hotel 北京市崇文宾馆
Cím: Xingfu út Fuguang utca 4.
北京市崇文区幸福大街福光路4号
Tel.: 6713-2704
Fax: 6713-2704
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temloma északkeleti oldala közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Dabao Hotel 大宝饭店
Cím: Longtan út 4.
北京市崇文区龙潭路4号
Tel.: 5123-3399
Fax: 6718-3828
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Pekingi Vidámpark és a Longtan Park útján fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Hongrun Business Hotel北京鸿润商务酒店
Cím: Baiqiao út 28.
北京市崇文区白桥大街28号
Tel.: 6719-6888
Fax: 6719-6708
Honlap: -
e-mail: hongrun0212@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű keleti szakasza mellett, a Pekingi Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Haonian Hotel北京浩年宾馆
Cím: Yongdingmenwai, Liulijing út 40.
北京市崇文区永定门外琉璃井路40号
Tel.: 6722-1199
Fax: 6722-4771
Honlap: www.nobletimeshotel.com
e-mail: nt@nobletimeshotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Hademen Hotel 哈德门饭店
Cím: Chongwenmenwai út 2/A.
北京市崇文区崇文门外大街甲2/A号
Tel.: 6711-2244
Fax: 6711-6885
Honlap: www.hademenhotel.com
e-mail: bj@hademenhotel.com
Megjegyzés: A Chongwenmen úton a Pekingi Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Golden Oasis Hotel 金泰绿洲大酒店
Cím: Yongdingmenwai, Pengzhuang 58A.
北京市崇文区永定门外彭庄甲58A号
Tel.: 5133-2258
Fax: -
Honlap: www.bjjtzl.com
e-mail: goldenoasis@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Jiaotong Hotel 北京市交通饭店
Cím: Dongsikuaiyu South út 35.
北京市崇文区东四块玉南街35号
Tel.: 6719-6288
Fax: 6719-6299
Honlap: www.jiaotonghotel.com.cn
e-mail: jiaotongfandian@hotmail.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma és a Pekingi Vidámpark között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Huanghe Hotel 北京黄河酒店
Cím: Xizhaosi Middle út 29.
北京市崇文区夕照寺中街29号
Tel.: 5133-5588
Fax: 5133-5588
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Templomától északkeletre, az ún. Kettes körgyűrű keleti szakasza közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Taoran Hotel 陶然大厦
Cím: Majiapu út 1.
北京市崇文区马家堡路1号
Tel.: 8728-6688
Fax: 6722-8848
Honlap: www.bjtrds.com
e-mail: trds@eyou.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán kívül, a Taoranting Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Shoufu Hotel 首府饭店
Cím: Dongsikuaiyu South út 11.
北京市崇文区东四块玉南街11号
Tel.: 6715-3377
Fax: 6703-7705
Honlap: -
e-mail: jintandasha@126.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma és a Pekingi Vidámpark között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Aihua Hotel爱华宾馆
Cím: Tiantan Dongli 48B.
北京市崇文区天坛东里乙48B号
Tel.: 6711-2255
Fax: 6711-7178
Honlap: -
e-mail: jqz781026@sina.com.cn
Megjegyzés: Az Ég Temploma keleti oldalán fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Jintan Bowling Hotel金坛保龄宾馆
Cím: Tiantan East út 31.
北京市崇文区天坛东路31号
Tel.: 6703-7851
Fax: 6703-7705
Honlap: -
e-mail: jintandasha@126.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma keleti oldalán fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Chongyu Hotel北京崇豫宾馆
Cím: Guangqumennei út 117.
北京市崇文区广渠门内大街117号
Tel.: 6714-2295
Fax: 6711-4503
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Templomától északkeletre fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jintai Tianxin Hotel北京金泰天鑫宾馆
Cím: Tiantan Xili 9.
北京市崇文区天坛西里9号
Tel.: 6705-8673
Fax: 6705-8727
Honlap: -
e-mail: jintaitianxin@sina.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma nyugati oldalán fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Qinian Hotel 祈年饭店
Cím: Tiantan út 91.
北京市崇文区天坛路91号
Tel.: 6707-1998
Fax: 6707-1997
Honlap: www.qinianhotel.com
e-mail:
Megjegyzés: Az Ég Temploma északi oldalán fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Tianqi Hotel 天奇宾馆
Cím: Yongdingmenwai, Anlelin út 10.
北京市崇文区永定门外安乐林路10号
Tel.: 5107-6699
Fax: 6722-2208
Honlap: -
e-mail: gaoyajuan79@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Tiantan Sports Hotel北京天坛体育宾馆
Cím: Tiyuguan út 10.
北京市崇文区体育馆路10号
Tel.: 8718-3888
Fax: 6712-1629
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma keleti oldalán fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Yongdingmen Hotel 天奇宾馆
Cím: Yongdingmenwai, Anlelin út 77.
北京市崇文区永定门外安乐林路77号
Tel.: 5107-6688
Fax: 5107-6668
Honlap: -
e-mail: webmaster@ydmhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Sicily Hotel 北京西西里酒店
Cím: Longtan út 3.
北京市崇文区龙潭路3号
Tel.: 6710-7080
Fax: -
Honlap: www.xxlhotel.com
e-mail: info@xxlhotel.com
Megjegyzés: A Pekingi Vidámpark és a Longtan Park útján fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Yuyi Hotel of Beijing Medical and Health Technology Training Center
北京医学卫生技术培训中心预医宾馆
Cím: Tiantan Xili 10.
北京市崇文区天坛西里10号院内
Tel.: 6701-6882
Fax: 6701-2903
Honlap: -
e-mail: qdbox@126.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma nyugati oldalán fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Jun’an Hotel北京君安宾馆
Cím: Fahuasi út 134.
北京市崇文区法华寺街134号
Tel.: 6711-5544
Fax: 6711-7335
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma északkeleti oldalán fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing GOTO Modern Hotel北京贵通现代酒店
Cím: Xibanbi út 1.
北京市崇文区西半壁街1号
Tel.: 6707-2299
Fax: 6707-5997
Honlap: -
e-mail: gtmodernhotel@163.com
Megjegyzés: A Tian’anmen és a Qianmen közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Shengqi Hotel北京升旗宾馆
Cím: Qianmen út 2A.
北京市崇文区前门大街甲2A号
Tel.: 6705-7655
Fax: 6705-7663
Honlap: -
e-mail: wangandlisa@sina.com
Megjegyzés: A Tian’anmen és a Qianmen közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Zhongshi Railway Hotel北京忠实铁路宾馆
Cím: Zhongshili 4. Xiang 9.
北京市崇文区忠实里4巷9号
Tel.: 5101-9797
Fax: 6776-8105
Honlap: www.xicuizl.com
e-mail: xczlzsbg@126.com
Megjegyzés: A Pekingi Pályaudvar és a Ming-városfal maradványa közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Deqi Hotel北京宾馆
Cím: Yongdingmenwai, Xigexinli 110.
北京市崇文区110号
Tel.: 5128-8201
Fax: 6723-2901
Honlap: www.deqihotel.186.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: egyéb
Xuanwu kerület
Xuanwu kerület 宣武区:
Xuanwu kerület a Chang’an sugárút délnyugati és az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza között, a városközponttól délnyugatra található. A kerület fő jellegzetessége a viszonylag intakt állapotban megmaradt hutong-ok, illetve az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán belül elhelyezkedő Taoranting Park. Központi fekvése miatt közlekedése jó, a város nevezetességei könnyen elérhetőek innen.
Grand View Garden Hotel 大观园酒店
Cím: Nancaiyuan út 88.
北京市宣武区南菜园街88号
Tel.: 5181-8899
Fax: 6353-9189
Honlap: www.gvghotel.com
e-mail: htl-bc@gvghotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű délnyugati fordulója és a Daguan Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jianshe Hotel 建设大厦
Cím: Guanglian út 5A.
北京市宣武区广莲路甲5A号
Tel.: 6398-6611
Fax: 6398-8275
Honlap: www.jianshehotel.com
e-mail: fom@jianshehotel.com
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Weijing International Hotel 维景国际酒店
Cím: Guang’anmen Nei út 338.
北京市宣武区广安门内大街338号
Tel.: 8352-9999
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Shenzhen Plaza 深圳大厦
Cím: Guang’anmen Wai út 1.
北京市宣武区广安门外大街1号
Tel.: 6327-1188
Fax: 6326-3320
Honlap: www.bjszhotel.com
e-mail: gsm@bjszhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán kívül található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jianyin Plaza 建银大厦
Cím: Beijing Xizhan Nan út 2.
北京市宣武区北京西站南路2号
Tel.: 6326-6633
Fax: -
Honlap: -
e-mail:
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Zhongmin Plaza 中民大厦
Cím: Baiguang út 7.
北京市宣武区白广路7号
Tel.: 6358-9988
Fax: 8354-1941
Honlap: -
e-mail: yftours@vip.sina.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Guangyun Hotel广运饭店
Cím: Guang’anmen Wai út 122A.
北京市宣武区广安门外大街甲122号
Tel.: 5193-6688
Fax: 5193-3560
Honlap: -
e-mail: qiantingbu@guangyunhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán kívül található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Zhongcai Hotel 中彩酒店
Cím: Guang’anmen Nan út 48.
北京市宣武区广安门南街48号
Tel.: 6356-7733
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán található szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Qianmen Jianguo Hotel 北京建国饭店
Cím: Yong`an út 175.
北京市宣武区永安路175号
Tel.: 6301-6688
Fax: 6303-5476
Honlap: www.qianmenhotel.com
e-mail: sales@qianmenhotel.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Zhongyouyuan Hotel 中邮苑宾馆
Cím: You`anmen Nei út 17.
北京市宣武区右安门内大街17号
Tel.: 6352-2211
Fax: 6352-1978
Honlap: -
e-mail: zyybg@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán belül fekvő szálló
Kategória: 3 csillagos
Guoqing Hotel 国轻宾馆
Cím: You`anmen Nei út 59.
北京市宣武区右安门内大街59号
Tel.: 6352-1947
Fax: 6352-1691
Honlap: -
e-mail: siteng223@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán belül fekvő szálló
Kategória: 3 csillagos
Suyuan Jinjiang Hotel苏源锦江大厦
Cím: Guang’anmen Wai út 3.
北京市宣武区广安门外大街3号
Tel.: 6326-7788
Fax: 6345-1696
Honlap: www.suyuanjinjianghotel.com
e-mail: syjjxiaoushou@hotmail.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán kívül található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Meteorological Hotel 北京气象宾馆
Cím: Maliandao Nan út 12.
北京市宣武区马连道南街12号
Tel.: 6326-6688
Fax: 6342-2889
Honlap: www.cmahotel.com
e-mail: bjqxbg@hotmail.com
Megjegyzés: Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében, az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk nyugati szakaszai között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Xiaoxiang Hotel 潇湘大厦
Cím: Beiwei út 42.
北京市宣武区北纬路42号
Tel.: 8316-1188
Fax: 6303-2674, 6304-4870
Honlap: www.bjxxhotel.com
e-mail: bjxxhotel@bjxxghotel.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma és a Taoranting Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yuhuagong Hotel 玉华宫
Cím: You`anmen Nei út 4.
北京市宣武区右安门内4号
Tel.: 8352-5566
Fax: 8352-0626
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán belül fekvő szálló
Kategória: 3 csillagos
Taoran Garden Hotel 陶然花园酒店
Cím: Taiping út 19.
北京市宣武区太平街19号
Tel.: 6354-3366
Fax: 6354-3353
Honlap: www.taorangardenhotel.com
e-mail: public@taorangardenhotel.com
Megjegyzés: A Taoranting Park oldalában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Xinbeiwei 新北纬饭店
Cím: Xijing út 11.
北京市宣武区西经路11号
Tel.: 6301-2266
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yuexiu Hotel 越秀饭店
Cím: Xuanwumen Dong út 24.
北京市宣武区宣武门东大街24号
Tel.: 6301-4499
Fax: 6301-4609
Honlap: www.yuexiuhotel.com
e-mail: business@yuexiuhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül, a Chang’an sugárúttal párhuzamos úton fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Guang`an Hotel 广安宾馆
Cím: Guang’anmen Nei út 321.
北京市宣武区广安门内大街321号
Tel.: 8305-3388
Fax: 8315-7515
Honlap: www.zljz.com
e-mail: sdzljz@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Tianshan Xuelian Hotel 新电京联宾馆
Cím: Nanxian’ge út 35-1.
北京市宣武区南线阁街35-1号
Tel.: 8351-6655/1000/2000
Fax: 6358-3885
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza belső mentén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Fengzeyuan Hotel 丰泽园饭店
Cím: Zhushikou Xi út 83.
北京市宣武区珠市口西大街83号
Tel.: 6318-6688
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Norlin Hotel 诺林酒店
Cím: Caiyuan Beili út 29.
北京市宣武区菜园北里29号
Tel.: 6355-1188
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Zijin Wanshougong Hotel 紫金万寿宫酒店
Cím: Baizhifang Dong út 29A.
北京市宣武区白纸坊东街甲29号
Tel.: 6355-6688
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Wanshou Park és a Taoranting Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Dongfanf Hotel 东方饭店
Cím: Wanming út 11.
北京市宣武区万明路11号
Tel.: 6301-4466
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Tianshan Snow Lotus Hotel
Cím: Nanxian`ge út 35-1.
北京市宣武区南线阁街35-1号
Tel.: 8351-6655
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza belső mentén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Huare Hotel 北京华热宾馆
Cím: Nanxinhua út 58.
北京市宣武区南新华街58号
Tel.: 8315-2277
Fax: 6317-6733
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Tian’anmen tér közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Jingyuyuan Hotel 京御园宾馆
Cím: Dashilan Xi út 56.
北京市宣武区大栅栏西街56号
Tel.: 6308-6013
Fax: 6308-6009
Honlap: -
e-mail: jyhotel100@sina.com
Megjegyzés: A Tian’anmen tér közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Golden Sun Changchenyuan Hotel 金色夏日长晨园宾馆
Cím: Changchun út 1.
北京市宣武区长椿街1号
Tel.: 8315-1230/6000/6001
Fax: 6302-5376
Honlap: www.jsxrhotel.com
e-mail: htl-bc@gvghotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Feiying Hotel 飞鹰宾馆
Cím: Xuanwumen Xi út 10.
北京市宣武区宣武门西大街10号
Tel.: 6317-1116, 83157432
Fax: 6315-1165
Honlap: -
e-mail: mikewang92@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Wanlong Hotel 万隆宾馆
Cím: Guang`anmen Wai, Yaziqiao 6.
北京市宣武区广安门外鸭子桥6号
Tel.: 5192-0055
Fax: 6326-1603
Honlap: -
e-mail: wljd@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán kívül, a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Tianjian Hotel 天建宾馆
Cím: Guang’anmenwai Nan út 63.
北京市宣武区广安门外南街63号
Tel.: 5192-3531/3275, 5186-1739/3275
Fax: 5186-1739, 6336-0462
Honlap: www.xicuizl.com
e-mail: xczlbzfd@vip.sina.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza mentén fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Golden Sun Commercial Hotel 北京金色夏日商务酒店
Cím: Xibianmen Nei út 85.
北京市宣武区西便门内大街85号
Tel.: 6301-2999
Fax: 6302-4719
Honlap: www.jsxrhotel.com
e-mail: sales@jsxrhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Dajingjiu Hotel 北京大京九宾馆
Cím: Maliandao út 9A.
北京市宣武区马莲道甲9号
Tel.: 6344-9933, 6348-6911
Fax: 6348-6911, 6347-2026
Honlap: -
e-mail: dajingjiu@sohu.com
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Pangang Hotel 攀钢宾馆
Cím: Nanxian’ge út 37.
北京市宣武区南线阁街37号
Tel.: 6358-2266
Fax: 8352-7490
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza belső mentén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Xiangrui Hotel 北京祥瑞宾馆
Cím: Fuchang út 45.
北京市宣武区福长街45号
Tel.: 6301-2233, 8317-2357, 8317-2354
Fax: 8317-2354
Honlap: -
e-mail: xiangruibinguan8@sina.com
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Guoqing Hotel 国轻宾馆
Cím: You`anmen 59.
北京市宣武区右安门59号
Tel.: 6352-1947
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Jingdu Forbidden City Hotel 京都紫禁城饭店
Cím: Guang`anmen Nan út 48.
北京市宣武区广安门南街48号
Tel.: 5175-9955
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakasza belső mentén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Fenglong Douhua Hotel 风龙豆花宾馆
Cím: Taiping út 35.
北京市宣武区太平街35号
Tel.: 6353-6413
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Taoranting Park oldalában fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Guang`anmen Hotel 西翠之旅广安门
Cím: Guang`anmen wai, Chezhan Dong út 9.
北京市宣武区广安门外车站东街9号
Tel.: 5192-3988, 5192-3438, 51926005
Fax: 5192-3988
Honlap: www.xicuizl.com
e-mail: tsl666666@163.com
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Far East Hotel 远东饭店
Cím: Tieshu út 90.
北京市宣武区铁树斜街90号
Tel.: 5195-8811/3118
Fax: 6301-8233, 6318-0324
Honlap: www.fareastyh.com
e-mail: courtyard@vip.sohu.com
Megjegyzés: A Tian’anmen tér közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beiwei Hotel 北纬饭店
Cím: Xijing út 13.
北京市宣武区西经路13号
Tel.: 8315-2266
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Ruichi Hotel 瑞驰酒店
Cím: Nanxinhua út 1A.
北京市宣武区南新华街甲1号
Tel.: 6302-2277
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Tian’anmen tér közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Dajiangshan Hotel 北京大江山饭店
Cím: Gaung`anmen wai, Taipingqiao Xili 1A.
北京市宣武区广安门外大街太平桥西里甲1号
Tel.: 6342-9977
Fax: 6331-9977
Honlap: www.djsfd.com
e-mail: zjjsyy@sohu.com
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Hongya Hotel 北京宏亚宾馆
Cím: Nancaiyuan út 2., 5-ös épület
北京市宣武区南菜园街2号5号楼
Tel.: 5175-9961, 5175-9962
Fax: 5175-9986
Honlap: -
e-mail: hongyabinguan@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű délnyugati fordulója és a Daguan Park közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Boxing Hotel 北京博兴饭店
Cím: Meishi út 133.
北京市宣武区煤市街133号
Tel.: 6303-4245
Fax: 6315-2387
Honlap: www.bjxiangda.com
e-mail: bx@bjxiangda.com
Megjegyzés: A Tian’anmen tér közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Dainyew Hotel Beijing 北京德源宾馆
Cím: Deyuan hutong 8.
北京市宣武区德源胡同8号
Tel.: 5171-1999, 5171-1333/1388
Fax: 8354-5618
Honlap: www.dainyew.com
e-mail: xkai2001@shou.com
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Feilongge Hotel 北京飞龙阁饭店
Cím: Baizhifang Xi út 10.
北京市宣武区白纸坊西街10号
Tel.: 6351-7766, 6357-3916
Fax: 6357-5026
Honlap: -
e-mail: zhtt2000@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű nyugati szakaszán belül, a Daguan Park közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Guangjuyuan Hotel Shanglin 广聚园宾馆上林店
Cím: Shanxi út 22.
北京市宣武区陕西巷街22号
Tel.: 6308-6357, 6303-4609
Fax: 6301-6883
Honlap: www.shanxixiang.com
e-mail: imer263@sina.com
Megjegyzés: A Tian’anmen tér közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Rong Gui Hotel 北京荣贵宾馆
Cím: Fuchang út 47.
北京市宣武区福长街47号
Tel.: 6303-2475, 6303-2900
Fax: 6315-6857
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Jingdu Jingwei Hotel 北京市京都经纬宾馆
Cím: Nanwei út 4.
北京市宣武区南纬路4号
Tel.: 6301-5577
Fax: 6301-1892
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Baoshan Siji Hotel 北京保山西季酒店
Cím: Xijing út 1.
北京市宣武区西经路1号
Tel.: 6315-3888
Fax: 6303-2099
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Ég Temploma közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Chaoyang kerület
Chaoyang kerület 朝阳区:
Chaoyang kerület a város keleti régiójában található, Haidian és Fengtai kerületekkel egyetemben a legnagyobb kiterjedésű, külvárosi részeket is magába foglaló, modern gazdasági-pénzügyi központként is szolgáló városrész. Chaoyang belső részei turisztikai látványosságokban szegények, ugyanakkor itt található az egyik legszínvonalasabb kortárs művésztelep, a „798”, és a híres régiségpiac, a Panjiayuan 潘家园. Közlekedése az ún. Hármas, Négyes és Ötös körgyűrűknek köszönhetően jó, a kerületet érintő 1-es, 5-ös, 10-es és 13-as metróvonalakkal a város többi része és főbb nevezetességei könnyen megközelíthetőek.
Days Hotel & Suites Beijing 长安戴斯大饭店
Cím: Huaweili 27.
北京市朝阳区华威里27号
Tel.: 6773-1234
Fax: 8778-9200
Honlap: www.dhsbj.com
e-mail: sales@mail.dhsbj.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része belső felén, a Panjiayuan közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
New Otani Chang Fu Gong Hotel 长富宫饭店
Cím: Jianguomenwai dajie 26.
北京市朝阳区建国门外大街26号
Tel.: 6512-5555
Fax: 6513-9810
Honlap: www.cfgbj.com
e-mail: cfg@cfgbj.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű és a Jianguomen út kereszteződésénél, a város tengelyét képző Chang’an sugárút elején fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Kerry Center Hotel 北京嘉里中心饭店
Cím: Guanghua lu 1.
北京市朝阳区光华路1号
Tel.: 6568-8833
Fax: 6562-6262
Honlap: www.shangri-la.com
e-mail: hbkc@shangri-la.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza középső része mentén fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Jing Guang New World Hotel 京广新世界饭店
Cím: Hujialou, Jingguang Center
北京市朝阳区呼家楼京广中心
Tel.: 6597-8888
Fax: 6597-3333
Honlap: www.jingguangcentre.com
e-mail: business@jingguangcentre.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza középső része mentén fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Kuntai Royal Hotel 昆泰嘉华酒店
Cím: Chaoyangmenwai dajie 12B.
北京市朝阳区朝阳门外大街乙12B号
Tel.: 5828-5588
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű keleti szakaszán kívül, a Munkásstadion közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Kunlun Hotel 北京昆仑饭店
Cím: Xinyuan Nanlu 2.
北京市朝阳区新源南路2号
Tel.: 6590-3388
Fax: 6590-3228
Honlap: www.hotelkunlun.com
e-mail: info@hotelkunlun.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
King Wing Hot Spring Hotel 京瑞温泉国际酒店
Cím: Dongsanhuan Nanlu 17.
北京市朝阳区东三环南路17号
Tel.: 6766-8866
Fax: 6765-5969
Honlap: www.kingwing.com.cn
e-mail: susanzhang@kingwing.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része mentén fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Crown Plaza Hotel Beijing 五洲皇冠假日酒店
Cím: Beisihuan Zhonglu 8.
北京市朝阳区北四环中路8号
Tel.: 8498-2288
Fax: 8499-2933
Honlap: www.parkview.crownplaza.cn
e-mail: rsvn.cppvbj@ichotelsgroup.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső részén, az Olympic Green szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Hilton Hotel 北京希尔顿酒店
Cím: Dongsanhuan Beilu, Dongfanglu 1.
北京市朝阳区东三环北路东方路1号
Tel.: 5865-5000
Fax: 5865-5800
Honlap: www.beijing.hilton.com
e-mail: beijing@hilton.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Great Wall Sheraton Hotel 北京喜来登长城饭店
Cím: Dongsanhuan Beilu 10.
北京市朝阳区东三环北路10号
Tel.: 6590-5566
Fax: 6590-5398
Honlap: www.sheraton.com/beijing
e-mail: sales.beijing@sheraton.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Zhaolong Hotel 兆龙饭店
Cím: Gongti Beilu 2.
北京市朝阳区工体北路2号
Tel.: 6597-2299
Fax: 6597-2288
Honlap: www.zhaolonghotel.com.cn
e-mail: zlh@zhaolonghotel.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi része mentén fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
China World Hotel 中国大饭店
Cím: Jianguomenwai dajie 1.
北京市朝阳区建国门外大街1号
Tel.: 6505-2266
Fax: 6505-3178
Honlap: www.shangri-la.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza középső része és a Jianguomen út kereszteződése mentén fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Kempinski Hotel 凯宾斯基饭店
Cím: Liangmaqiao lu 50.
北京市朝阳区亮马桥路50号
Tel.: 6465-3388
Fax: -
Honlap: www.kempinski-beijing.com
e-mail: matthias.kann@kempinski.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
St. Regis Hotel Beijing 国际俱乐部饭店
Cím: Jianguomenwai dajie 21.
北京市朝阳区建国门外大街21号
Tel.: 6406-6688
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű és a Jianguomen út kereszteződése közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Plaza Hotel 船舶重工
Cím: Dongsanhuan Nanlu 100.
北京市朝阳区东三环南路100号
Tel.: 6735-3366
Fax: 6735-3311
Honlap: www.plazahotelbj.com
e-mail: plazahotel@plazahotelbj.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beiyuan Hotel 北苑宾馆
Cím: Andingmenwai Beiyuan 5.
北京市朝阳区安定门外北苑5号
Tel.: 8493-2266
Fax: 8493-2266
Honlap: www.by-hotel.com
e-mail: beiyuanhotel@by-hotel.com
Megjegyzés: Az Olympic Green közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Fujian Hotel 北京福建大厦
Cím: Anzhen Xili Sanqu 11.
北京市朝阳区安贞西里三区11号
Tel.: 6442-8833
Fax: 6445-0988
Honlap: www.beijingfujianhotel.com
e-mail: service@beijingfujianhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza középső része mellett, a Nemzetiségi Park és az Olympic Green szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Grand Dynasty Hotel 大宗饭店
Cím: Maizidian 58.
北京市朝阳区麦子店街58号
Tel.: 6506-8888
Fax: 6586-8899
Honlap: -
e-mail: dazonghotel@126.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozása és a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Avic Hotel 艾维克
Cím: Dongsanhuan Zhonglu 10B.
北京市朝阳区东三环中路乙10B号
Tel.: 6566-1188
Fax: 6567-8063
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza középső része mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
China Resources Hotel 华润饭店
Cím: Jianguo lu 35.
北京市朝阳区建国路35号
Tel.: 5138-5555
Fax: 5138-5566
Honlap: www.crh.com.cn
e-mail: crhrsv@crh.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű keleti szakasza középső részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Jinglun Hotel 京伦饭店
Cím: Jianguomenwai Dajie 3.
北京市朝阳区建国门外大街3号
Tel.: 6500-2266
Fax: 6500-2022
Honlap: www.jinglunhotel.com
e-mail: jinglun@public3.bta.net.cn
Megjegyzés: A Jianguomen úton, a város központi tengelyén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Continental Grand Hotel 五洲大酒店
Cím: Beisihuan Donglu 8.
北京市朝阳区北四环东路8号
Tel.: 8498-5588, 8497-0107
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza keleti része mentén, az Olympic Green közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Radisson SAS Hotel Beijing 皇家大饭店
Cím: Beisanhuan Donglu 6A.
北京市朝阳区北三环东路甲6A号
Tel.: 5922-3388
Fax: 5922-3399
Honlap: www.beijing.radissonsas.com
e-mail: sales.beijing@radissonsas.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza keleti része mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Jianguo Hotel北京建国饭店
Cím: Jianguomenwai Dajie 5.
北京市朝阳区建国门外大街5号
Tel.: 6500-2233
Fax: 6500-2871
Honlap: www.hoteljianguo.com
e-mail: jianguo@hoteljianguo.com
Megjegyzés: A Jianguomen úton, a város központi tengelyén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Best Western Beijing 世纪远洋宾馆
Cím: Dongsanhuan Nanlu 15.
北京市朝阳区东三环南路15号
Tel.: 6762-6655
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Holiday Inn Lido Hotel 丽都假日饭店
Cím: Jiangtai lu 6.
北京市朝阳区将台路6号
Tel.: 6437-6688
Fax: 6437-6237
Honlap: www.holiday-inn.com
e-mail: bc@hilb.net.cn
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrűn kívül, a reptéri út közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Scitech Hotel 赛特饭店
Cím: Jianguomenwai Dajie 22.
北京市朝阳区建国门外大街22号
Tel.: 6512-3388
Fax: 6512-3542
Honlap: www.scitechgroup.com
e-mail: sthotel@sw.com.cn
Megjegyzés: A Jianguomen úton, a város központi tengelyén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Foreign Experts Building Beijing 外国专家公寓
Cím: Beisihuan Zhonglu, Huayan Beili 8.
北京市朝阳区北四环中路华严北里8号院
Tel.: 8285-8888, 8285-8087
Fax: 8285-8086
Honlap: www.feb-hotel.com
e-mail: feb3@feb-hotel.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső része közelében, a Nemzetiségi Park és az Olympic Green szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Landmark Towers 亮马河大厦
Cím: Dongsanhuan Beilu 8.
北京市朝阳区东三环北路8号
Tel.: 6590-6688
Fax: 6590-6513
Honlap: www.beijinglandmark.com
e-mail: rsvn@beijinglandmark.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Schengen International Hotel 森跟国际大酒店
Cím: Laiguangying Xilu 2.
北京市朝阳区来广营西路2号
Tel.: 8490-5555
Fax: 8490-7588
Honlap: www.schengenhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Ötös körgyűrű északi szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Guangxi Plaza 北京广西大厦
Cím: Panjiayuan, Huaweili 26.
北京市朝阳区潘家园华威里26号
Tel.: 6779-6688
Fax: 6770-5177
Honlap: www.guangxihotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része belső felén, a Panjiayuan közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Traders Hotel 国贸饭店
Cím: Jianguomenwai Dajie 1.
北京市朝阳区建国门外大街1号
Tel.: 6505-2277
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Jianguomen úton, a város központi tengelyén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
CTS Hotel Beijing 中旅大厦
Cím: Beisanhuan Donglu 2.
北京市朝阳区北三环东路2号
Tel.: 6462-2288, 6461-2656
Fax: 6461-2412
Honlap: www.ctshotel.com
e-mail: rsvn@ctsplaza.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű és a reptéri út bevezető szakasza oldalán fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Yu Yang Hotel 渔阳饭店
Cím: Xinyuanxili Zhongjie 18.
北京市朝阳区新源西里中街18号
Tel.: 6466-9988, 6466-6638
Fax: 6466-9988
Honlap: www.yuyanghotel.net
e-mail: eo@yuyanghotel.net
Megjegyzés: A reptéri út bevezető szakasza közelében, a Liangma folyó mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
National Jade Hotel 国玉大酒店
Cím: Yayuncun Huizhongli 19.
北京市朝阳区亚运村惠中里19号
Tel.: 6496-9988
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az Olympic Green közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Gloria Plaza Hotel 凯莱大酒店
Cím: Jianguomen Nandajie 2.
北京市朝阳区建国门南大街2号
Tel.: 6515-8855
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű és a Jianguomen út kereszteződésénél, a város tengelyét képző Chang’an sugárút elején fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Rosedale Hotel & Suites Beijing 珀丽酒店
Cím: Jiangtai Xilu 8.
北京市朝阳区将台西路8号
Tel.: 5960-2288, 5960-2299
Fax: -
Honlap: www.rosedalebj.com
e-mail: enquiry@rosedalebj.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrűn kívül, a reptéri út közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Henan Plaza 河南大厦
Cím: Panjiayuan, Huaweili 28.
北京市朝阳区潘家园华威里28号.
Tel.: 6775-1188
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része belső felén, a Panjiayuan közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Bayu Hotel 巴于宾馆
Cím: Andingmenwai, Beiyuanlu 1A, 301.
北京市朝阳区安定门外北苑路甲1号301幢.
Tel.: 5201-6001, 6671-4354
Fax: 5201-6161
Honlap: -
e-mail: bayuhotel@sina.com
Megjegyzés: Az Olympic Green közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Dadongbei Hotel 北京大东北饭店
Cím: Yinghua Dongjie 14.
北京市朝阳区樱花东街14号.
Tel.: 6421-7988, 6421-7966
Fax: 6427-0080
Honlap: www.ddbjt.com
e-mail: ddbjjp@163.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi része keleti szakaszán kívül, a Kínai-Japán barátság Kórház közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Chengyuan Hotel 成远饭店
Cím: Jianguomenwai Dajie, Jianhua Nanlu 19.
北京市朝阳区建国门外大街建华南路19号.
Tel.: 5130-5800
Fax: 6566-2102
Honlap: www.chengyuan.hotel.com
e-mail: songqi@chengyuanhotel.com
Megjegyzés: A Jianguomen úton, a város központi tengelye közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
City Hotel 城市宾馆
Cím: Gongti Donglu 4.
北京市朝阳区工体东路4号.
Tel.: 6500-7799
Fax: 6500-7668
Honlap: www.cityhotel.com.cn
e-mail: cityeo@sina.com.cn
Megjegyzés: A Munkásstadion szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Dongfang Gongxiao Mansion 东方宫霄大厦
Cím: Guandongdian 28.
北京市朝阳区关东店28号.
Tel.: 6506-8866
Fax: 6501-0301
Honlap: www.bjdfgx.com
e-mail: bjdfgxds@163.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi részén belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jili Building 吉利大厦
Cím: Yabaolu 5A.
北京市朝阳区雅宝路甲5号.
Tel.: 8562-8888
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű keleti szakasza és a Ritan Park között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Twenty-First Century Hotel 二十一世纪饭店
Cím: Liangmaqiao lu 40.
北京市朝阳区亮马桥路40号.
Tel.: 6468-3311
Fax: 6466-4812
Honlap: www.21-hotel.com.cn
e-mail: renshibu@21-hotel.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Fengle Jingang Hotel 北京丰乐金港大酒店
Cím: Huixin Xijie 1.
北京市朝阳区惠新西街1号.
Tel.: 6496-5588
Fax: 6495-6076
Honlap: www.bjfljg.com
e-mail: Master@bjfljg.com
Megjegyzés: Az Olympic Green közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Guizhou Plaza 北京贵州大厦
Cím: Heping Xiqiao, Yinghua Xijie 18.
北京市朝阳区和平西桥樱花西街18号.
Tel.: 6444-4466, 6442-0963
Fax: 6441-4154
Honlap: -
e-mail: guizhoumansion@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi része keleti szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Great Hotel 贵国酒店
Cím: Zuojiazhuang 1.
北京市朝阳区左家庄1号.
Tel.: 8451-3388
Fax: 6466-4966
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Huiqiao Hotel 北京惠侨饭店
Cím: Huixin Dongjie 19.
北京市朝阳区惠新东街19号.
Tel.: 6491-8811
Fax: 6491-8117
Honlap: www.huiqiaohotel.cn
e-mail: huiqiaohotel@126.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza keleti részén belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Holiday Garden Hotel Beijing 假日花园酒店
Cím: Hongmiao, Chaijiawan 7.
北京市朝阳区红庙柴家湾7号.
Tel.: 6595-1166
Fax: 6508-5950
Honlap: www.jrhy.net
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jingmin Hotel 京民大厦
Cím: Huayanli 10.
北京市朝阳区华严里10号.
Tel.: 6202-0011, 6205-1339
Fax: 6204-4263
Honlap: www.jingminhotel.com
e-mail: sales@jingminhotel.com
Megjegyzés: Az Olympic Green és a Nemzetiségi Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yong’an Hotel 永安宾馆
Cím: Nongzhanguan Beilu 5A.
北京市朝阳区农展馆北路甲5A号.
Tel.: 6501-1188, 6498-1133
Fax: 6501-5634
Honlap: www.yonganhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozásánál, a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Minggong Hotel 明宫宾馆
Cím: Xibahe Xili 16.
北京市朝阳区西坝河西里16号.
Tel.: 6427-3355
Fax: 6420-7791
Honlap: -
e-mail: mgbgdyx@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északkeleti fordulóján belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Southern Airlines Hotel 南航大酒店
Cím: Dongsanhuan Zhonglu 10.
北京市朝阳区东三环中路10号.
Tel.: 6567-6688
Fax: 6567-2210
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza középső részén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Ritan Hotel 日坛宾馆
Cím: Ritan lu 1.
北京市朝阳区日坛路1号.
Tel.: 8563-5588
Fax: 8562-8671
Honlap: -
e-mail: bjritan@126.com
Megjegyzés: A Ritan Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yanxiang Hotel燕翔饭店
Cím: Jiangtai lu 2A.
北京市朝阳区将台路甲2A号.
Tel.: 5138-9988
Fax: 5138-9197
Honlap: www.yanxianghotel.com
e-mail: sales@yanxianghotel.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrűn kívül, a reptéri út közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Shihua Hotel北京实华饭店
Cím: Beisanhuan, Xibahe Dongli 14.
北京市朝阳区北三环西坝河东里14号.
Tel.: 6466-5522
Fax: 6463-1437
Honlap: -
e-mail: shihuafandian@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északkeleti fordulóján kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Shengli Hotel Beijing 北京胜利饭店
Cím: Deshengmenwai, Beishatan 3.
北京市朝阳区德胜门外北沙滩3号.
Tel.: 6487-1155
Fax: 6487-3619
Honlap: www.shenglihotel.com
e-mail: slhotel@sina.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű Deshengmen szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Winterless Hotel Beijing 北京温特莱酒店
Cím: Xidawang lu 1A.
北京市朝阳区西大望路甲1A号.
Tel.: 6581-2288
Fax: 6581-2600
Honlap: www.winterlesshotel.com
e-mail: office@winterlesshotel.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Tarim Petroleum Hotel 北京塔里木石油宾馆
Cím: Deshengmenwai, Beishatan 5.
北京市朝阳区德胜门外北沙滩5号.
Tel.: 6487-0033, 8563-5588
Fax: 6487-6912
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű Deshengmen szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Tianzhao Hotel天照饭店
Cím: Gongti Donglu 18.
北京市朝阳区工体东路18号.
Tel.: 6508-0088
Fax: 6506-5535
Honlap: -
e-mail: bjtzhotel@sina.com
Megjegyzés: A Munkásstadion szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Upper East InternationalHotel 上东国际酒店
Cím: Shifoying Dongli 1A.
北京市朝阳区石佛营东里1A号.
Tel.: 5109-6666, 5109-6688
Fax: 5109-6677
Honlap: -
e-mail: czhuecho@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű keleti szakasza középső részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Chongqing Hotel 北京重庆饭店
Cím: Xibahe, Guangximen Beili 15.
北京市朝阳区西坝河光熙们北里15号.
Tel.: 6422-8888
Fax: 6422-1189
Honlap: www.bjcqhotel.com.cn
e-mail: sales@bjcqhotel.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északkeleti fordulóján belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Huadu Hotel 华都饭店
Cím: Xinyuan Nanli 8.
北京市朝阳区新源南里8号.
Tel.: 6597-1166
Fax: 6597-1218
Honlap: -
e-mail: hdfd@huaduhotel.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozása és a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Huaqing SPA Hotel 华清文泉宾馆
Cím: Lishuiqiao 2A.
北京市朝阳区立水桥甲2A号.
Tel.: 8482-6665
Fax: 8481-9167
Honlap: www.hqwqhotel.com.cn
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Ötös körgyűrű északi szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Sakura Hotel 颖华宾馆
Cím: Huixin Dongjie 17.
北京市朝阳区惠新东街17号.
Tel.: 6493-4455
Fax: -
Honlap: www.yinghuahotel.com
e-mail: yinghuahotel@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza keleti részén belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yuanfang Hotel Beijing 北京远方饭店
Cím: Xibahe, Guangximen Beili 22.
北京市朝阳区西巴和光熙们北里22号.
Tel.: 6422-5588
Fax: 6422-5588
Honlap: www.bjsyffd.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északkeleti fordulóján belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Guomen Hotel Beijing 北京国门路饭店
Cím: Heping lu 2.
北京市朝阳区和平路2号.
Tel.: 8470-2266, 8470-4322
Fax: 8470-4380
Honlap: www.guomen-hotel.com.cn
e-mail: yaobo68@163.com
Megjegyzés: Az ún. Ötös körgyűrűn kívül, a reptéri út mentén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Crab Island Resort 蟹岛绿色生态度假村
Cím: Xiedao lu 1.
北京市朝阳区蟹岛路1号.
Tel.: 8433-5566, 8433-5577
Fax: 8432-4100, 8432-4200
Honlap: www.xiedao.com
e-mail: xiedao1400@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Ötös körgyűrűn kívül, a reptéri út mentén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Huakang Hotel 华康宾馆
Cím: Maizidian jie 78.
北京市朝阳区麦子店街78号.
Tel.: 6595-5588
Fax: 6507-2992
Honlap: www.hkbg.com.cn
e-mail: hkbg@hkbg.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi és keleti szakasza találkozása és a reptéri út bevezetője torkolata közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Guo An Hotel 北京国安宾馆
Cím: Guangdongdian Beijie 1.
北京市朝阳区光东店北街1号.
Tel.: 6500-7700
Fax: 6500-4568
Honlap: www.guoanhotel.com
e-mail: sales@guoanhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi részén belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Jiangtai Hotel 北京将台酒店
Cím: Jiuxianqiao lu 12A.
北京市朝阳区酒仙桥路甲12A号.
Tel.: 6434-5588
Fax: 6437-0560
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrűn kívül, a reptéri út mellett fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Dabei Hotel Hongmiao 北京大北宾馆红庙分部
Cím: Xidawang lu 2A.
北京市朝阳区西大望路2A号.
Tel.: 6591-8876
Fax: 6568-8767
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Leyou Hotel 乐游饭店
Cím: Dongsanhuan Nanlu 13.
北京市朝阳区东三环南路13号.
Tel.: 6771-2266
Fax: 6771-1636
Honlap: www.htlyhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza déli része mentén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Guozhan Hotel 北京国展宾馆
Cím: Jing’an Xijie 10.
北京市朝阳区静安西街10号.
Tel.: 6463-9922
Fax: 6467-9040
Honlap: www.bj-guozhanhotel.com
e-mail: guozhan@bj-guozhanhotel.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északkeleti fordulóján belül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Lanxi Hotel 北京兰溪宾馆
Cím: Beisihuan, Yuhui Nanlu 1.
北京市朝阳区北四环育慧南路1号.
Tel.: 8463-8463
Fax: 8465-7292
Honlap: www.lanxiht.com
e-mail: lanxihotel@163.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza keleti részén belül, az Olympic Green közelében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jianke Hotel of China Academy of Building Research 北京建科宾馆
Cím: Andingmenwai, Xinghua lu 2A.
北京市朝阳区安定门外兴化路甲2A号.
Tel.: 8427-7799
Fax: 8427-9567
Honlap: www.cabrhotel.com
e-mail: dingmanfeng@cabr.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza keleti részén belül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jiantong Hongyan Hotel 北京建通鸿雁宾馆
Cím: Jiuxianqiao lu 5.
北京市朝阳区酒仙桥路5号.
Tel.: 8456-2257, 6431-5550
Fax: 8456-2257
Honlap: -
e-mail: cafe_sweet@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrűn kívül, a reptéri út mellett fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jintai Lante Hotel 北京金泰蓝特宾馆
Cím: Guanghe Nanli, Ertiao 9.
北京市朝阳区广和南里二条9号.
Tel.: 6774-7088, 6773-0073
Fax: 6774-7099
Honlap: -
e-mail: lante_binguan@yahoo.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű keleti szakasza mellett fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Qiushi Hotel 北京求实饭店
Cím: Anhua Xili Yiqu 13.
北京市朝阳区安华西里一区13号楼.
Tel.: 6426-3335
Fax: 6426-7805
Honlap: www.qiushihotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza középső részén belül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Saint Angel Hotel 圣天使酒店
Cím: Hujialou, Xiangjun Beili 4/10 .
北京市朝阳区呼家楼向军北里4巷10号.
Tel.: 6591-9988
Fax: 6591-1988
Honlap: www.stsjd.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi része mentén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Shiji Hotel 世纪宾馆
Cím: Shuangqiao Zhonglu 3.
北京市朝阳区双桥中路3号.
Tel.: 8539-0876, 8539-0885
Fax: 8539-0875
Honlap: -
e-mail: jingchen888666@126.com
Megjegyzés: Az ún. Ötös körgyűrű keleti szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Qingxin Hotel 轻鑫宾馆
Cím: Baijiazhuang Dongli 42.
北京市朝阳区白家庄东里42号.
Tel.: 6582-8899
Fax: 6582-1670
Honlap: www.qingxinhotel.com
e-mail: qxwy8888@126.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi része mentén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Yacheng Hotel 雅城宾馆
Cím: Huixin Dongjie 21.
北京市朝阳区惠新东街21号.
Tel.: 6494-6688, 6494-8186
Fax: 6494-8197
Honlap: www.artexhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza keleti részén belül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Hujialou Lixing Hotel 北京呼家楼力行宾馆
Cím: Hujialou, Xiangjun Nanli 2/5.
北京市朝阳区呼家楼向军南里2巷5号.
Tel.: 6508-2817
Fax: 6501-1033
Honlap: -
e-mail: dweigb@163.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi része mentén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Nandu Hotel 南都宾馆
Cím: Songyu Nanlu 36.
北京市朝阳区松榆南里36号.
Tel.: 8731-3438
Fax: 8731-3418
Honlap: -
e-mail: drh61@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk keleti szakasza déli része között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Jintai Julong Hotel 金泰聚隆宾馆
Cím: Sanlitun Nanlu 116.
北京市朝阳区三里屯南路116号.
Tel.: 5138-9836
Fax: 5138-9830
Honlap: -
e-mail: julonghotelchina@sina.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi részén belül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Yuanyuan Hot Spring Hotel元远温泉宾馆
Cím: Tuanjiehu lu 9.
北京市朝阳区团结湖路9号楼.
Tel.: 6582-5553
Fax: 6582-1454
Honlap: -
e-mail: yuanyuanbinguan@126.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Jixiangli Balu Hostel 吉祥里捌陆客栈
Cím: Chaoyangmenwai Dajie, Jixiangli 201.
北京市朝阳区朝阳门外大街吉祥里201楼.
Tel.: 6552-8132, 6552-8133
Fax: 6552-8260
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű keleti szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 1 csillagos
Biaohua Hotel 标华酒店
Cím: Hongmiao, Chaijiawan 1.
北京市朝阳区红庙柴家湾1号.
Tel.: 6586-3553
Fax: 6586-3553
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű keleti szakasza északi részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 1 csillagos
Rongbao Hotel 荣宝宾馆
Cím: Ritan Beilu 4.
北京市朝阳区日坛北路4号.
Tel.: 8563-4488
Fax: 8563-0273
Honlap: www.rongbaochina.com
e-mail: rbhotel@rongbaochina.com
Megjegyzés: A Ritan Park közelében fekvő szálloda
Kategória: 1 csillagos
Haidian kerület
Haidian kerület 海淀区:
Haidian kerület a város északnyugati régiójában található, egyetemi, modern városnegyed, Peking „high-tech” központja. Főbb nevezetességei a Nyári Palota, a régi Nyári Palota (Yuanmingyuan), a Lila Bambuszpark és az állatkert, illetve a TV-torony. A kerület határában található az Illatos Hegy, Peking egyik kedvelt kirándulóhelye. Közlekedése az ún. Hármas, Négyes és Ötös körgyűrűknek köszönhetően jó, a kerületet átszelő 13-as gyorsvasúttal a Xizhimen közlekedési csomópont könnyen megközelíthető.
Jade Palace Hotel 翠宫饭店
Cím: Zhichun út 76.
北京市海淀区双榆树小区知春路76号
Tel.: 6262-8888
Fax: 6263-8255
Honlap: www.jadepalace.com.cn
e-mail: office@jadepalace.com.cn
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk északi szakasza nyugati részei között elhelyezkedő, a 13-as gyorsvasút vonala közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Shangri-la Hotel 香格里拉饭店
Cím: Zizhuyuan út 29.
北京市海淀区紫竹院路29号
Tel.: 6841-2211
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza mentén, a Lila Bambuszpark közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Marriott Hotel West 金域万豪酒店
Cím: Xisanhuan Beilu 98.
北京市海淀区西三环北路98号
Tel.: 6872-6699
Fax: 6872-7624
Honlap: www.marriott.com/bjsmc
e-mail: mhrs.bjsmc.bc@marriott.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi részén fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Xinyuan Hotel 京都信苑饭店
Cím: Shifangyuan 6.
北京市海淀区什坊院6号
Tel.: 6390-1166
Fax: 6390-1273
Honlap: www.xinyuanhotel.com.cn
e-mail: xy@xinyuanhotel.com.cn
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvartól párszáz méterre, az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza középső része mellett fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Empark Grand Hotel 世纪金源大饭店
Cím: Banjing út 69.
北京市海淀区板井路69号
Tel.: 8859-8888
Fax: 8859-9999
Honlap: www.cgrhotel.com
e-mail: webmaster@cgrhotel.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza északi része közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Hotel Nikko New Century Beijing 新世纪饭店
Cím: Shoudutiyuguan Nanlu 6.
北京市海淀区首都体育馆南路6号
Tel.: 6849-2001
Fax: 6849-1103
Honlap: -
e-mail: bc@newcenturyhotel.com.cn
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Xiyuan Hotel 西苑饭店
Cím: Sanlihe út 1.
北京市海淀区三里河路1号
Tel.: 6831-3388
Fax: 6831-4577
Honlap: www.xiyuanhotel.com.cn
e-mail: xyhotel@public3.bta.net.cn
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Fragrant Hill Empark Hotel 香山金源商旅中心酒店
Cím: Xiangshan, Beizhenghuangqi út 59.
北京市海淀区香山北正黄旗59号
Tel.: 6286-8888
Fax: 6259-5959
Honlap: www.fhgrhotel.com
e-mail: sales@fhgrhotel.com
Megjegyzés: az Illatos Hegy közelében fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Beijing Huandao Boya Hotel北京寰岛博雅大酒店
Cím: Wanshoulu Xijie 2.
北京市海淀区万寿路西街2号
Tel.: 8827-1188
Fax: 6821-3308
Honlap: www.huandaoboyahotel.com
e-mail: hotel@huandaoboyahotel.com
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza középső része között, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Haidian Garden Hotel 海淀花园饭店
Cím: Huayuan Donglu 30.
北京市海淀区花园东路30号
Tel.: 6201-1188
Fax: 6201-9261
Honlap: www.huayuanfandian.com
e-mail: room@huayuanfandian.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső részén belül fekvő szálloda
Kategória: 5 csillagos
Media Center Hotel 梅地亚中心
Cím: Fuxing út 11C.
北京市海淀区复兴路乙11C号
Tel.: 6851-4422
Fax: 6855-0380
Honlap: -
e-mail: reservation@mediacenter.com.cn
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Xijiao Hotel 西郊宾馆
Cím: Wangzhuang út 18.
北京市海淀区王庄路18号
Tel.: 6232-2288
Fax: 6231-1142
Honlap: -
e-mail: public@xijiao-hotel.com.cn
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakaszán kívül, a 13-as gyorsvasút Wudaokou állomása közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Yanshan Hotel 燕山大酒店
Cím: Zhongguancun 38A.
北京市海淀区中关村大街甲38A号
Tel.: 6256-3388
Fax: 6256-8640
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északnyugati fordulója közelében, Haidian kerület egyik fő sugárútja, a Zhongguancun mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Holiday Inn Chang’an West 长峰假日酒店
Cím: Yongding út 66.
北京市海淀区永定路66号
Tel.: 6813-2299
Fax: 6828-0066
Honlap: www.holidayinn.com.cn
e-mail: info@holidayinn-changanwest.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza középső részén kívül, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Huangyuan Hotel 皇苑大酒店
Cím: Xisanhuan Beilu, Changwa 19.
北京市海淀区西三环北路厂洼19号
Tel.: 6841-3388
Fax: 6848-3678
Honlap: www.huangyuanhotel.com
e-mail: smd@huangyuanhotel.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jinma Hotel 金码大酒店
Cím: Xueqing út 38, Jinma Tower A.
北京市海淀区学清路38号, 金码大厦A座
Tel.: 6232-8899
Fax: 6232-8808
Honlap: www.zndjm.com
e-mail: zndjm@zndjm.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakaszán kívül, az Olimpiai Parktól nem messze fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Fragrant Hill Hotel 香山别墅
Cím: Xiangshan Gongyuan
北京市海淀区香山公园内
Tel.: 6259-1166
Fax: 6259-1762
Honlap: www.xsfd.com
e-mail: liuzhen20@sina.com
Megjegyzés: az Illatos Hegy parkon belül fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Yongxing Garden Hotel 永兴花园饭店
Cím: Fucheng út 101.
北京市海淀区阜成路101号
Tel.: 8811-1188
Fax: 8813-9002
Honlap: www.yongxing-gardenhotel.com
e-mail: yongxing@yongxing.gardenhotel.com
Megjegyzés:
Kategória: 4 csillagos
Beijing Central Garden Hotel 中苑宾馆
Cím: Xizhimenwai, Gaoliangqiao Xielu 18.
北京市海淀区西直门外高梁桥斜路18号
Tel.: 5156-8888
Fax: 5152-7868
Honlap: www.centralgardenhotel.com
e-mail: garden@centralgardenhotel.com
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Xinjiang Hotel 新疆饭店
Cím: Sanlihe út 7.
北京市海淀区三里河路7号
Tel.: 6833-5599
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Zhongyu Century Grand Hotel 中裕世纪大酒店
Cím: Lianhuachi Donglu 31.
北京市海淀区莲花池东路31号
Tel.: 6398-9999
Fax: 6395-4908
Honlap: -
e-mail: public@zhongyuhotel.com.cn
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Beijing Friendship Hotel 友谊宾馆
Cím: Zhongguancun Nandajie 1.
北京市海淀区中关村南大街1号
Tel.: 6849-8888
Fax: 6849-8866
Honlap: www.bjfriendshiphotel.com
e-mail: rd@bjfriendshiphotel.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északnyugati fordulója közelében, Haidian kerület egyik fő sugárútja, a Zhongguancun mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Park Plaza Beijing Science Park 丽亭华苑酒店
Cím: Zhichun út 25.
北京市海淀区知春路25号
Tel.: 8235-6699
Fax: 8235-6688
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk északi szakasza nyugati részei között elhelyezkedő, a 13-as gyorsvasút vonala közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Railway Hotel 铁道大厦
Cím: Beifengwo út 102.
北京市海淀区北蜂窝路102号
Tel.: 5187-9199
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Unisplendour International Center 紫光国际交流中心
Cím: Qinghua Donglu 1.
北京市海淀区清华东路1号院
Tel.: 6279-1888
Fax: 6279-1966
Honlap: -
e-mail: unct@uniscenter.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakaszán kívül, a Tsinghua Egyetemhez közel, az Olimpiai Parktól nem messze fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Golden Harbor Hotel 金泰海博大酒店
Cím: Xisihuan Beilu 136.
北京市海淀区西四环北路136号
Tel.: 8846-7825
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasz északi részén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Jingmingyuan Hotel 景明园宾馆
Cím: Xiangshan, Zhengbaiqi 52.
北京市海淀区香山正白旗52号
Tel.: 6287-1117
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az Illatos Hegy közelében fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Recourse Yanyuan Hotel 资源燕园宾馆
Cím: Yiheyuan út 1.
北京市海淀区颐和园路1号
Tel.: 8262-9988
Fax: 6275-0858
Honlap: www.zyhotel.com.cn
e-mail: zyhotel@sina.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északnyugati fordulója, a Nyári Palota és a Yuanmingyuan közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Tiantian Holiday Hotel 天天假日饭店
Cím: Wanshou út 17.
北京市海淀区万寿路17号
Tel.: 6821-9463
Fax: 6821-9463
Honlap: www.ttjrhotel.com
e-mail: ttjrbgs@sohu.com
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza középső része között, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
High-tech Mansion BUPT – Beijing 北邮科技大厦
Cím: Xitucheng út 10.
北京市海淀区西土城路10号
Tel.: 6225-8866
Fax: 6228-1969
Honlap: www.bykjds.com
e-mail: scb@bykjds.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza középső része közelében, a Xizhimen gyorsvasúti végállomást körzetében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Dayuan Hotel 达园宾馆
Cím: Fuyuanmen 1A.
北京市海淀区福缘门甲1A号
Tel.: 6256-6344
Fax: 6256-6344
Honlap: -
e-mail: xiaoshoubu309@sina.com
Megjegyzés:
Kategória: 3 csillagos
Congress Hall of Science and Technology 科技会堂
Cím: Fuxing út 3.
北京市海淀区复兴路3号
Tel.: 6851-8822
Fax: 6851-8822
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Guangdong Plaza 广东大厦
Cím: Lingnan út 36.
北京市海淀区岭南路36号
Tel.: 6841-2288
Fax: 6841-4392
Honlap: -
e-mail: guangdong_hotel@126.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi része mellett fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Hubei Hotel 湖北大厦
Cím: Zhongguancun Nandajie 36.
北京市海淀区中关村南大街36号
Tel.: 6217-2288
Fax: 6217-5190
Honlap: www.hubeihotel.com
e-mail: hubeihotel@sohu.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északnyugati fordulója közelében, Haidian kerület egyik fő sugárútja, a Zhongguancun mentén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jiayuan Hotel 嘉苑饭店
Cím: Xizhimenwai, Daliushu út 6.
北京市海淀区西直门外大柳树路6号
Tel.: 6227-2288
Fax: 6226-3383
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Mudan Hotel 牡丹宾馆
Cím: Huayuan Donglu 31.
北京市海淀区花园东路31号
Tel.: 6202-5544
Fax: 6201-9561
Honlap: www.poenyhotel.com.cn
e-mail: sail@peonyhotel.com.cn
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk északi szakasza középső része között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Qinghuayuan Hotel清华园宾馆
Cím: Chengfu út 45-1.
北京市海淀区成府路45-1号
Tel.: 6257-3355
Fax: 6256-2421
Honlap: www.qhyhotel.com
e-mail: qhyhotel@163bj.com
Megjegyzés: a Tsinghua Egyetemen belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Mengxi Hotel梦溪宾馆
Cím: Xueyuan út 20.
北京市海淀区学院路20号
Tel.: 6232-5588
Fax: 6209-2500
Honlap: www.mxbg.com
e-mail: yl@mxbg.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza mentén, az egyetemi városrész közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Tianyuanzhuang Hotel 田园庄饭店
Cím: Yuanmingyuan Xilu 18.
北京市海淀区圆明园西路18号
Tel.: 6297-6688
Fax: 6297-0889
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a régi Nyári Palota (Yuanmingyuan) oldalában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Taiwei Northern Garden Hotel 太伟北方花园饭店
Cím: Xisanqi, Jiancaicheng Zhonglu 3.
北京市海淀区西三旗,建材城中路3号
Tel.: 8291-5599
Fax: 8292-0661
Honlap: -
e-mail: taiweihotel@sina.com
Megjegyzés: az ún. Ötös körgyűrű északi szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Taishan Hotel Beijing泰山饭店
Cím: Xisanqi, Anning Beili 8.
北京市海淀区西三旗,安宁北里8号
Tel.: 6291-9988
Fax: 6291-1067
Honlap: www.bjtaishanhotel.com
e-mail: taishan@bjtaishanhotel.com
Megjegyzés: az ún. Ötös körgyűrű északi szakaszán kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Xiangqingyuan Commercial Hotel 香青园商务会馆
Cím: Landianchang Nanlu 5.
北京市海淀区蓝靛厂南路5号
Tel.: 8844-6688
Fax: 8845-2816
Honlap: -
e-mail: xiangqingyuan@126.com
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza északi része között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Ruicheng Hotel 瑞成大酒店
Cím: Xicui út 9.
北京市海淀区西翠路9号
Tel.: 6813-2255
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Wukesong olimpiai létesítmény közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yiquan Villa Hotel 颐泉山庄宾馆
Cím: Heishanhu, Yangchang 1.
北京市海淀区黑山沪羊场1号
Tel.: 6289-5533
Fax: 6289-5769
Honlap: www.yqhotel.com.cn
e-mail: zwh0121@sina.com
Megjegyzés:
Kategória: 3 csillagos
Tianyou Fengshun Hotel 天佑丰顺宾馆
Cím: Beifengwo út 15A.
北京市海淀区北蜂窝路甲15A号
Tel.: 5182-9000
Fax: 5192-9500
Honlap: -
e-mail: tianyoudasha@126.com
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Shousong Hotel 寿松饭店
Cím: Fuxing út 63B.
北京市海淀区复兴路乙63B号
Tel.: 6821-5577
Fax: 6821-7170
Honlap: -
e-mail: ssfdxs@sina.com
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Wofo Mountain Villa 卧佛山庄
Cím: Beijing Zhiwuyuan (a Pekingi Botanikus Kerten belül).
北京市海淀区卧佛寺路北京植物园内
Tel.: 8259-6066
Fax: 6259-3286
Honlap: -
e-mail: hyj389@sohu.com
Megjegyzés: az. ún. Ötös körgyűrűn kívül, a város északnyugati sarkában, a Pekingi Botanikus Kerten belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Shangyuan Hotel 上园饭店
Cím: Xizhimenwai, Gaoliangqiao Xielu 40.
北京市海淀区西直门外,高粱桥斜街40号
Tel.: 6225-1166
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yulong Hotel 裕龙大酒店
Cím: Fucheng út 40.
北京市海淀区阜成路40号
Tel.: 6841-5588
Fax: 6841-3108
Honlap: www.yulonghotel.com.cn
e-mail: -
Megjegyzés: a TV-torony közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
CCECC Hotel 中土大厦
Cím: Beifengwo út 6.
北京市海淀区北峰窝6号
Tel.: 5181-8888
Fax: 6326-0899
Honlap: -
e-mail: bjplaza@ccecc.com.cn
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Xihua Haidian Stadium Hotel 锡华海体酒店
Cím: Xiyuan, Caochang 15.
北京市海淀区西苑操场15号
Tel.: 6264-6688
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a régi Nyári Palota (Yuanmingyuan) közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Tongliantaihe Shuzhongxian Hotel 通联太和蜀中仙大酒店
Cím: Beifengwo Zhonglu 17.
北京市海淀区北蜂窝中路17号
Tel.: 6396-6688
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Ziyu Hotel 紫玉饭店
Cím: Zengguang út 55.
北京市海淀区增光路55号
Tel.: 6841-1188
Fax: 6841-3188
Honlap: www.ziyu-hotel.com
e-mail: dongyanmin1983@126.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi része és a Lila Bambuszpark közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Xinze Hotel 鑫泽饭店
Cím: Yongding út 24.
北京市海淀区永定路24号
Tel.: 6828-2244
Fax: 6818-4328
Honlap: -
e-mail: xinzefandian@china.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza középső részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
BIT International Education Exchange Building 理工国际交流大厦
Cím: Beisanhuan Xilu 66.
北京市海淀区北三环西路66号
Tel.: 6894-5611
Fax: 6894-5650
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza nyugati részén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Wanshouzhuang Hotel 万寿庄宾馆
Cím: Wanshoulu Xijie 7.
北京市海淀区万寿路西街7号
Tel.: 6827-1919
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza középső része között, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény szomszédságában fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Xinxing Hotel 新兴宾馆
Cím: Xisanhuan Zhonglu 17.
北京市海淀区西三环中路17号
Tel.: 6816-6688
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza középső részén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
North Building of Railway Plaza 铁道大厦北楼
Cím: Beifengwo út 102.
北京市海淀区北峰窝路102号
Tel.: 5187-9199
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jingling Hotel 京岭酒店
Cím: Chegongzhuang Xilu 20.
北京市海淀区车公庄西路20号
Tel.: 6871-5588
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi része és a Pekingi Állatkert közelében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Hongguoyuan Hotel 红果园宾馆
Cím: Xizhimenwai, Shangyuancun 3.
北京市海淀区西直门外上园村3号 (北方交大院内)
Tel.: 5168-5100
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Xizhimen gyorsvasúti végállomás körzetében fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yunhong Hotel 运鸿宾馆
Cím: Zhixin út 16A.
北京市海淀区志新路16A号
Tel.: 8238-1166
Fax: 8238-2107
Honlap: www.bjbhf.com.cn
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső részén kívül, az Olympic Green közelében lévő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beiwai Hotel 北外宾馆
Cím: Xisanhuan Beilu 19.
北京市海淀区西三环北路19号
Tel.: 8881-2255
Fax: 8881-6699
Honlap: www.visitbeijing.com.cn/su/jdfl/40201.htm
e-mail: gjzx_sc@bfsu.edu.cn
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi részén fekvő szálló. Megjegyzés: a Pekingi Idegennyelvű Egyetem (a „Beiwai”) diákszállója
Kategória: 2 csillagos
Meiyuan Hotel 梅苑饭店
Cím: Xizhimenwai, Gaoliangqiao Xielu 30A.
北京市海淀区西直门外高梁桥斜路甲30A号 (北京交通大学旁边)
Tel.: 6224-1115
Fax: 6224-5985
Honlap: www.bjmyfd.com
e-mail: wldf@bjmyfd.com
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Chengfu Hotel 成府饭店
Cím: Beisihuan Zhonglu 261.
北京市海淀区北四环中路261号
Tel.: 6232-9558
Fax: 6234-5354
Honlap: -
e-mail: chengfu-hotel@163.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső része mentén, az Olympic Green közelében lévő szálló
Kategória: 2 csillagos
Datang Keyuan Hotel 大唐科苑宾馆
Cím: Xueyuan út 40.
北京市海淀区学院路40号
Tel.: 6230-1009
Fax: 6230-1024
Honlap: www.keyuanhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső része és az Olympic Green közelében lévő szálló
Kategória: 2 csillagos
Hongji Shiye Commercial Hotel 鸿基世业商务酒店
Cím: Zhixin Donglu 5.
北京市海淀区志新东路5号
Tel.: 6231-1185, -1188
Fax: 6231-1185
Honlap: -
e-mail: hjsyjt@sina.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza középső részén kívül, az Olympic Green közelében lévő szálló
Kategória: 2 csillagos
Wuke Hotel 物科宾馆
Cím: Zhongguancun Nansanjie 8.
北京市海淀区中关村南三街8号
Tel.: 8264-9482
Fax: 8264-9491
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza nyugati része közelében, Haidian kerület egyik fő sugárútja, a Zhongguancun közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Haowei Hotel 豪威大厦
Cím: Beitaipingzhuang út 25.
北京市海淀区北太平庄路25号
Tel.: 6201-4455
Fax: 6238-8941
Honlap: www.bjhaoweidasha.com
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza középső része közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Garden Sunshine Hotel 花园阳光宾馆
Cím: Huayuan Beilu 35.
北京市海淀区花园北路35号 (东综合楼)
Tel.: 5119-9521
Fax: 5119-9566
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk északi szakasza középső része között fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Songhe Mountain Villa Hotel 松鹤山庄宾馆
Cím: Xiangshan Nanlu, Huangtupo 1.
北京市海淀区香山南路,黄土坡1号
Tel.: 6259-2233
Fax: 6259-1496
Honlap: www.songhe-hotel.cn
e-mail: songhe@songhe-hotel.cn
Megjegyzés: az ún. Ötös körgyűrű nyugati szakasza északi részén kívül, az Illatos Hegy közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Xicui Hotel 西翠宾馆
Cím: Wanshou út 2.
北京市海淀区万寿路2号
Tel.: 6818-4423, 5182-3197
Fax: 6828-7528
Honlap: -
e-mail: xczlxcbg@sina.com
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza középső része között, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Taiti Hotel 台体宾馆
Cím: Xizhimenwai, Shangyuancun 4A.
北京市海淀区西直门外, 上园村甲4A号
Tel.: 6225-9988
Fax: 6225-7278
Honlap: www.taiti.cn
e-mail: -
Megjegyzés: a Xizhimen gyorsvasúti végállomás körzetében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Tiejian Hotel铁建宾馆
Cím: Fuxing út 40.
北京市海淀区复兴路40号
Tel.: 5188-8692
Fax: 5188-8582
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Xi Nan Hotel 西南饭店
Cím: Taiping út 18A.
北京市海淀区太平路甲18A号
Tel.: 6821-1677
Fax: 6821-1622
Honlap: -
e-mail: bjxnfd@vip.sina.com
Megjegyzés: az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza középső része között, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Evergreen Hotel 万年青宾馆
Cím: Xisanhuan Beilu 25.
北京市海淀区西三环北路25号
Tel.: 6842-1144
Fax: 8856-7933
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi része mentén, a Lila Bambuszpark közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Wudaokou Hotel五道口宾馆
Cím: Chengfu út 23.
北京市海淀区成府路23号
Tel.: 6231-6688
Fax: 6231-7445
Honlap: www.wdkclub.com.cn
e-mail: wdkhotel@vip.163.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű északi szakasza nyugati részén kívül, a 13-as gyorsvasút Wudaokou megállója közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Wukesong Hotel五棵松饭店
Cím: Xisihuan Zhonglu 19.
北京市海淀区西四环中路19号
Tel.: 5188-1188
Fax: 6822-8915
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrűk nyugati szakasza középső része mentén, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény szomszédságában fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Dianxin Tongda Hotel 电信通达宾馆
Cím: Beifengwo út 1.
北京市海淀区北蜂窝1号
Tel.: 6340-5001
Fax: 6348-4225
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Yejian Hotel 冶建宾馆
Cím: Xitucheng út 35.
北京市海淀区西土城路35号
Tel.: 8222-7870
Fax: 8222-8150
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza középső része közelében, a Xizhimen gyorsvasúti végállomás körzetében fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Longdu Hotel龙都宾馆
Cím: Wanquanhe út, Nanzhuang 400.
北京市海淀区万泉河路南庄400号
Tel.: 6254-2277
Fax: 6254-6330
Honlap: www.bjlongdu.cn
e-mail: webmaster@bjlongdu.cn
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északnyugati fordulója közelében fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Yudu Hotel玉都饭店
Cím: Beiwa út 85.
北京市海淀区北洼路85号
Tel.: 6842-8882
Fax: 6842-6287
Honlap: -
e-mail: yuduhotel@163.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza északi részén kívül fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Beijing Bamin Hotel 北京八闽宾馆
Cím: Madian, Qisheng Dayuan 3.
北京市海淀区马甸七省大院3号楼
Tel.: 8200-1918, 6201-9688
Fax: 8202-1796
Honlap: -
e-mail: wuqiyuyu@sina.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északi szakasza középső része mentén fekvő szálló
Kategória: 2 csillagos
Jingyou Hotel 京友饭店
Cím: Fuxing út 59.
北京市海淀区复兴路59号
Tel.: 6828-5550
Fax: 6827-4977
Honlap: -
e-mail: jyhotel9510@sohu.com
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Maolinyuan Hostel 北京茂林园招待所
Cím: Muxidi, Maolinyuan Xiaoqu 7.
北京市海淀区木樨地,茂林园小区7号楼
Tel.: 6852-6727
Fax: 6852-6727-102
Honlap: -
e-mail: 02081994@163.com
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán, a Katonai Múzeum közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Qiaojianxinwang Hotel 北京乔健鑫望宾馆
Cím: Yangfangdian út, Qiaojianli 8.
北京市海淀区羊坊店大街, 乔健里8号
Tel.: 5191-7258
Fax: 5191-7253
Honlap: -
e-mail: xwhotel@hotmail.com
Megjegyzés: a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Willow Hotel 北京万柳颐和酒店
Cím: Changchunqiao út 11, Yicheng Center B épület.
北京市海淀区长春桥路11号, 亿城中心B座
Tel.: 5881-8668
Fax: 5881-6088
Honlap: www.wanliuhotel.com
e-mail: wlhotel@163.net
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű északnyugati fordulója közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Zhongjingxin Hotel 众晶鑫酒店
Cím: Fuxing út 26.
北京市海淀区复兴路26号
Tel.: 6685-4029
Fax: 6821-6868
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: a Chang’an sugárút nyugati folytatásán, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Sanhuan Experts House of Beijing 北京三环专家公寓
Cím: Fuxing út 15A.
北京市海淀区复兴路15A号
Tel.: 6857-5511
Fax: 6851-5640
Honlap: -
e-mail: liuyn83@sohu.com
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza és a Chang’an sugárút nyugati folytatása kereszteződésében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Yatai Hotel 北京亚泰饭店
Cím: Taiping út 34A.
北京市海淀区太平路甲34A号
Tel.: 6821-8787
Fax: 6824-8157
Honlap: www.yatai.com
e-mail: bjytfd@126.com
Megjegyzés: az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza középső része mellett, a Wukesong olimpiai sportlétesítmény közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Zhongyang Hotel 北京中洋宾馆
Cím: Xizhimenwai, Gaoliangqiao Xielu 19.
北京市海淀区西直门外, 高粱桥斜路19号
Tel.: 6219-5371
Fax: 6211-9801
Honlap: www.bjzybg.com
e-mail: zhongyang_001@126.com
Megjegyzés: a Pekingi Állatkert és a Xizhimen gyorsvasúti végállomás közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Yeyan Reception Center 北京冶研招待中心
Cím: Xueyuan Nanlu 76.
北京市海淀区学院南路76号
Tel.: 6218-2971
Fax: 6218-2801
Honlap: www.cisri.com/chinese/news/show.php?id=374
e-mail: ggl.ggl@163.com
Megjegyzés: A Xizhimen gyorsvasúti végállomás körzetében fekvő szálló
Kategória: egyéb
China Ocean Aviation Hotel 中海航宾馆
Cím: Cuiwei út 36.
北京市海淀区翠微路36号
Tel.: 6680-3355
Fax: 6680-3355-2005
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza középső részén kívül, a Wukesong olimpiai létesítmény körzetében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Fengtai kerület
Fengtai kerület 丰台区:
Peking újonnan urbanizált, a városközponttól messze eső délnyugati kerülete, legnagyobb része az ún Hármas és Ötös körgyűrűk délnyugati szakaszai között található.
Nanyueyuan Hotel 南粤苑宾馆
Cím: Nansanhuan Xilu 86.
北京市丰台区南三环西路86号
Tel.: 5805-3333
Fax: 8368-5286
Honlap: www.nyyhotel.com.cn
e-mail: nyygd@nyyhotel.com.cn
Megjegyzés: Az ún Hármas körgyűrű déli szakasza nyugati része mentén fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Holiday Inn Temple of Heaven Beijing 北京中成天坛假日酒店
Cím: Ding’an Dongli 1.
北京市丰台区定安东里1号
Tel.: 6762-6688
Fax: 6761-1616
Honlap: www.hitemple.holiday-inn.com
e-mail: rsvn.hithbj@ichotelsgroup.com
Megjegyzés: Az ún Hármas körgyűrű déli szakasza középső része mentén, az Ég Templomától délre fekvő szálloda
Kategória: 4 csillagos
Hongliyuan Hotel 弘利苑大厦
Cím: Liuliqiao 1.
北京市丰台区六里桥1号
Tel.: 6349-7711
Fax: 6326-6747
Honlap: -
e-mail: hongliyuanplaza@sina.com
Megjegyzés: Az ún Hármas körgyűrű nyugati szakasza középső része mentén fekvő szálloda. A környéken több távolsági-buszpályaudvar található
Kategória: 3 csillagos
Yuedu Hotel 悦都大酒店
Cím: Liuliqiao 1A.
北京市丰台区六里桥甲1A号
Tel.: 6349-7722
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún Hármas körgyűrű nyugati szakasza középső része mentén fekvő szálloda. A környéken több távolsági-buszpályaudvar található
Kategória: 3 csillagos
Golden Three Rings Hotel 金三环宾馆
Cím: Nanmuxuyuan 18.
北京市丰台区南木樨园18号
Tel.: 6723-7711
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún Hármas körgyűrű déli szakasza középső része mentén fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Zhangqiu Hotel 北京章丘大厦
Cím: Beijing Xikezhan Nanguangchang
北京市丰台区西客站南广场
Tel.: 6349-6688
Fax: 6329-2539
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar mellett/közelében található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Zhongyan Hotel 中盐饭店
Cím: Beijing Xikezhan Nanguangchang
北京市丰台区西客站南广场
Tel.: 6327-3366
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar mellett/közelében található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Huachen Hotel北京华晨饭店
Cím: Xiju South 15A.
北京市丰台区西局南街甲15A号
Tel.: 6382-5566
Fax: 6382-5566
Honlap: -
e-mail: huachen_8615@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jingmeng Mengdian Plaza 京蒙蒙电大厦
Cím: Lize lu, Luotuowan 188.
北京市丰台区丽泽路骆驼湾188号
Tel.: 6348-7755
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli részén belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Yanling Hotel 北京燕岭宾馆
Cím: Changxindian, Huaishuling 4.
北京市丰台区长辛店槐树岭4号院
Tel.: 8380-3355
Fax: 8380-3150
Honlap: www.yanlinghotel.com
e-mail: webmaster@yanlinghotel.com
Megjegyzés: Az ún. Ötös és Hatos körgyűrűk között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jianyin Hotel 建银大厦
Cím: Xizhan Nanlu 2.
北京市丰台区西站南路2号
Tel.: 6326-6633
Fax: 6326-5900
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar mellett/közelében található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Xiangyue Hotel 北京湘悦大酒店
Cím: Xiju West 25A.
北京市丰台区西局西街甲25A号
Tel.: 6386-8888
Fax: 6383-1188
Honlap: -
e-mail: xiangyuehotel@163.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Huaxia Mingzhu Hotel 华夏明珠宾馆
Cím: Lianhuachi East 120-1.
北京市丰台区莲花池东路120-1号
Tel.: 6395-5511
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Lianhuachi Park és a Pekingi Nyugati Pályaudvar közelében, az ún. Hármas Körgyűrű nyugati szakaszán belül fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Jingtie Hotel 京铁大酒店
Cím: Guanglian út 13.
北京市丰台区广莲路13号
Tel.: 6395-5511
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar mellett/közelében található szálloda
Kategória: 3 csillagos
Beijing Yangqiao Hotel 北京洋桥大厦
Cím: Majiapu East 88.
北京市丰台区马家堡东路88号
Tel.: 5121-5588
Fax: 5121-5108
Honlap: -
e-mail: yqhotel@126.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 3 csillagos
Yuting Hotel of Beijing Angang Steel Company Limited 北京鞍钢玉蜓宾馆
Cím: Puhuangyu Erli 11.
北京市丰台区蒲黄榆二里11号楼
Tel.: 5102-9000
Fax: 5102-9028
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Long March Hotel Beijing 长征宾馆
Cím: Nandahongmen út 5.
北京市丰台区南大红门路5号
Tel.: 6838-0138
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Négyes és Ötös körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Lihua Hotel 丽华饭店
Cím: Majiapu East 71.
北京市丰台区马家堡东路71号
Tel.: 6756-1144
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Kettes és Hármas körgyűrűk déli szakasza között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Hanhai Hotel 瀚海饭店
Cím: Chengzhuang út 16.
北京市丰台区程庄路16号
Tel.: 6381-8080
Fax: 6385-2083
Honlap: -
e-mail: hanhaifandian@163.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza déli részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Fengnan Hotel 北京丰南宾馆
Cím: Hanzhuangzi Dongli 1.
北京市丰台区韩庄子东里1号
Tel.: 6378-0088
Fax: 5110-8313
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű nyugati és déli szakasza fordulóján belül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Guanjing Hotel 冠京饭店
Cím: Fengtai North út 79.
北京市丰台区丰台北路79号
Tel.: 6389-9988
Fax: 6385-5830
Honlap: www.bjgjhotel.com
e-mail: guanjinghotel@yahoo.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza déli része között fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Haixing Hotel 北京海兴大酒店
Cím: Yongdingmenwai, Haihutun 166.
北京市丰台区永定门外海户屯166号
Tel.: 8781-9955
Fax: 8781-9270
Honlap: -
e-mail: haixing8676@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű déli szakasza középső részén kívül fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Jinghua Hotel 北京市京华饭店
Cím: Xiluoyuan Nanli 68.
北京市丰台区西罗园南里68号
Tel.: 8781-2211
Fax: 6721-1671
Honlap: www.jinghua-hotel.com
e-mail: jinghuahotel@163.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű déli szakasza középső részén fekvő szálloda
Kategória: 2 csillagos
Beijing Dongfeng Hotel 北京东风宾馆
Cím: Xiju Nanjie 1A.
北京市丰台区西局南街甲1A号
Tel.: 6383-4466
Fax: 6383-5385
Honlap: www.your-tour.com
e-mail: sunh1973@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli részén kívül fekvő szálló
Kategória: egyéb
Haihang No. 1 Hotel 海航第一招待所
Cím: Dongdajie 1.
北京市丰台区东大街1号
Tel.: 6695-0229
Fax: 6383-3372
Honlap: -
e-mail: bjnkhotel@163.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza déli része között fekvő szálló
Kategória: egyéb
Sports Hotel of Fengtai of Beijing 北京丰台体育宾馆
Cím: Xi Sihuan Nanlu 55.
北京市丰台区西四环南路55号
Tel.: 6381-4418
Fax: 6381-1578
Honlap: www.fengtihotel.com
e-mail: bigfbg@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza déli része mentén fekvő szálló
Kategória: egyéb
Sports Hotel of Fengtai of Beijing 北京丰台体育宾馆
Cím: Xi Sihuan Nanlu 55.
北京市丰台区西四环南路55号
Tel.: 6381-4418
Fax: 6381-1578
Honlap: www.fengtihotel.com
e-mail: bigfbg@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza déli része mentén fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Guangfeng Hotel 北京广丰宾馆
Cím: Xi Sihuan Nanlu 55.
北京市丰台区西四环南路55号
Tel.: 6381-3334
Fax: 6383-2441
Honlap: www.r114.com.cn
e-mail: bigfbg@sohu.com
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza déli része mentén fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Guo Tong Hotel 北京国统宾馆
Cím: Xi Sanhuan Nanlu 6A.
北京市丰台区西三环南路甲6A号
Tel.: 6337-6600
Fax: 6381-0032
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli része mentén fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Hate Business Hotel 北京哈特商务酒店
Cím: Guang’anmenwai, Nanbinhe út, Laiguangying East 60.
北京市丰台区广安门外南滨河路莱广营东街60号
Tel.: 6335-6000
Fax: 6335-7673
Honlap: -
e-mail: sfmhate@163.com
Megjegyzés:
Kategória: egyéb
Da Fang Hotel 大方饭店
Cím: Xikezhan Nanguangchang Dongce
北京市丰台区西客站南广场东侧
Tel.: 6336-2288
Fax: 6344-9153
Honlap: -
e-mail: dafanghotel@163.com
Megjegyzés: A Pekingi Nyugati Pályaudvar mellett/közelében található szálloda
Kategória: egyéb
The People’s Liberation Army Navy No. 6 Guesthouse 中国人民解放军海军第六招待所
Cím: Fengguan út 28B.
北京市丰台区28B
Tel.: 6697-7666
Fax: 6383-1899
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli részén kívül fekvő szálló
Kategória: egyéb
Huachu Hotel 华储宾馆
Cím: Fangzhuang, Fangguyuan Erqu 3.
北京市丰台区方庄芳古园二区3号楼
Tel.: 8767-9188
Fax: 6763-7054
Honlap: -
e-mail: hcbgcw@sina.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán kívül, a Pekingi Vidámpark közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Karamag Xuelian Hotel北京克拉玛依雪莲宾馆
Cím: Xiju Nanjie 17.
北京市丰台区西局南街17号
Tel.: 6383-5111
Fax: 6383-5021
Honlap: -
e-mail: bjllc8323@sina.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli részén kívül fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Shengdi Garden Hotel北京圣地苑宾馆
Cím: Beidajie 3.
北京市丰台区北大街3号
Tel.: 6384-3337
Fax: -
Honlap: -
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Négyes körgyűrű nyugati szakasza déli részén belül fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Tonggang Liyuan Hotel北京通钢丽苑宾馆
Cím: Puhuangyu út 46.
北京市丰台区蒲黄榆路46号
Tel.: 8768-0785, 8768-0780
Fax: 8768-0785
Honlap: -
e-mail: tgcuq@sina.com.cn
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán kívül, az Ég Temploma és a Pekingi Vidámpark közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Yanfeng Hotel北京燕丰饭店
Cím: Fengtai Beilu 36.
北京市丰台区丰台北路36号
Tel.: 6381-6655, 6381-3816
Fax: 6381-3821
Honlap: www.bjyanfeng.com
e-mail: sales@bjyanfeng.com
Megjegyzés: Az ún. Hármas és Négyes körgyűrűk nyugati szakasza déli része között fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Renjiao Yuxin Hotel北京人教育馨宾馆
Cím: Fangzhuang, Fangchengyuan Sanqu 13.
北京市丰台区方庄芳城园三区13号楼
Tel.: 6766-1383, 6766-7769
Fax: 6766-1383
Honlap: -
e-mail: jzj81@tom.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakaszán kívül, a Pekingi Vidámpark közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Yifangyuan Sport and Entertainment Co., Ltd. 北京颐方园体育娱乐有限公司
Cím: Chengshousi út 12A.
北京市丰台区成寿寺路甲12A号
Tel.: 6768-6922, 6768-6961
Fax: 6768-6959
Honlap: -
e-mail: root@yfy-sport.com
Megjegyzés: Fengtai kerület legkeletibb részén, az ún. Hármas körgyűrű déli szakasza keleti részén kívül fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Yindu Hotel 北京银都酒店
Cím: Xisanhuan Nanlu 6.
北京市丰台区西三环南路6号
Tel.: 6348-2211
Fax: 6348-5360
Honlap: www.bjyinduhotel.com
e-mail: -
Megjegyzés: Az ún. Hármas körgyűrű nyugati szakasza déli része mentén fekvő szálló
Kategória: egyéb
Beijing Pu De Hotel 北京普德宾馆
Cím: You’anmenwai, Dongzhuang 90.
北京市丰台区右安门外东庄90号
Tel.: 8310-8881, 8310-9872
Fax: 8310-9453
Honlap: -
e-mail: pudebinguan@163.com
Megjegyzés: Az ún. Kettes körgyűrű déli szakasza mentén, a Pekingi Déli Pályaudvar közelében fekvő szálló
Kategória: egyéb